Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Martos Gábor: Pótszék(es) előadások (Egy amatőr színjátszó csoport története, avagy helyzetjelentés a profi és az amatőr színház határmezsgyéjéről)
Kovács Gyula mint a kecskeméti Katona József Színház tagja úgy sem szerepelhet a — különben ugyanabban a színházban asszisztens — Mózes István nevével fémjelzett produkcióban, mint „Katona József Színház”, ha ennek a színháznak a vezetősége nem ismeri el „sajátjának” a vállalkozást. Márpedig nem ismerte el. No nem azért, mert rossz volt, mert nem ütötte meg a mértéket, nem. Sőt, Kovács Gyula a színház vezetősége által megtekintem főpróba után még külön igazgatói jutalmat is kapott a produkcióban végzett magas szintű munkájáért... illetve pontosan nem ezért, csak ezzel az indokkal. Valójában — sajnos nem tudom szó szerint idézni a direktor levelét, pedig jó ideig lógott kint a próbatáblán a kollégák okulására — Kovács a színész szabadidejének alkotó módon való kihasználásáért kapta a jutalmat! (Mózes István nevét ugyanez a levél meg sem említi; úgy látszik, egy asszisztens szabadidejének hasznos eltöltése nem olyan lényegbevágó kérdés ...) Mármost mit tehet egy ilyen „bonyolult” esetben egy amatőr színpad vezetője és profi munkatársai? Nos, létrehozhatnak egy színházat — elvégre neve csak kell legyen a gyereknek —; így alakult meg erre az egy produkcióra az F. M. D. Színház (tisztelgésképpen az előadás alapanyagául szolgáló mű írója előtt). így is lehet „színházat alapítani” ma, Magyarországon . . . Méghozzá nem is akármilyen színházat: olyat, amelyet számos helyre hívtak már meg az országban, sőt azon kívülre is; Kecskemét testvérvárosa, Szimferopol szívesen látta volna vendégül színházában a produkciót. Már az előadás ideje is le volt kötve, a plakátokat is kinyomtatták, amikor a kecskeméti színház vezetői egy váratlan beugrásra egyes- egyedül Kovács Gyulát találták alkalmasnak, s így saját előadásuk megmentése miatt inkább lemondták a vendégjátékot... Kovács Gyulának és Mózes Istvánnak annyi vigaszuk lehet, hogy előadásuk nagy sikerrel — és a Színház című lapban végre igazi „profi” szakmai reagálást is aratva— szerepelt az 1988-as gyöngyösi III. Országos Monodráma- szemlén. * * * Persze Mózes Istvánnak továbbra sem új színházak „alapítása” a célja; ott van neki a Pótszék, a színház „csinálása”: új emberei vannak, sokat dolgoznak, s 1987 áprilisában a kiskunhalasi megyei színjátszó-találkozón mutatják be legújabb alkotásukat, Déry Tibor Talpsimogatóját. A színpadon a Börtönkarrier műanyag fóliára festett nyers téglafala — megháromszorozva, megszínezve: pirosra az egyik, a bal oldali, fehérre a középső, zöldre a jobb. Ebben a klasszikus „guckkasten-bühne” dobozban indul a rózsaszín fényekkel nyakon öntött előjáték: az öt szereplő, az órára váró öt egyetemista közé belép egy szúrós tekintetű, felhajtott gallérú bőrkabátos; szigorú, vizslató pillantásokkal méri végig a diákokat, miközben lágyan szól a — Melis László áthangszerelte — korabeli nagy sláger: Melletteeed . . . nincsenek hétköznapoook ... ... Aztán indul a fergeteges diáktréfa, Okos Elemér leleplezése a szegény, vidékről jött, ártatlan szemű, rajongó csoporttársnő előtt. A darabban eleve van két remek alakítás-lehetőség az ál-vendégprofesszor és a vidéki lány ál-kulák ál-anyjának jelmezébe bújó két csoporttársat játszó színész részére, s Halász László és Záhonyi Enikő alaposan ki is használják a lehetőséget. Jó értelemben vett önfeledt komédiázásuk nyomán a kis falusi liba (Szabó Zsuzsa) előtt annak rendje és módja szerint megbukik a karrierista, demagóg konjunktúralovag (Balogh Gyula); vége az előadásnak — az órának —, az öt diák újra ott ül a padokban . .. s újra megjelenik a bőrkabátos. Újra végignéz mind az öt diákon — nyilván mindent pontosan tud, ami itt a legutóbbi színrelépése óta történt —, s kínosan feszült, hosszú vizsgálódás után megakad a szeme valakin: kiemeli, elviszi a nyájból az egyetlen oda nem illőt, a fekete bárányt — az őszinte érzelmekben még hívő ártatlan falusi leánykát. Neki nincs itt helye. Vége az előadásnak, zene. Mózes István előadásának azonban van egy még ennél az „utójáték-fricskánál” is elgondolkoztatóbb rendezői látomása Déry darabjában. Nála ugyanis az egész „játék a 85
