Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Martos Gábor: Pótszék(es) előadások (Egy amatőr színjátszó csoport története, avagy helyzetjelentés a profi és az amatőr színház határmezsgyéjéről)
hogy kell, hogy érdemes? Vagy a profivá válás reményében? Vagy csak egyszerűen azért, mert az embernek jó csinálni valamit? Bármit... Akár színházat? * * * És még akkor is, ha éppen csak egy ember van a „csapatban”? Persze úgy is lehet, csak akkor monodrámát kell találni, vagy ha nincs — csinálni. így született meg — a többi, folyamatos csoportmunka mellett, szinte (ha profikról lenne szó, biztosan azt mondanám:) hakniban — egy monodráma: a meghívó „irodalmi emlékműsor”-nak nevezi a Fényimát, melyet Tóth Menyhért festőművész verseinek, írásainak felhasználásával Gyergyádesz László komponált. (A darabot azóta bemutatta a profi komarnói Magyar Területi Színház is.) A próbafolyamat során aztán egy „szaktanácsadó” is bekapcsolódott a munkába: Pap Gábor művészettörténész vállalta el ezt a — nagyon is megtisztelő, s az amatőr színjátszó mozgalomban valószínűleg példa nélkül álló — szerepet, s az ő vállalása egyúttal már Mózes István rendező és Hatvani Zoltán előadó vállalkozásának komolyságát is minősíti. Ez a produkció persze sajátosságai miatt más volt, mint a többi; ha úgy tetszik: nem úgy volt színház, mint amazok. Ezt nem lehetett — még amatőr körülmények között sem — igazi színházi előadásnak nevezni. Mint ahogy úgy játszani sem lehetett: ennek az előadásnak sajátos légkör, sajátos tér kellett; pontosan az a hely, ami csakis a Kecskeméti Galériában, Tóth Menyhért állandó kiállításában volt meg. Csak ott jöhetett létre az az egyszeri és megismételhetetlen előadás, melyben Tóth Menyhért, a költő egyéni hangú szövegei Tóth Menyhért, a festő képei között szólaltak meg, s az egymásra hatás másik vetületeként a teremben lógó szürreális-látomásos festmények is mintegy elkezdtek „beszélni” . .. Hatvani Zoltán monológja ott akkor szinházzá varázsolta, párbeszéddé alakította a helyzetet: egy sokoldalú művész képei és szövegei folytattak egymással dialógust a nézők előtt, miközben az alkotójukat megelevenítő színész a szemünk láttára feszítette fel magát a padlóra fektetett hatalmas fehér keresztre. (Ennek a produkciónak még egy előadása volt: vajon Miskén, Tóth Menyhért emlékházzá átalakított szülőházában a „hely szelleme” mit adott hozzá a szöveghez, a hangsúlyokhoz, a gesztusokhoz?) * * * 1986 májusa „látványos” fordulópont a csoport történetében; a társulatnak ettől kezdve van „hivatalosan” is — ha úgy tetszik (meg)jegyezhető — neve: Pótszék Színpad. És ugyanekkor zajlik az első „Pótszék”-es bemutató; nagy falat rendezőnek és — a pillanatnyilag éppen kéttagú — csoportnak egyaránt: Franz Xaver Kroetz Felső-Ausztriá- ja. Sötét van. Monoton, dübörgő zene szól. Felvilágít egy tévé kékes fénye, két fotel, dohányzóasztal dereng elő. És két ember; egy fiú és egy lány. Nézik a tévét. Semmitmondó, mindennapi félmondatok. Sokáig semmi. Rágyújtás. Megint semmi. Felállás, nyújtózkodás, lámpagyújtás, vacsora. Közben kis veszekedés. Hétköznapok (még akkor is, ha éppen vasárnap van). Két ember hétköznapjai. A mi hétköznapjaink. A mi életünk. Ennek az előadásnak különösen meghatározó eleme a díszlet, a rendező, Mózes István munkája. Nem is díszlet ez; a szó igazi értelmében vett játéktér. Egy komplett lakás: ebédlő, nappali, hálószoba. A falak helyén tüllök, műanyag fóliák: ha akarják (úgy világítják meg) fal, ha akarják (mögötte gyúl fény) eltűnik, átlátunk rajta, ha úgy tetszik, belépünk a szobába. Ugyanilyen „fal” választja el az egész játékteret a nézőktől: tüll-fólia kalitka előtt ülünk. Akvárium előtt. Egy tévé-doboz előtt. Ez utóbbi érzést erősíti a remekül kitalált világítás is: a szobákban elhelyezett valódi világítótestek — ebédlőcsillár, éjjeliszekrénylámpa — gyönyörű fényeket hoznak létre a tüllök és fóliák között; a hálószobából a nappaliba „kiszűrődő” fény, a valóságos tévé által megvilágított nappali mögött felfénylő ebédlő szinte valóban filmes módon „snitteli” a teret és az előadást. És mivel a „dobozba” külső fény nem jut be (két elöl álló reflektor csak a jelenetek között súrolja a 83
