Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Németh István hatvanéves - Szekér Endre: Németh István hűséges és hűtlen estéi (A hatvanéves író köszöntése)
Ugyanakkor hallott valamit arról a bizonyos ötágú sípról is, de ennek az ötágú sípnak mindig ö maga is a legerősebb ágára figyel, és ebben ő maga se különb a legegyetemesebb magyar irodalmi figyelőnél. Attól tartok, hogy nagyon is a sértődöttség jut kifejezésre ebben a levelemben, ez is egyik nagy, kigyógyíthatatlan nyavalyája a kisebbségi írónak. Pedig nekem a levelem vége felé közeledve azt illene végre kifejeznem, amivel kellett volna: hogy megköszönjem szives felkérésedet. Vedd úgy, hogy a levelemet ezzel kezdtem. És a kért elbeszélés is elkészül egyszer talán; ha nem a születésnapomig, majd a születésnapom után. Talán lesz még rá idő is, kedv is, ihlet és indulat is. Mert „meghívásod”, fölkérésed tán csak nem erre az egyetlen, „kivételes” alkalomra szólhatott. Bizakodva ebben, valamint az egyetemes magyar irodalom megizmosodásában, maradok tisztelettel Németh István Újvidék, 1990. április 3-án Szekér Endre Németh István hűséges és hűtlen estéi — A hatvanéves író köszöntése — „S a fénylő fejsze, az idő, ha törzsükbe vág, talpon várják azt is, testvéreim, a fák!” (Fehér Ferenc: Áfák) yökér és szárny címmel jelent meg a jugoszláviai magyar költők antológiája. A címadó verset Ács Károly írta, és a gyökér és a szárny mindenféleképpen jelképességet rejt magában. A költő, az író elindul a maga útján, halad előre, nem felejti gyökereit, tudja, hogy honnan jött, és sejti, hogy egyszerre kell megtartani kötődését és szárnyalását. Biztos abban, hogy gyökerei szerteágaztak, megtartják a viharban, s közben felfelé tekint, a messzeségbe réved, vonzzák a távolok, ikaruszi szárnya magasba emeli. Németh István is ilyen író. A Hűtlen este elbeszéléseiben hűségesen ad számot a maga világáról, jellegzetes kisembereiről, küzdelmes helyzetükről. Egy ember ül az udvaron — egyik elbeszélésében, nyugodt arccal, körötte látszólag minden rendben van. De hirtelen felborul a rend, mintha csatatér lenne a kis udvar: a méh mint „zuhanó-bombázó” csap le a tyúkra. Megkeveredik minden. A kedve is odavan. Érzi, hogy az emberi sors is ilyen változékony: a rendet és nyugalmat váratlan felborítja valami. S ilyenkor már észre sem veszi a kertben lévő kierőszakolt rendet. Másutt meg A fehér ördög arcát veszi észre egyik csendesnek látszó, indulattal teli férfialakja: gereblyéjével hirtelen sújtással agyoncsapta a bakkecskét. Düh, fájdalom, szomorúság kavarog a kis házban. S az eladható friss kecskehúsért senkise jön. 60
