Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Tari István: Kántálva, Csúnyán fonnyadunk, Csatakos szívvel, Gyökértelenségük, Fáklyás hazugságban. Végvár a lekvár, Mintha, Emlékük (versek)
A táj egyetlen vigaszom, mely nem öregszik időnap előtt, és még a diktátor nélküli diktatúrában is oly fontos dolgokat suttogott fülembe. Fáklyás hazugságban nőttem föl, mely győzelmi mámorban úszott, fényes rezeket harsogtatva ünnepelt egy darabig. A táj biz játszva magába fogadott engem, azzal a vadászattal együtt, amelyben a vérebek gazdáik torkának ugranak. Fáklyás hazugságban nőttem föl! És azt mondom: Jaj annak, aki hadvezérektől lesi el a világ birtoklását, aki az őrjöngő tömegben se képes elnémulni! En elnémultam — azóta költözött bensőmbe a hasonlatok mennydörgése. Végvár a lekvár Nézem a szárnyát zizzentő, lábast zengetö, az ebből az émelyítő masszából — mely a fortyogásunkkal rímel —j a beüvegezett mennybolt
/
