Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 7. szám - Tari István: Kántálva, Csúnyán fonnyadunk, Csatakos szívvel, Gyökértelenségük, Fáklyás hazugságban. Végvár a lekvár, Mintha, Emlékük (versek)

koppanásaihoz fölszállni készülő legyet.

A vergödőt.

Néki

zúgjam el,

hogy kettős

életre és

lapulásra

kényszerűéit

emberek között

élek? Akik

szöknek a szavaktól,

jobbadán csak

röstelkednek szomorú

sorsuk fölött, abban a

látszatvilágban,

melyben még a

pótlékok

sem igazi

pótlékok,

csak a

legyek az . . .

Csak a legyek az igaziak, a szárnyukat zizzentök, a lábast zúgatók, a zúgásukba fulladok, a világot riadalommá rázók-zúgatók az igaziak.

Hiszen

a föl-emel-ke-dés

az, ami

mindig is

módfelett nagy,

fölfokozott, már-már

halálos gondot

okozott felénk,

ahol a frissen

főtt lekvár illata az

egyetlen hazátlanság elleni

orvosság. Ahol:

VÉGVÁR A LEKVÁR.

30