Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Láng Zsolt: E mese vége, Szürpróz (elbeszélések)
Láng Zsolt E mese vége JL—Jgy idő óta, bárhonnan is kezdte, sötét sejtelmeihez lyukadt ki örökké, a gyanúhoz, hogy legködösebb gondolatai is képesek valóságos alakot ölteni, viszont ha el sem indult, akkor ez a nem-gondolás okozott bajt, mert olyan űr keletkezett, amely ellenőrizhetetlenül szippantotta magába az olcsó agyrémeket, amelyek aztán . . . A várost elöntötte a reggeli napfény. A szemben levő épület tövében korcs kutya lihegett elnyúlva; távol, a szürke, fénylő folyón túl, egyetlen kék csíkként húzódott az erdő. Semmi kétség, gondolta Bíró Lajos, a lelkemen szárad minden. Nagyot sóhajtott, s lebámult a városra. Mint burgonyabogarak mászkáltak ide s oda az emberek, keresztezték egymás útvonalát, megtorpantak, összeérintették orrocskájukat, majd tovasiettek. Az ablakából jól kivehette a könyörtelenül és fenségesen érkező fekete medret is, mely a régi folyómedret követve, mindent magába temetett. Bíró Lajos nehezen tudott megbirkózni a gondolatok áramlásával: váratlan helyről bukkantak elő, százan meg százan, színesen vagy átlátszóan, akárha szappanbuborékok, hangtalanul semmisülve meg egymáson, vagy épp ijesztővé nőve. Sarkonfordult, elhagyta a házat. Zaklatottan, ködös aggyal bolyongott a girbegurba utcákon, poros terecskéken, némiképpen összeszedte magát, hogy legalább nézhesse azt, amit elindított, s aminek áldozata lesz. Lázadjon fel? Ugyan, ki ellen? Vajon egy kiürült s megfáradt lélek nem képes arra, hogy saját árnyait emelje maga fölé? A napkorong lehanyatlott, sűrűsödő homály nyert teret; kint, túl a városhatáron, göröngyös mezőkön botladozott, aztán eljött érte a fáradtság, s visszavezette a városba. Az árok az iskola alá ért. Meredek, erőszakos partjain elemlámpás bámészkodók csatangoltak. Szórványos csoportok szerveződtek, s tárgyalták a várható fejleményeket. Még alig félt valaki. Bíró Lajos nekidőlt a falnak; a langyos, esti szélben nyikorogva lengett egy utcai lámpa, fel-felbillenő ernyője alól sárga fényt hintett a férfi elgyötört arcára. Lehunyta a szemét, előtte megjelent egy kék virágokkal szegélyezett mező, s azon kontybatűzött hajjal, türkizes gombú hosszú tűvel a frizurájában egy lány: kék volt a szeme, kék a ruhája, kék még a haja is. Arcát sötét folt takarta. Ha emlékeznék az arcodra!, sóhajtotta Bíró Lajos keserűen. Rövid és fokozódó erősségű lökések rázták a falakat. A lökések közötti szünetekben malmok közelében hallható mormolás szűrődött a felszínre. A férfi egyre szenvedélyesebben igyekezett emlékei közt rábukkanni a lány arcára, s midőn végül ez sikerült, a viharos boldogság megborzongatta. Gyere vissza Léna, gyere vissza!, kiáltotta. 21
