Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 6. szám - Takács Géza: Közoktatásunk reformdilemmáiról

Az elmondottak után nézzük először az iskola gazdasági-pénzügyi feltételrendszerét. Az iskola alacsony részesedése a nemzeti jövedelemből a negyven év során töretlen ívű. Az anyagi gondok áthatják az iskolarendszer minden elemét, egy történelmileg rétegződött hiányrendszer állt ebből elő. A mindenkori aktuális magyarázatok már csak az időszak hosszúsága miatt is érvénytelenek. Egyszerűen arról van szó, hogy az iskola a politikai hatalom gyakorlati értékrendjében mindig hátul maradt. A forradalom polgárosodása sohasem volt olyan erős, hogy valódi pozíciót nyerhetett volna a politikai, hatalmi, katonai érdekekkel szemben. (Hiszen nyilvánvaló, hogy előnyben részesítése ezen érdekek átértelmezését feltételezné.)

Az iskolaszervezet továbbra is a pedagógiától nagymértékben független hierarchia. Az iskola egyre kevésbé irányítható, lényegében anélkül, hogy önmagát irányítani tudná vagy akarná, s persze, azzal együtt, hogy alárendeltségének, kiszolgáltatottságának mechanizmusa működőképes maradt. Az iskolák felügyeletének, igazgatásának decentralizációja azért nem volt valódi változás, mert a helyi hatalom világa még a központi intézményeknél is ellentmondásosabb rendszer.

Az iskola szakmai megújulása egy helyben topog. Szervezeti és anyagi alapozás nélkül a legjobb program is bukásra van ítélve. Ugyanakkor a szakmai megújulás taktikusan, még mindig a tudás autonómiájának kikerülésével igyekszik elfogadtatni magát. Szuverenitását, mint szükséges előfeltételt, nem tételezi, legfeljebb óhajtja. (Egészen különös jelenség, az iskolától függetlenül megújulásra törekvő iskolatudomány.)

Az iskolaügy anyagi, szervezeti, irányítási, szakmai gondjainak részletezésére most nincs szükség. Azt ma már a politikai állásfoglalások is elismerik, hogy a helyzet rossz, a változások elkerülhetetlenek. Olyan programnak a megvalósítása viszont, ami egyszerre volna hatékony minden területen, s egyúttal a teljes közoktatást érintené, ma kivihetetlennek látszik. Nemcsak amiatt, mert efféle program nincs, hanem azért is, mert személyi feltételei a pedagógustársadalom több évtizedes szorongattatása után aligha feltételezhetők, anyagi feltételei pedig a mai perspektívátlan helyzetben aligha biztosíthatók. (Amikor arról volt szó, hogy az anyagi hiány évtizedek óta halmozódik, akkor ez azt is jelentette, hogy akármennyi pénzt varázsolnánk elő, az iskola nem volna kifizethető egy mozdulattal, a hiány a meglevő rendszerbe szervesülve él, s csak hosszabb korszak erőfeszítéseivel leküzdhető. Ha feltételeznénk tehát a politikai akarat közoktatásügyi elszántságát, akkor is azt kellene mondanunk, a gyors és teljes átalakítás nem volna jó stratégia.)

A minisztérium által vezérelt lassú, fokozatos szervezeti-irányítási és szakmai átalakulás pedig (ha az anyagi fedezetet és a szükséges politikai konszenzust biztosítottnak tekintjük is) kivihetőnek látszik ugyan, de megvalósításához nincs elegendő erő. A végrehajtó igazgatás és az iskolavezetés nem kis mértékben ellenérdekelt a változásokban. Az önmagukban jó elgondolások a pedagógushoz eljutva rendszerint már deformálódnak a közvetítés ízlése szerint, a megmaradt érték pedig feloldódik az iskola erős partikularitásában.

Vannak olyan elképzelések, melyek szerint a tandíj bevezetése, a magániskolák engedélyezése, az iskola közvetlen társadalmi ellenőrzése segíthetne a közoktatás bajain. A tandíj- fizetés egyes iskolákban (kiegészítve, persze, egy hatékony ösztöndíjrendszerrel) és magániskolák alapítása bizonyára nyitottabbá és színesebbé tenné oktatási rendszerünket, de az alapproblémákat nem oldaná meg. Egyébként pedig a privatizálás mai sodra szerint ez várna kezdetben a magániskolákra is. A tandíj meg azt az ellentmondásos intézkedéssort folytatná, amely az állami, anyagi források szűkösségéből az állampolgárok terheinek növelésével keresi a kiutat. Az iskola közvetlen társadalmi ellenőrzése pedig (mondjuk az iskolatanácsokon keresztül) szükségképpen a hatalommal rendelkező résztvevők — itt és most aligha kívánatos — bejutását jelentené az iskola amúgy is elég zilált belső erőterébe. A közvetlen társadalmi ellenőrzés az iskola valódi önállóságának megteremtése nélkül aligha szolgálna az iskola javára.

83