Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 6. szám - Takács Géza: Közoktatásunk reformdilemmáiról
A lehetséges átalakulás körvonalai Az elmondottakból az következik, hogy a gyökeres és átfogó megújulás szükségessége, valamint az átalakításhoz megkívánható feltételek fogyatékossága közötti ellentmondásra kell minden megfontolt programkísérletnek válaszolnia. Miféle változások szükségesek és lehetségesek tehát? Ha a tanteremhiányt, az intézmények felszereltségének szűkösségét, a nehézkes tankönyvellátást, a pedagógusok alacsony bérét tekintjük, akkor nyilvánvaló, hogy semmiféle tartós és átfogó változás nem lehetséges az iskolarendszer anyagi gondjainak rendezése nélkül. Ez politikai kérdés. Ez ügyben folyamatos és nyílt harcnak kell folynia addig, amíg a megfelelő döntésekhez nincs meg a szükséges támogatás és bátorság. Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy az iskola ma olyan pazarló rendszer, amelyik úgy formálódott, hogy a gazdálkodói szemléletre sem felhatalmazása sem lehetősége nem volt. Ha tehát az iskola holnaptól gazdagabb lenne, ez elsősorban a pazarlás tekintetében jelentene minőségi ugrást. Ha a pedagógusok bérét emelnénk, ezt nem követné feltétlenül tartalmasabb munka, és az iskolák torz belső hierarchiáját is hűen tükrözné az új pénz elosztása. Ami ezek után lehetségesnek és célravezetőnek látszik: Valódi politikai-gazdasági garanciák megteremtése a pedagógusjövedelmek és az iskola anyagi ellátottságának szinten tartására. Egyetlen iskola se kerülhessen hátrányos helyzetbe az anyagi források átcsoportosítása miatt, a létszámnövekedés — a változatlan szintű ellátás biztosítása érdekében — feltétel nélküli és időben felhasználható költségvetés-növekedéssel járjon, egyetlen pedagógus jövedelme se csökkenhessen, semmilyen anyagi kihatású kedvezményt ne veszítsen el, átmenetileg sem. Szükséges volna még néhány átfogó módosítás is. (Pl.: a túlóradíj emelése, a bérgazdálkodás merevségének feloldása, a takarékos iskolai gazdálkodás ösztönzése, elemi feltételeinek megteremtése.) Mindez halaszthatatlan teendő. Arra volna elég, de ahhoz nélkülözhetetlen, hogy bármely komolyabb program ne kerüljön újra és újra nehezebb feltételek közé, s hogy a pedagógusok jogos bizalmatlansága némileg enyhüljön. A folytatás pedig az volna, hogy létrejönnének kis számban azok az intézmények, amelyek új szervezeti felépítésükkel képesek volnának a gazdálkodói hatékonyságra és a tartalmi megújulásra egyaránt. Ezek az iskolák több pénzt kapnának. Annyit, amennyi elegendő volna ahhoz, hogy a pedagógus értelmiségi létfeltételei biztosítottak legyenek, s amennyi az iskola európai színvonalú ellátottságához szükséges. (Ez kétségkívül több pénz, mint amennyit a mai helyzetkép szerint az iskolákra kellene fordítani.) Aztán pedig amilyen gyorsasággal a többi iskola is teljesíteni tudná az átalakulás kritériumait, úgy bővülne a jól ellátott, új minőségű pedagógiai munkára képes iskolák köre. A kezdetnek (az új szervezetű iskola természetes és szükséges politikai kihívása mellett) nem volna nagyobb kockázata, komolyabb anyagi előfeltétele, mint egy átlagos mai iskolakísérletnek. Sikere esetén viszont az iskolákban elindulhatna a valódi pedagógiai építkezés, az anyagi és szervezeti megalapozottság kedvező hátterével, alulról, szervesen, újraformálódva végeredményként az egész közoktatási építményt, mindennapi harccal és bizonyítással politikai és társadalmi közvéleményt formálva. 84
