Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 6. szám - Porkoláb Tibor: Németh László Emberi színjáték című regényéről
Az Emberi színjáték a társadalmi forradalom hatástalanságával a belső lelki forradalmat állítja szembe. Boda Zoltán nem társadalmi vátesz, az erkölcsi öntökéletesítés, az önmegváltás eszméjét hirdeti. A mű példázat: az emberiséget csak a lélek belső forradalma válthatja meg, a társadalmat csak egy erkölcsi elit (valamiféle „új nemesség”) alakíthatja át a maga példájával. (LINEÁRIS-TÖRTÉNETELVÜ REGÉNYSTRUKTÚRA ÉS METAFORIKUS SZIMBOLIZACIÓ) Az Emberi színjáték szerkezetének alapegysége: a krízistörténet. Az Utolsó kísérlet alapstruktúrájához hasonlóan a mű krízistörténetek sorozata, ez adja a szerkezet sajátos periodikusságát, ritmusát és dinamikáját. Fejlődéstörténet és állapotrajz kettőssége határozza meg a regény felépítését. A szerkezet különnemű elemeit (esszébetétek, belső monológok, narratív keret) a főhős nevelődése (biológiai élettörténete és szellemi fejlődéstörténete) szervezi egységbe. A krízistörténetek — a mítoszi parabolikussággal összefüggésben — teleologikus rendben helyezkednek el. Az epikai folyamatot az eszmeteremtés heroikus és drámai folytonossága, az üdvösségtörténet teremti meg. Zoltán élettörténete — a dantei túlvilági útnak megfelelően — szimbolikus életút (az ember útja az üdvözüléséig), amely a pokolból (a főhős életküzdelme a híd jelenetig) a purgatóriumba (kivonulás a társadalomból az elmegyógyintézet „lombikjába”), majd a paradicsomba (Jézus-Zoltán önistenülése) vezet. Az Emberi színjáték tehát fenntartja a történetelvűséget, a lineáris cselekményességet; de a regénystruktúra részben metonimikus-szintagmatikus elrendezettségű. A folyamatos időkezelés, jellemalakítás és történetvezetés ellenére megjelenik a műben a motivikus szimbolizáció néhány eleme is. A regény krízistörténetei archéélmények, központi jelképek köré szerveződik. A metaforizált és szimbolizált élménykomplexumok (Zölddisznó- legenda, a „Jóska bűne”, az Apai Titok, a „másik háború”, a Nagy Költemény, az Ősi Orvos, az „újpesti híd korlátja”) olyan motivikus hálózatot hoznak létre a műben, amely jelentős belső strukturáló erőként működik. A világ befogadásának és megértésének drámai folyamata a jelenségek megfejtésére, értelmezésére szolgáló komplex szimbólumok rendszerére épül. A modern XX. századi regény (Proust, Joyce, Thomas Mann) a vezérmotívumok segítségével rendezi egységbe a töredékes és kaotikus élményanyagot. Zoltán életküzdelme is a motívumos kompozíciós eljárás alkalmazásával válik ábrázolhatóvá, de a parabolastruktúra célelvűségének rendelődik alá a metaforizáló-szimbolizáló eljárás- rendszer. így a lineáris, történetelvű regényszerkezet megmarad. (KVÁZI ÉN-REGÉNY) Az Emberi színjáték narrációs formája átmenetet képez az auktoriális epika és az én-regény között. Az auktoriális grammatikai formát nem, de a pozíciót feladja. Mindez azt jelenti, hogy a narrációs értékrend lényegében nem kerülhet szembe a főhős értékrendjével.12 A személytelen elbeszélő kompetenciája ritkán haladja meg a főhősét, tehát az auktoriális forma elválik az auktoriális epika szemléletmódjától. Az elbeszélő átveszi a főhős értékrendjét — innen eredeztethető az Emberi színjáték apologetikus jellege. Zoltán modern szentté válásának folyamatával párhuzamosan az auktoriális narrációs pozíció egyre inkább háttérbe szorul, pusztán a grammatikai formára korlátozódik. Az analitikus-ironikus szemléletet (társadalmi környezet, mellékalakok, lé- lekrajz) felváltja a patetikus retorika, az apologetikus azonosulás (Jézus-Zoltán mítoszi példázata). Boda Zoltán epikai megformáltságát tekintve Pintér Jani (auktoriális forma) és Kárász Nelli (én-regény) között áll. Az Emberi színjáték a szubjektív epikai modellhez közelít: szituációs önportrénak tekinthető. A lezárás tételszerűsége és példázatossága, a morálfilozófiai életrecept az esztétikai pragmatizmus irányába tolják a művet. Ennek veszélyeit Németh László is látta: „Akinek üdvösségügye van, annak az epikában is az üdvösséget kell keresnie. Ezt az epika nehezen tűri.”13 Zoltán epikai alakja sajátos ötvözete az analitikus személyiségábrázolásnak és a lírai hevületű vallomásosságnak. Eszmeiség és esztétikum feszültsége elkerülhetetlen (gondolati tételesség, szócső-hősök, Zoltán példázatos története). Amit Németh László Huxley regényeiről megállapít, az az Emberi színjáték-ra is joggal vonatkoztatható: „. . . nem 78
