Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 6. szám - Parancs János: Műhelygondok; Egy pária mondja; Interjúját olvasva, egy költőre; A mi erős várunk; Az emberi részvét (versek)
Parancs János Műhelygondok Reménytelenül birkózom ma egy Hermes írógéppel. A sorszélességet sehogyan sem sikerül átállítanom. Próbálkozom ezzel-azzal, a középső négy gombbal. Egyet, egyszerre kettőt, sőt, hármat is lenyomok. Megpróbálom elöl-hátul az előző beállítást megváltoztatni. Nem megy. Pedig szükségem lenne rá. Ha így marad: ennél hosszabb sorú verset nem írhatok. (Prózát, naplót vagy prózaverset még kevésbé.) A két szélső gombbal variálgatom a lehetőségeket; igy-úgy kísérletezgetek. A megoldás valószínűleg pofonegyszerű lehet. Ám egyelőre sejtelmem sincs, hogy mit kéne tennem. Már majdnem minden lépést ellenőriztem, kivéve persze az egyedül célravezetőt. Módszeresen, matematikai kombinatorikával bizonyára rábukkanhatnék az üdvözítő kapcsolatra, de ehhez se szakértelmem, se türelmem. Ami keveset tudtam az egzakt matematikai eljárásokról, mára azt, sajnos, már mind elfelejtettem. Csak a szerencse segíthetne. Ám az most nincs velem. így egyelőre föladom a játszmát. Egy pária mondja Öntudatlanul élem át a férfikort. Nem ismerem szándékotok égi és földi hatalmak. Kedvetekre játszhattok velem. Én még elhiszem, amit mondotok. Követem szó szerint az útmutatást, amit számomra kiszabtatok. Nem háborgók és nem panaszkodom. Jutalmat, vigaszt nem remélek. Ti tudjátok, hogy mennyit ér hűségem. Ha holnap eltapostok, mint rút férget, néma leszek, azt is elfogadom. 1
