Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Tóth László: Csehszlovákiai (magyar) változásokra
velejárója. Meg kell szoknunk, hogy sokféle csoport, sok vélemény létezik és ütközik meg. Elég baj az, hogy eddig ez nem így volt, és bizonyos erők ellenőrizhetetlenül birtokolhatták a hatalmat. (Palágyi Lajos: Jogegyenlőséget — kollektív jogokat. Ifi, 1990. január 24., 3. I.) <EGY INTERJÚBÓL: DURAY MIKLÓS, A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR KISEBBSÉG JOGVÉDŐ BIZOTTSÁGÁNAK MEGALAPÍTÓJA ÉS SZÓVIVŐJE > „Évek kellenek ahhoz, hogy az emberek ne féljenek. A félelmek nem csupán attól vannak, hogy egy elnyomó politikai rendszerben éltünk, hanem attól is, hogy egy rendszer nem megfelelően demokratizálódik, vagy nem úgy, ahogy azt az egész lakosság igényelné. Úgy érzem, hogy két irányból kell magunkat megfogalmazni: közép-európaiként és európaiként. Nem minden közép-európai nemzet számára fontos Közép-Európa. Azt vettem észre, hogy mindegyik közép-európai országban volt egy törekvés Nyugat-Európa felé haladni, de nem együtt a többiekkel, inkább saját úton, a többiek kárára. A közeljövőben a közép-európai nemzeteknek, amelyek éppen most vannak felszabadulóban az egypártrendszer elnyomása alól, meg kell maguknak fogalmazni Közép-Európát olyan értelemben, hogyan tudnak egymással békességben élni. Mert az európai házban való élés azt jelenti elsősorban, hogy egymással békességben élni. Az én elképzelésem az, hogy nem is annyira az államoknak kell békességben élni, hanem a nemzeteknek. (Grendel Ágota: A félelmet le kell küzdeni. Nő. 1990. január 3., 3. I.) < EGY INTERJÚBÓL: SZIGETI LÁSZLÓ, A NYILVÁNOSSÁG AZ ERŐSZAK ELLEN KOORDINÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK TAGJA > „. . . az az érzésem, hogy a nemzet alapvető kerete, a nemzetállam még sokáig a politikai közösségek meghatározó kerete lesz Közép-Európa államaiban. Ez a keret egyelőre képtelen volt befogadni javaslatunkat. Adamec lemondása után a koordinációs bizottságunk a szlovák képviseletről tárgyalt: Camogursky és Kusy urat javasoltuk részünkről. Támogattam, hiszen ismerem, becsülöm őket, ám hirtelen átéreztem: ez a föderáció és Prága számunkra elérhetetlen marad, pedig nekünk is fővárosunk . . . Fölizgatott és elkeserített a dolog, s nekem is váratlan volt, amikor megszólaltam: javaslom, hogy a szövetségi kormányban legyen kisebbségi tárca, amely valamennyi kisebbség és etnikum érdekeit érvényesíteni tudja valamennyi tárca irányában. Tehát nem kisebbségi kabinetpolitikát folytatna, hanem politikai, gazdasági, ökológiai döntésekbe is beleszólna például. Három fontosabb érvet hoztam fel: 1. mindkét köztársaságban élnek kisebbségek; ide sorolom a csehországi szlovákokat is, vagyis szövetségi szinten is foglalkozni kell velük; a kisebbségek egyébként nem köthetők egy köztársasághoz sem, gondoljunk például a csehországi magyarokra; 2. a kisebbségeknek nincs valódi külképviseletük, nem vesznek részt nemzetközi konferenciákon, Helsinki, Bécs, Madrid stb., s ez a képviselet egyelőre csakis szövetségi szintű lehet; 3. a nagyhatalmak kedvezően fogadnák ezt a megoldást, hiszen Csehszlovákiát érték bírálatok a kisebbségi kérdésben; gondoljunk csak a kassai kormányprogramra vagy a Duray-ügyre. A javasolt tárca neve egyébként multikulturális minisztérium is lehetne, s ez a modem koncepció, amelynek mintapéldája Kanada, előrevetítené az eddigi nemzetállami felfogás korszerűsítését, újragondolását is. [...]... az elért sikerek ellenére szkeptikus vagyok. A pluralista demokrácia ugyanis többségi demokrácia, és természeténél fogva szükségszerűen képtelen a nemzeti, illetve kisebbségi konfliktusok kezelésére. Több politológus állítja, ahol ez a kérdés fölmerül, a pluralizmus rögvest antidemokratikussá válik. Persze, azért vannak kivételek. Például a svéd Helsinkiben is hivatalos nyelv; ugyanakkor a baszkok helyzete rendkívül rossz. Tőlünk is függ, hogy országunk többségi nemzetei ebben- a vonatkozásban milyen irányba mozdulnak.” (Bállá Kálmán: A helyzet kötelez. Nap, 1989. december 22., 7. I.) t * * * Közelítések egy forradalomhoz. Az alcím maradéktalanul kifejezi szándékomat: rezdülésekre, mozdulásokra igyekeztem figyelni — az ítélkezés nem az én műfajom, az elemzés pedig nagyobb alaposságot igényel, mint amekkorára most időm s terem adatott. Visszala64
