Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1. szám - Fodor András: Az utolsó gólyanyúzás (Eötvös Kollégium, 1947 - Napló)

köszönti őket. Egyikről kiderül: Szabó Dénes, Pais Tosu adjutánsa, az alacsony, nagy fejű pedig Lukácsy Sándor. Szabó Dénes kacifántosán retorikus, gúnyosan meghatott beszédében kétesebbnél kétesebb megjegyzéseket tesz ránk, a gólyákra. Például, amikor tökös verébhez hasonlít bennünket, melyen először a pihe, aztán a pehely, végül a toll s a szárny nő ki. Szegény szerencsétlen Nagy Gézának kell válaszolnia a beszédre, de a hallgatóság minden harmadik szavának gáncsot vet.

Kizavarnak, majd egyenként citálnak be valamennyiünket. Legalább negyedóráig folyik egy-egy vallatás. — Miről? — Disznóságokról — mondja a kimenekült társ, amikor visszavezetik hozzánk a WC-be. (Igen, itt van a gólyagyülde. A ránknehezülő nyomás ellen jobb híján itt kerülünk közelebb egymáshoz.)

Amikor aránylag fesztelenül belépek, rámrivallnak, hogy rossz helyen állok. — Ez nem a Sorsunk! kiabál valaki. Tudományoskodva faggatnak, mit jelent az alliterálásban a terálás, hogyan származtatja Pais Dezső tanár úr a testis szót a test-bői a tök beolvadásával, mi különbség van a lant és a Die Hurren között? Hogyan pengetik az egyiket és másikat? Meg kell hagyni, a kötözködő bekiabálások rendkívül szellemesek, ügyesen csúsztatják egyik dolgot a másikba. Latort különösen hosszan nyaggatják. Mondja is fönt a szobánkban Szász, aligha marad meg ez a fiú, olyan ostobán öntudatoskodó, fölöslegesen lázongó.

IX. 18. Csütörtök

Ma már valamivel jobban bírjuk a kinkeserveket. Érdekes, hogy amiként a felsőbbévesek nem törik meg konspirativ közönyük jegét, ugyanúgy viseljük mi a ránk mért megaláztatást, pedig a közös tiltakozásnak talán volna foganatja. Itt válik el, mekkora ereje van a tradíciónak. Hankiss mondja, mintaintézményünk, az École Normale Supérieure elsőéveseinek próbáztatása egy hónapig tart. Még Párizs csatornáiba is leviszik őket.

Szász Imre verseket oszt ki köztünk, mivel valami gólya-szavalóverseny lesz, melyen tetemes pénzt is lehet nyerni, (7-800 forintot). Csakhogy a kapott szövegek hülyébbnél hülyébbek. Lakits Pál Amadé verse például így kezdődik: „Gaz cziczerkém, koszos birkém, tőled már távoztam ...” A refrénje pedig: „Coki, coki, szívem, / mars, mars, kedves lelkem / üsd csak, üsd csak ne sajnáld!” Felettébb kíváncsi vagyok, hogy fogja mondani ez a nyakig kézláb fiú? No persze, én is el vagyok lotyogatva Babits Theosophikus énekek-jénck Indus-ával: „A fény alatt, az ég alatt, a lég alatt / a fény alatt, a lég alatt, a jég alatt / a fény alatt, a kék alatt, a zöld alatt / a fény alatt, az ég alatt, a föld alatt” stb.

S szabad perceimben kénytelen vagyok ezt a költeményt biflázni. Ebédnél Bornyi utasít, mindenkinek mutatkozzam be, s egyúttal helyet biztosít a legtekintélyesebb „öregek”, Fazekas László, Gyapay Gábor asztalánál, ahol a víztöltéstől a repetakérésig minden szolgálat a gólya kötelessége. Három órakor ismét sötét ruhában kell gyülekeznünk a matematikai könyvtárban. Előadónk, Heckenast Gusztáv késve érkezik. Mondandója — már a címéből is sejthetnénk, („Bevezetés a demokratikus tudománypolitika dialektikus, horizontális és vertikális alapvonalaiba”) nem más, mint tudományoskodó humorizálás. De a szónok halálos komo21