Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Natasa (hisztériásán felkacag): Mondom, hogy őrült! Uramisten, kit szerettem én! Méghogy ő nem . . . nem ő a nemzeti költő! (Kacag.) Patvari: Nem vagyok s nem voltam soha! Natasa: Akkor halljam, kicsoda? Hazudjon csak tovább! Patvari: Baradlay Elemér a nevem. Újságíró voltam s azelőtt vándorszínész is egy ideig. Natasa: Ahá! Innen hát a tehetsége! Szóval mégiscsak költő? Patvari: Egén. Afféle dilettáns. Natasa: Ahhoz képest nem rossz a darab! Patvari: Esküszöm, magam sem tudom, hogy történt. . . Egyszercsak eszembe jutott a görög bölcs, a száműzött Empedoklész ... És eszembe jutott: hiszen az igazi Patvarival is megtörténhetett, ami a Göröggel... A hasonlóság vigasztal . . . és ... Natasa: Hipp-hopp eszébe jut, hát nosza megírja ... és igen formás kis művecske lesz! Hazudik! Patvari: Hadd mondom el az igazat. . . elejétől végig . . . Natasa: Mondja csak . . . (Sanda). Patvari: A csatatéren édesatyjának azt mondtam: én vagyok Patvari Péter . . . mert láttam, hogy mennyire keresték . . . Natasa (gúny): Feláldozta magát! Szegény muszka tiszt ne keresse hiába! Patvari: Nem. Engem már azelőtt is köröztek forradalmi múltamért. . . Tudtam, mi várna rám, és ezen kívül valóban azt akartam: rettegjen Bécs, hogy Patvari Péter él! (Kis csend.) Natasa: És akkor miféle verseket küldött haza a leveleiben! Patvari: Egyetlen verset se küldtem, Natasa. Csak levelet, civil nevemen, mint Baradlay Elemér . . . Persze semmi fontosat nem közöltem, így azt sem, hogy én itt Patvarinak adtam ki magam, hanem azt írtam: úgy hírlik, itt Barguzinban él Patvari, sokan látták . . . Azért írtam, hogy terjedjen a hír! De e levél szerint barátom egyetlen soromat sem kapta meg, csak amit a lengyellel üzentem, arra válaszolt.. . ilyen furán .. . mert ez fura levél... mintha nem is ő diktálta volna . . . (Nézegeti.) Igen, biztos, hogy nem a barátom diktálta, hiszen ő jól tudja, hogy nincs feleségem és fiam ... Tehát olyasvalaki küldte, aki elhiszi, hogy én Patvari vagyok, de azt is tudja, hogy már írtam haza levelet... sőt azt is tudja, hogy a barátom nem kapta meg sőt azt is tudja, hogy egy lengyellel üzentem . . . olyan tehát, aki itt él közöttünk, aki talán bejáratos a házba ... aki mindenről tud, vagy valakin keresztül értesülhet. .. (Kis csend.) Natasa: Ne kerteljen: reám gyanakszik! Patvari: Istenemre, nem! (Őszintén.) És maga tudta, hogy nincs nejem és gyerekem Tehát ilyet nem írhatott volna ... Natasa: De hátha gyanakodtam és így akartam a nyulat kiugrasztani a bokorból! Patvari: Ez nem a maga módszere! (Kis csend.) Natasa (bámulja): Tehát én eddig — zseni helyett egy dilettánssal éltem! Patvari (fejét mélyen lehajtja): Igen. (Halk. Felemeli.) De ne búsuljon . . . nem maga az egyetlen asszony, aki azt hitte, zsenihez ment nőül és aztán kiderült. . . Natasa: Csakhogy én nem hiszem! Patvari: Nem, mert a látszatot védi... még önmaga előtt is ... Natasa: Azért olyan ostoba még nem vagyok, hogy egy színdarabról ne érezzem meg, ha tehetséges ember írta . . . Patvari: Esküszöm, nem tudom, hogy történt.. . talán annyit gondoltam az én zseniális eszményképemre, Patvarira, hogy megszállott valami. . . Kiváló iskolába jártam . . . talán ennyi a titka . . . Esküszöm népemre és hazámra! (Kis csend. Az ahogy rábámul, most már el kell hinnie.) Natasa: Nemzeti költő! Hahaha! 20
