Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Patvari: Isteni volt, Nyinocska! Nyinocska: És a költő nemkevésbé! Droszidám, mondd, milyen érzés, ha a sógorod géniusz? (Puszit ád.) Droszida: És még ezt akarta megakadályozni Natasa! Patvari: Utolsó kép, gyerünk! (Maruszja a háttérbe megy, a függöny széléhez bújik, mint aki következni fog. Nyinocska szintén.) Droszida: Nyinocska hangja! Empedoklész — egyedül! Az Etna kráterénél. . . Nyinocska hangja ... (Most besurran Natasa, nem veszik észre, a háttérben áfáihoz lapul.) Akszjoma hangja! Nyinocska: Empedoklész, hol vagy?! Empedoklész!! (Elnyújtva visszhangosan.) Patvari (mint Empedoklész): Keress csak, Akszjoma ... azt hitted, kicsiny csetepatéink miatt jöttem el. . . én, szegény száműzött! Nem akartalak titkomba avatni, miért érezd súlyát annak, amiről nem tehetsz. A gyanútlannak bűntudata — ugyan miért legyen. Gúnyosan mondtam: az Olümposzra megyek, az istenek hívnak .. . Hogy ne higgyed el. . . (Lépeget.) És lám itt az Etna .. . fortyogó torok (Arcához kap.) Milyen forró a földmélyi lehellet! (Hátralép) Hányán dobták magukat beléd, kik életüktől megválni akartak vagy azt kívánták: az emberi kíváncsiság ne leljen nyomukra! Vulkán, te adtad bölcsességemet! S néked is nyújtom vissza testem által! Fogadj be, Etna torka! Nyomtalan eltűnésem után majd összepusmog az emberi népség: Empedoklészt, a bölcs írástudót Zeusz s az istenek hívták magukhoz, föl-föl az Olümposz hegyére! Ezért nem leli hantját, testét, csontjait, ruháit, sehol. . . senki . . . így maradok emlékezetükben — isteni bölcsként mindörökre én.. . Hiszen, ha úgy temetnének, mint a más bölcs írástudót, hogy testét még megtapogathatják a ravatalon — világos lenne: bármily bölcs voltam is, de közönséges halandó! Ám én ezt sosem hittem magamról.. . már verseimben is írtam jóslatot:New halandóként — múlhatatlan istenként járok közietek ... Jöjjön hát a teste-nincs halál... a nyomtalan enyészet... jel nélkül — eltűnés, amely méltón — istenné emelhet. Magasabbra minden szobornál! írásaimat úgy olvassák, mint bármely szent írást. . . (Kis csend.) A tüzes lávafolyón át a föld — majd párámmal az ég felé megyek! Fogadj be, négy elem! Ami megszült, legyen halálom helye is! Ó, Bölcsőringató Halál! Isten veled, látható Föld! Isten veled, látható Tűz! Isten veled, látható Víz! Isten veled, látható Levegő! (Kis csend.) Isten veled, te láthatatlan Isten. (Indul a „kráter” felé. Akszjoma rémülten bukkan elő, mint aki az egészet hallotta.) Nyinocska: Empedoklész, várj! Ne! Empedoklész! (Rohan. De a férfi már eltűnt az „Etna torkában”. Akszjoma megáll, mint akit perzsel a hő. Hökkent szeme könnyes. Kis csend.) Ó, Zeusz! Jól hallottam? Vélem csupán azért pörlekedett, hogy ne sejtsem nagyálmú terveit?! Mert oda én nem követhetem? (Apró szünet.) De akkor én nem szólhatok róla senkinek .. . hisz ez titok . . . Szerelmem halálát nem leplezhetem le . . . Ennyivel néki tartozom. . . Annyival, hogy teljesüljön vágya és istennek higgye a világ. Droszida (súg): Szalvosz hangja! Szálvosz hangja! Maruszja (hangja): Akszjoma! Húgom! Merre vagy? Nyinocska: Szalvosz! Nem, ő sem tudhatja meg! Remélem, nem látta halálát! Imádkozom, ó, bár ne látta volna! (Felbukkan Szalvosz.) Maruszja: Akszjoma! Kedvesem! Úgy féltettelek! Hol van Empedoklész! (Kis csend.) Merre van? 17
