Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Nyinocska: Az istenek hívták az Olümposzra . . . Hogy társuk legyen ... a legbölcsebb poéta! A legköltőibb bölcsünk! (Kis szünet.) Maruszja: Megölted?! (Némi iszonyat.) Nyinocska: Hiszen nyomtalanul tűnt el! (Nyers.) Maruszja: Megölted?! Nyinocska (szelídre vált): Hát véres ez a kés? (Megmutatja.) Maruszja: Letörölted . . . Nyinocska: Mondtam: hívták az istenek! Nyomtalanul tűnt el! Tehát Zeusz akarta! Szalvosz, higgy nekem! (Könyörgőn.) Droszida: Repül a saru! (A pádról sarut repít a színre.) Nyinocska: Jaj! Mi ez? Maruszja (felveszi): A saruja! A vulkán köpte ki! (Rádöbben.) Belelökted őt! Akszjoma: Nem adod el a piacon, Szalvosz! Halhatatlanság kiárusítója! (Elvenné a sarut.) Szalvosz: Megölted! A törvény előtt felelsz! Maruszja: Az istenek hívták, esküszöm! Maruszja: Gyilkos a húgom . .. (Megállapít.) Nyinocska: Mondom, az istenek! (Kétségbeesett, letérdel, könyörög.) Maruszja: Tisztelem a törvényt.. . családomnál is jobban ... El kell mondanom: nem az istenek hívták, de a húgom tőrbe csalta ... (Indul.) Nyinocska: Állj! Maruszja: Menj mambói! Nyinocska: Könyörgök, hidd el! (Letérdel.) Maruszja: Megölted, s most azt mondod: az istenek hívták magukhoz! Nem egy bölcs földi költő, de egy Isten özvegye akarsz lenni, én tudom! így vernéd föl megölt urad árát az amúgyis tisztelők szemében . . . Nyinocska: Te mindig is gyűlölted ezt a házasságot! Maruszja: De szavam sose szegtem! Megyek! Nyinocska: Hát nem hiszed? Nem hiszed, hogy őt az istenek . .. ? Szalvosz: Nem! Hazugság! (Elfordul, indulna. Akszjoma kétszer döfi hátába a tőrt, Szalvosz ledől. Hörög.) Maruszja: Nem leszel Isten özvegye ... megátkozlak, húgom ... (Meghal.) Nyinocska: Amire vágytál: most majd elhiszik, hogy az Olümposzon vagy, Empedoklész! Droszida: Zeusz hangja! (Súg.) Patvari (hangja): Várj, asszony, várj kicsit! (Előjön Patvari Zeusznak öltözve.) Nyinocska: Ó, Zeusz! (Leborul.) Patvari: Megbüntettem a nagyravágyó költőt. . . Saruját kidobta az Erna, hogy lássa a világ: nem nyomtalanul tűnt el. . . nem én hívtam, ő választott halált. (Eltűnik. Kis csend.) Nyinocska: Márpedig az emberek így fogják tudni mindig: Empedoklész az Olümposzra ment... és nincs ellentanú . . . Mert én hallgatok ... örökké hallgatok. (Felveszi a sarut.) (Körülnéz.) És mindenki más — halott. . . Zeusz (távoli hangja): Csak én nem. Droszida: Függöny! Taps! Brávó! (Natasa most szintén tapsolva előrelép. Mind odanéznek Csend lesz.) Natasa (halk): Gratulálok. Méltó az ifjúkori gondolataihoz, Patvarov! Patvari: Köszönöm (Kicsit zavart). Natasa: És Barguzin a maga Etnája, mint a száműzött Empedoklésznak Szicília! A családi tűzhely — mint vulkán, értem én. Patvari: Ne vegye úgy! Droszida (halk): Ezek veszekedni fognak, gyertek innen! (Kisietnek. Patvari lehúzza a görög-jelmezt, alatta civil ruha; közben beszélgetnek.) 18
