Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Porkoláb Tibor: Fülöp László: Realizmus és korszerűség
ma céhes érdekviszonyok és „irodalompolitikai” megfontolások függvénye. A Realizmus és korszerűség írója mintha nem venne tudomást erről az általános helyzetről. Mintha mű és értelmező, elemző, értékelő befogadó között közvetlen kapcsolatot teremtett volna. Mintha a mű és a meg- fejtő-elrendező tudat közé ékelődő külső tényezőket sikerült volna kiiktatnia. Ezért válhat a kötet alapmodalitásává a szeretet és tisztelet a mű, az alkotó és az egész irodalom iránt. Bensőséges- ség (érzelmi viszonyulás) és szakszerű tárgyilagosság (irodalomtörténészi követelmény) ötvözete minden tanulmánya. Kritikusi szereptudatát az alkotás iránti alázat és az ítészi felelősség kettős eszménye jegyében alakítja ki: Fülöp László egyszerre elkötelezett olvasó és könyörtelen analitikus. Az egyes művek esztétikumának vizsgálata mellett a tanulmánygyűjtemény megrajzolja szerzőjének a portréját is: Fülöp László irodalomtörténész. Az irodalomtörténész szaktudós típusát testesíti meg (annyi elvetélt politikus-, filozófus-, író- „irodalmár” mellett). A (szakember kételyeit a (szak)tudós bizonyosságai ellenpontozzák tanulmányaiban. „Kísérletei”, „közelítései”, „vázlatai” ezért általában „telitalálatok”, áttekintő-rendszerező szemléletének megfelelően alapvető összegzések. A kötet tárgya a XX. század első felének magyar epikája — Kaffka, Kosztolányi, Babits, Krúdy, Kassák és Németh László egy-egy regényét elemzi Fülöp László. A kor reprezentatív regényeinek vizsgálata a XX. század első felének jellegzetes regénytípusait is felvillantja. A műelemzések tehát a magyar regénytörténet egy korszakát is megrajzolják. A szerző néhány metszet segítségével érzékelteti azt a világképi és prózapoétikai átalakulást, amely a hagyományosan realista elvű magyar epikát a korforduló élményeihez, a korszerű XX. századi európai regényhez közelíti. Viszonyítási pontjai: a XIX. századi realista nagyregény poétikája és az ún. modern regény (Proust, Joyce, Gide stb.) alakítási módjai. A kötetnyitó tanulmány, amely Kaffka Margit regényeit helyezi el egy fejlődéstörténeti rendszerben, csak látszólag nem illeszkedik a kötet műelemzés-egységekből felépülő szerkezetébe. Ugyanis az egyes műelemzések mindig tartalmazzák az adott életmű egészében való értelmezés mozzanatát is. (A kötetnyitó tanulmány olyan szorosan kapcsolódik a Színek és évek elemzéséhez, hogy szinte annak egyik fejezete lehetne.) Fülöp László tanulmányait tehát a műelemző, megfejtő kíváncsiság és az irodalomtörténeti rendszerszemlélet szintéziseinek tekinthetjük. Analitikus és folyamatábrázoló, érték- és helykijelölő összegzéseknek. Érvelésének biztonsága, a bizonyítási folyamat pontossága, a gondolatok elrendezettsége meglátásainak, értékeléseinek evidencia-jelleget kölcsönöz. Az analízis menetének izgalma (a kaland) az értékek rendjébe beillesztő megoldásban oldódik fel. A megfejtés dinamikáját az összegző értékelés bizonyossága fegyelmezi. Az elemzés műveleteinek élménye meghatározza a szövegek logikai — retorikai folyamatát biztosító elemek (analógiás, következtető, magyarázó, kapcsoló, ellentétező szerkezetek) optimális helyét és funkcióját. Fülöp László mélyen hisz abban, hogy a mű misztériuma megfejthető, struktúrája leírható, rétegei feltárhatóak. Összegző szemlélete a komplex elemzés módszerében találja meg a műhöz való közelítés megfelelő formáját. Tanulmányainak gondolati menete, szerkezete leírható egy elemzési sémával: Az irodalomtörténeti recepció összefoglalásával kezdi vizsgálódásait, majd az eddigi álláspontokhoz és eredményekhez viszonyítva kifejti saját véleményét. Megjelöli, kiemeli, súlypontozza a megoldatlan problémákat és a vitás kérdéseket. Ezek után a mű rétegeinek (jellemek-pszichológia, szerkezet, kronoto- posz, világkép és esztétikai világegész kapcsolata stb.) feltárása következik. Végül az összegzés, az irodalomtörténeti helykijelölés, értékelés zárja az elemzést. A tanulmányok „komplexitását”, egész-érzetét nemcsak a sokirányú közelítés teszi lehetővé, hanem a fogalmi rendszerszerűség is. Fülöp László művei világossá teszik, hogy a mű dekódolásának, elemző értékelésének csak egyik feltétele lehet a műfeltáró érzékenység, az „irodalomértés” kifinomult technikája. Az elemző frazeológia pontossága, a fogalmi következetesség és egyértelműség, az elméleti kidolgozottság nélkülözhetetlen a műértés és -értelmezés sikeréhez. Tanulmányainak fogalmi-elméleti alapozottsága globális rendszerszerűségükben, a metodikában és a frazeológiában, mintegy a szövegek mély- struktúráiban mutatkozik meg. Nem demonstra- tívan korszerű, nem hivalkodóan elméleti, nem manifesztumosan irányzatos. Fülöp László világa a pamfletista harcmodortól és a kátészerű igazságok kinyilatkoztatásaitól áll a legtávolabb. Értékeléseivel szinte kivétel nélkül egyetérthetünk. (Különösen kiváló Krúdy- és Babits- tanulmánya). Csupán egy-egy részkérdés megítélésében lehetnek ellenvetéseink. (Pl.: Fülöp László az epikai anyag természetéből következőnek tekinti Kassák regényének — a második kötetben bekövetkező — jellegváltozását a fikcio- nált próza irányából a dokumentatív, korábrázoló jellegű epika felé. Itt azonban a memoárelemek megsokasodása az önigazolást szolgálja, így elkerülhetetlen az esztétikai értékcsökkenés.) 93
