Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Kőhegyi Mihály: Ceruzavonások László Gyula arcképéhez
Ceruzavonások László Gyula arcképéhez (A 80 éves professzor úr köszöntése) s. ^ Xzegény emberek gyermekeként nőttem fel, s azt határoztam, hogy a múlt szegényeinek régésze leszek, a magyar nép őstörténetét, mindennapját kutatom majd. Ebben áldott segítségemre volt, hogy gyermekkoromban a nagy néprajzos nemzedék nevelt engem (Bátky, Györffy, Viski, Madarassy, Lajtha). Mint gyermeket tanítottak arra, hogy ha nyaranta hazamegyünk a Székelyföldre, mit gyűjtsék és hogyan ... Ez a tanítás tudatosította, hogy amit gyermekkoromban a falun átéltem, abból tudomány is lehet. Valóban, munkásságomra véges-végig jellemző az erős néprajzi érdeklődés, az «egykorú élet» kutatása, sohasem lettem a leletek fétisimádója. A lelet az élet vetülete volt számomra, amelyből ki lehet bontani egykori mestere s gazdája mindennapját.” így summázza életútját László Gyula egy kései vallomásában, s ehhez bizony hozzátenni valónk alig van, legfeljebb kibonthatunk egyes mozzanatokat; megkísérelhetjük szavak, színek, gesztusok morzsáiban tetten érni a valószínűtlent, érzékletes pontossá fogalmazni a múlás törvénye alá rendelt múlhatatlant-foghatatlant. Áldása a sorsnak, hogy éppen ő volt a mesterünk, mert nemcsak tudására nézhettünk fel, hanem emberségére is. Mind a mai napig kísér az az ismeretanyag, amit nála szereztünk, de nem hiszem, hogy vádolható a tanítvány azért, ha ösztönösen is tanára nyomdokain jár. Magamról tudom, nehéz érzékelni, gondolkodásom hol válik el a professzor úrétól, mi az, amire magam is hajoltam, és mi az, amit ő tudatosított bennem. Szellemdús, mégis közvetlen előadását nem lehetett megereszkedett figyelemmel hallgatni. Sohase tartott közönséges módon felolvasást, vagy örök érvényűnek vélt törvényekkel teletűzdelt kinyilatkoztatásokat, hanem mindig úgy csalta ki tanítványaiból a fölismerés sejtelmét. Előadásában volt valami lebilincselő sugárzás, ami csak nagyon értékes, belső emigrációban élő emberből eredhet. A részletek kétségbe vonható tárgyi igazsága helyett a látás és láttatás sugallatos ereje adott egységes, következetes képet mondandójának. ízes, fordulatos, hajlékony nyelve mentes volt — minden látszat ellenére — felesleges sallangtól, szorosan rátapadt a tárgyra és kizárólag a megértést szolgálta. A bonyolultságnak nem okvetlenül szükséges érthetetlenséggel párosulnia. Mennyit töprenghetett pedig egyes kérdéseken, s milyen közvetlenül tudott róluk szólni. Úgy vezetett végig a népvándorláskori népek, legfőképpen pedig a szeretett magyarok történetének minden egyes szakaszán, hogy az eligazodás, elmélyülés, távlatba helyezés élményét elfelejteni nem lehet. A kétkedés kiválasztottja volt, annak minden prófétai megszenvedésével. A kinyilatkoztatásokat eleve gyanakvással fogadta, hiszen tudta, hogy semmilyen munkamódszer sem biztosít egyetlen tudományban sem tévedhetetlenséget. Előadásainak vonalvezetésével, szellemével tiltakozott kimondatlanul is a mindent megismerhetés csalóka látszata ellen. Csak a gyarló ember keresi a csalhatatlannak hitt tudást, a tévedhetetlen meggyőződést a homályban, és minden áron, elvei feladásával is igazolni akarja mámoros felismeréseit. Az igazi tudós viszont jónéhányszor rákényszerül, hogy kiegészítse, helyesbítse saját eredményeit, de ez az alkotói vajúdás nem okvetlenül emberi válság. Ezért hirdette szakadatlan szóval és cselekedettel az ész nevében a kételkedés jogát, és nem fáradt el soha a gondolkodói készenlétben. A tisztaszavú, nagy tudású tanárban teremtő erő lakott, melyet tanítványaiba igyekezett átplántálni, hogy ott jó talajra hullva kicsírázzon és szárba szökkenjen a termés. Élete, 84
