Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Vekerdi László: Európa változó őstörténete
korai fázisukkal analógiával szolgálnak kelták, szkíták, germánok, szlávok heroikus társadalmaihoz. Ezeket a népeket a régészet mindig is antik szemüvegen át nézte, s úgy nézi ma is, de az ásatási technikák finomodásával a hagyományos barbár világ ködéből mindinkább kibontakoznak egy erősen hierarchikus, erődített regionális „fejedelmi” központok körül tagozódó, hellyel-közzel (így pl. Dél-nyugatnémetországban) egyenesen „proto- urbánus” civilizáció körvonalai, amely a maga intenzív földmíves, kézmíves és kereskedői aktivitásával egyenesen a középkori Európára emlékeztet sok régészt. Az első és a harmadik évezred lassan felderülő horizontjai között azonban máig meglehetősen mély homály fedi a mérsékelt égövi Európa i. e. második évezredét. Bizonyos értelemben ez a homály Piggott könyve óta még fokozódott: az ö kronológiájában ugyanis számos jelenség krétai-mükénéi „hatás”-ként volt értelmezhető, ám a dendrokronológia korrekciójával kiigazított dátumok ma ezt már nem teszik lehetővé. Senki nem próbálja például többé a Stonhenge legkésőbbi fázisában megnyilvánuló tudást és építkezési rafinériát — a főnökök által kézben tartott ónkereskedelem közvetítésével — Égeikumból kiinduló hatásokra visszavezetni; a mai régészet a Wessex-művelődés autochton folytonosságát hangsúlyozza. „Föltételezzük — összegez Barker —, hogy mezőgazdasági többlet termelése és kontrollja legalább annyira integráns része volt Wessexben a főnöki hatalomnak, mint feltételezett uralmuk az érckereskedelem, a regionális rítusok, a csillagászati megfigyelések stb. felett; ámbár jelenleg mindez merő spekuláció.” Hasonlóan bizonytalan az adatok értelmezése a kontinentális Európa második évezredére. A települések láthatóan a lösz-hátságok és a folyóparti síkságok határán voltak a legsűrűbbek, s valószínűleg folytatódott a régebben kialakult kettősség gabonatermeléssel a lösztalajon és legeltetéssel az erdős-rétes folyómentén. A klímaingadozásoktól függően (az évezred közepén óceánibbá vált az éghajlat, enyhébb telekkel, hűvösebb nyarakkal, több esővel) valószínűleg eltolódhattak a szántóföld és a rét arányai, de egyfajta intenzív pásztor-gazdálkodás gyakran feltételezett előtérbe nyomulását semmi nem igazolja. „Mindenesetre — írja Barker — a késői második évezredben bizonyosan hatalmasan megnőtt a települések száma. Csehországban és Sziléziában csupán kilométerek választották el egymástól a falukat, és a nagyobb települések két-három kilométeres körzetében szétszórt ritka cseréptöredék intenzív trágyázási rendszerre utal. Bradley szerint Közép-Európában a későbronzkori elit úgy szervezte újjá a mezőgazdaságot, hogy termények, állatok, textíliák stb. többlettermelésével erőteljesebben részesedhessék értékes fémtárgyak fogyasztásában; de érvelése, jóllehet plauzibilis, merőben indirekt, hiszen a temetési rítusok változásaira és a vagyontárgyak kezelésére vonatkozik. A nagy népsűrűség a harcias szerkezetű hierarchiával együtt magyarázza, hogy egyre kedveltebbek az erődített dombtetői települések; az egyik ilyen lelőhelyen, a morvaországi Blicinában kétszáz megcsonkított csontvázat tártak fel a külső védőárokban.” „Annyi mindenesetre tisztán látszik — írják Piggottét felváltó kiváló kézikönyvükben Timothy Champion, Clive Gamble, Stephen Shennan és Alasdair Whittle —, hogy mostanra Közép-Európában is hierarchiák emelkedtek, melyek a kortársaknak hasonlóak - nak tűnhettek fel olyan régiók elitjeihez, mint Wessex és Bretagne, amennyiben működésük igen nagy részét presztízs-javak birtoklásával és fogyasztásával járó rítusok képezték. A különbség nagyjából annyi, hogy míg Európa nyugatibb részein a gazdag korabronzkori sírok bizonyos értelemben már regionálisan centralizált társadalmak megváltozott ideológiájának és rituáléjának (és így megváltozott természetének) eredményeképpen jelennek meg, addig Közép-Európában a hierarchiák maguk is a korai bronzkor alatt fejlődtek ki, és a temetési rítus egyszerűen ehhez alkalmazkodott, növelve a sírba helyezett javak mennyiségét és minőségét, hogy a végeredmény ugyanaz volt, mint Nyugat-Európában.” „Presztízs, Hatalom, Hierarchiák” — ez alatt a jellemző fejezetcím alatt tárgyalja (megfelelően az új szemléletnek) a könyv a kort. Hangsúlyozza, hogy bár a hierarchiák kialakulása és jellegzetességei távolról sem tisztázottak, kereteikben vitathatatlan a fémmí- vesség valamiféle szerepe, hisz az első bronztárgyak túlnyomó többsége a sírokban jelenik meg, ékszerek és díszfegyverek formájában. Meglepő — vélik a szerzők —, hogy ilyen kicsi 93
