Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (IX. rész. esszéregény) (Ford.: Szenyán Erzsébet)
írni a romokhoz szervezett expedíciókról, írókkal, festőkkel folytatott beszélgetésekről, alaposabban megismerhettem volna az ottani zenét és balettet. Ehelyett írtam néhány könyvet egészen múlandó témáról — az afrikai politikáról, vagyis a legkevésbé tartós, a világ legcsalókább, legmúlékonyabb dolgáról. Egy könyv témájának súlya bizonyos értelemben meghatározza magának a könyvnek a súlyát is. A könyv persze lehet jobb vagy rosszabb, ám az örök és nagy kérdésekkel foglalkozó alkotásnak nagyobb esélye van a fennmaradásra. Stephen Crane 1870—1900 Emily Dickinson 1830—1886 Sven Delblanc, a kiváló svéd író, ez a bűbájos ember csak Calgaryban hozta szóba, hogy az éttermet, melybe Stockholmban meghívott vacsorázni (mindez két nappal azelőtt történt, hogy Lengyelországban kihirdették a rendkívüli állapotot; amikor Calgaryból másnap Varsóba ért a gépünk, a repülőtér fényeit már leoltották) svédül „KB”-nek, vagyis „Művészek Klubjának” hívják. Pityókásan ballagtunk a behavazott, puha, langyos Stockholmon át az állomásra. Felültettem Svent a vonatra, hazautazott Uppsalába, én pedig jókedvűen visszamentem a szállodába, mit sem sejtve arról, hogy másnap mennyi minden megváltozik az életemben. Calgaryban: egy költőnő, La Loca Los Angelesből. A rákja. „Olyan megalázott- nak éreztem magam!” Itt minden, ami nem siker, nem vitalitás és optimizmus — szégyellni való. A betegség mint megalázóttság. Állandóan vizsgáltak — mondja —, úgy éreztem, mintha megerőszakoltak volna. Betörtek privát szférámba, láthattak meztelennek, hozzám érhettek, különféle viselkedésekre kényszerít- hettek, végül pedig szurkálhattak és vagdoshattak. Kigondoltunk olyan gépeket, melyek lehetővé teszik, hogy ne gondolkodjunk. Eliade írja Brancusiról: „Brancusi, megértve a legfontosabb titkot, azt nevezetesen, hogy nem maga a népi alkotás, hanem forrásainak felkutatása újíthatja meg és gazdagíthatja a modern művészetet, keresni kezdett. . . Fáradhatatlanul vissza-visszatért bizonyos témákhoz, mintegy megbűvölten azok titkától vagy művészeti mondanivalójától, melyet nem tudott kifejezni. 19 évig dolgozott pl. a Végtelen oszlop c. emlékművén. 28 évig az Oiseaux cikluson. Az Oiseaux ciklus: 1912 és 1940 között Brancusi ennek a szobornak 29 változatát készítette el polírozott bronzból, színes márványból és gipszből ...” A hangok világa nem tűnik el. A hangok fennmaradnak, nagy, élő közösséget alkotnak. Calgaryban Erich Skwara osztrák íróval beszélgetek. Azt meséli, hogy Thomas Mann a mindennapi együttélésben nehéz ember volt. Kioktató hangnemben beszélt, mutatóujjával folyton a maga apodiktikus ítéleteit hangsúlyozta. Skwara számára Hermann Broch a legnagyobb író. És Musil? Na igen, de Musil sosem emelkedett a zsenialitás csúcsaira. A bécsi kávéházakról beszélgetünk. Skwara 44
