Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Bakonyi István: Cs. Varga István: Tanújelek (Írások Németh Lászlóról)
dő részterület, lehet még eredeti szava az elemzőnek. Mindezt igazolja Cs. Varga István is Tanújelek cimű könyvével. A szerző vizsgálatainak fókuszában négy regény (az Emberi színjáték, a Gyász, az Iszony és az Irgalom), illetve az író és az orosz irodalom kapcsolata áll. Ez utóbbi tény létjogosultságát igazolja Cs. Varga munkásságának egyik fő iránya, az orosz és a szovjet irodalom kutatása, melynek legszebb eddigi eredménye a Jeszenyin-monográfia. Szerencsés találkozásnak vagyunk tanúi: egy irodalomtörténész érdeklődése érintkezik egy nagy író alapélményével. A Tanújelek előtt is tudtuk ugyanis, hogy pl. Tolsztoj és Dosztojevszkij hatásai kimutathatók Németh László életművében. Az elemzett regények a legismertebb Németh- művek. Ma már vitathatatlajn, hogy az Iszony és a Gyász újabb prózánk csúcsteljesítményei közé tartoznak, s a róluk szóló irodalom sem éppen szegény. Jogos tehát a várakozás: mi lehet a szerző vizsgálatainak újszerűsége? Hogyan lép tovább a korábbi eredmények fölhasználásával? Mindenekelőtt a modellteremtés tényét említhetjük. Cs. Varga elkülöníti egymástól a regénymo- nódiát és a körképregényt. Helyesen látja, hogy az iménti művek az előbbi típusba tartoznak, hiszen szerkezetük egyetlen főhős sorsa köré épül. „Németh regénymonódiáiban hozta a legnagyobb írói vívmányokat, bennük érvényesítette leginkább a dosztojevszkiji fogantatású ontologikus regény hozadékát.” S itt már érintkezik a két fő irány: az életmű és az egyik forrásvidék. Hasonlóképpen vélekedik a szerző a körképregények (főleg az Utolsó kísérlet tartozhat ebbe a sorba) érintkezési pontjairól. Ott a tolsztoji hatásokat hangsúlyozza. (Hasonlóképpen osztályozza a drámákat és a tanulmányokat is. Nem vitatjuk ennek létjogosultságát, ám valószínűleg a regények ilyetén osztályozása a termékenyebb.) A Tanújelek olvasása közben mégsem lehet olyan gyanúnk, mi szerint kérdéses lenne Németh László szépprózájának eredetisége. Cs. Varga elemzései éppen azt igazolják, hogy a világirodalom folytonosságához kapcsolódva egy magyar író minden ízében szuverén világot teremt. Egyben szorosan kötődik a magyar valósághoz, de mindig úgy, hogy közben az egyetemes emberi dolgok lényegét kutatja. Ilyen szempontból fontosak a drámák, melyekről — ha szű- kebb terjedelemben is, de — azért olvashatunk. A bevezető tanulmány, A nagyság női és férfi dimenziója gondolatmenete regény és dráma ösz- szefüggéseit, gyökereit követi nyomon. Egy rövid idézet ezzel kapcsolatban: „A regényekben is drámai mag rejlik, csakhogy itt a műfaji lehetőség révén tágabb az ábrázolás tere.” Mindez azonban csak kitérő a Tanújelek ben. Nagyobb tér természetesen a regényelemzéseknek jut. Nem nehéz észrevennünk, hogy Cs. Varga István a Németh-életművet kivételes jelentőségűnek tartók közé tartozik, s bizonyos értelemben a szándék-etikát, a kereső szenvedélyt mércéül kitűző írót értékeli. Alapjaiban pozitív tehát az ítélete, s tagadhatatlanul ott munkál benne a tisztelet, mely azonban sosem válik kritikátlan rajongássá. Azért fontos ezt hangsúlyoznunk, mert az ellentábor vádjai között ez is ott szokott szerepelni. .. Hogy alaptalanul, azt az ilyen alapos elemzések igazolják. Nem hiányzik a Tanújelek bői a szükség esetén negatív bírálat sem. Az Emberi színjáték c. analizáló írásban, az Üdvösségharc és önmegváltó kísérletben olvassuk például: „ . . . a pszichológiai és a mitológiai sík harmonikus összeolvasztása még nem sikerült. Ösz- szefügg ez az ábrázolási hiányosság a problémák feloldására tett utópisztikus kísérlettel is. Az író és hőse azt hiszi: a társadalmi változás is csupán a jobbak akaratán múlik.” S bár különálló írásokként olvassuk a tanulmányokat, világosan láthatjuk azok mélységes összefüggéseit. A gondolatok egymásból következnek. Ily módon fölvázolja Cs. Varga a regényírói pálya fő vonalát is. Egyebek közt helyesen állapítja meg, hogy az Emberi színjáték kezdeti nagy kísérlete után „Németh a Gyász-ban talál magára szépíróként. . .”, s később is nyomon követhetjük az életmű belső fejlődését. A Gyászról szólva egyébként példásan fejti ki a görögség és a magyar népballadai hagyomány inspiráló szerepét, mindvégig hangsúlyozva azonban a mű szuverenitását. A cím is sajátos szintézist jelöl: Archetípus és regényforma . . . Azt sem tagadhatjuk, hogy Németh László regényeiről születtek már fontos, alapvető esszék, elemzések, az egész életmű átfogó (bár korántsem teljes!) értékelése sem hiányzik. Ami azonban a konkrét műelemzések könyvbeli publikációját illeti: Cs. Varga Istvánt különös érdemek illetik meg. Grezsa Ferenc és Kocsis Rózsa kötetei mellett az ő elemzései a legrészletesebbek, s nem nélkülözik a korábbi szakirodalmi eredményekkel való összevetést sem. Ilyen szempontból különösen fontos az /raony-értékelés: Az embertől az emberiséghez: a felismert katarzis. Cs. Varga szerint ugyanis a Gyász Kurátor Zsófijára nem jellemző a katarzis felismerése, Kárász Nelli viszont bejárja ezt a kivételes utat. Értelmezéséből jól látjuk, hogyan jut el az Iszony hősnője az elidegenült lét legyőzéséhez, a kisfia sorsához kötődő létfolytonosság tudatos felfogásához. Ugyanakkor — másoktól eltérően — ír a szerző Nelli negatív vonásairól, pl. „toleranciaképtelenségéről”, „túlzó énközpontúságáról” is. Ez a fajta teljességre törekvés hasonlóan jellemzi az Irgalom-értelmezést, amelynek már a címében az „eszmekatedrális” koronázó regényéről olvashatunk. Aligha tévedünk, ha kijelentjük: a vitathatatlanul fontos regényelemzések után a kötet igazi 83
