Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Kőhegyi Mihály: A forradalomról (Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét 1848/49-ben)
többlete, újdonsága a második fő rész, melyben Cs. Varga István Németh László és az orosz irodalom kapcsolatának témakörével foglalkozik. Nincs még egy kutató, aki ebben a tárgykörben ennyi jelentős észrevételt tett volna. Természetesen mindez következik abból is, hogy a szerző a magyar mellett oroszszakos tanár, az orosz irodalom avatott ismerője. Most persze — ahogyan írja — az „analógiás komparatisztika” módszerét követi, s eközben a hatásokat állítja az élre. Németit, mint az orosz irodalom kitűnő fordítója, közvetlen kapcsolatba került a nagy orosz klasz- szikusokkal, mindenki előtt Tolsztojjal, de Dosztojevszkij-, Csehov- vagy Gogol- élménye sem lebecsülendő. Különösen a Tolsztoj- és Dosztojevszkij - hatások vizsgálata tölt be fontos szerepet a Né- meth-kutatásban és az összehasonlitó irodalom- tudományban. Konkrét elemzésekkel igazolja a párhuzamokat és különbségeket, és többnyire sikerül elkerülnie az önismétlést. (Mindezt azért fontos említenünk, hiszen a kötet első felét az önálló elemzések uralják.) A Karenina Anna és az Iszony, illetve a Bűn és bűnhődésés az Emberi színjáték közös értelmezése számos új összefüggést segít a világra. Mindezen értékekért tarthatjuk jelentős vállalkozásnak Cs. Varga István Tanújelek című könyvét. Persze amit ilyenkor szokás hangsúlyozni, most is igaz: egyrészt a jövőben megkerülhetetlen, másrészt további elemzéseket serkentő ez a munka. (Magvető). Bakonyi István A forradalomról ív dny ősi-Szabó Tibor: Kecskemét 1848/49-ben Az 1848 márciusában kirobbant magyar forradalom nem elszigetelt jelenség, hanem szerves része az Európa-szerte megérlelődött forradalmaknak. Magyarország óriási erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy lerázza magáról a feudális kötelékeket, rálépjen a polgári fejlődés útjára, megvalósítsa azt a programot, amelyet nem sokkal korábban a haladó nemesi tábor még békés eszközökkel, reformokkal óhajtott megoldani. Ezeknek a folyamatoknak valós megítélését csak akkor lehet elvégezni, ha a vidéki levéltárak gazdag forrásanyagát is feltárjuk, mert bár a szabadságharcnak tengernyi irodalma van, a kép mégis egyoldalú, mert mindig csak a központi szervek iratanyaga alapján rajzolódott. A múlt század pozitivista történetírása, különösen a millennium évtizedében, sorra-rendre jelentette meg a megyei monográfiákat, sőt egyes nagyobb városok (Szeged, Miskolc, Pécs) is elkészítették a történetüket feldolgozó könyveket. Kecskemét — Hornyik János négy kötetes várostörténetével — előkelő helyet foglal el, különösen, ha meggondoljuk, hogy igen korán, 1860-ban indult a tervezet, és hat év múlva már a negyedik kötet is elhagyta a nyomdát. Ilyen egyedi teljesítményre ma már aligha lenne bárki is képes. Ez az előny azonban mára hátránnyá változott, hiszen szemléletében itt-ott elavult, bár kora legjobb feldolgozásai közé tartozott. Károsan befolyásolta, mintegy megkötötte Hornyik kezét, hogy műve közvetlenül a kiegyezés előtt látott napvilágot, amikor a közelmúlt eseményeit még nem lehetett híven feltárni. A fentiek ismeretében fogadtuk igen nagy érdeklődéssel a szerző könyvét, mely egyúttal a Kecskeméti Füzetek első száma. Az előzmények ismerete nélkül nem érthetők az 1848—49-es események sem, s mivel ennek a korszaknak sem gazdaságtörténetét, sem eseménytörténetét nem dolgozta fel még senki sem, Iványosi-Szabó Tibor kénytelen volt ezek összegzésével kezdeni könyvét. Kecskemét már a XVIII. század második felétől fokozatosan megváltotta magát, 1834- től pedig mentesült minden földesúri szolgáltatástol. Nemesek ugyan mindig voltak a városban, és a helyi hatalmat is ők tartották a kezükben, de számuk nem volt elegendő ahhoz, hogy kizárólag ők döntsenek fontos kérdésekben. Kiváltságaikat a város nem ismerte el, s igyekezett a közszolgáltatások arányos részét is rájuk hárítani. Kecskemét társadalmának döntő többségét az ún. gazdák alkották, bár önmagukban nem képviseltek egységes réteget, hanem vagyonuk alapján sokrétűen tagolódtak. Számottevő volt a zsellérség is, akiknek száma a forradalom előtti évtizedekben jelentősen nem apadt, hiszen a megindult tanyá- sodás igen kedvező életlehetőséget kínált számukra. Feltűnően nagy az értelmiségiek és nem kevés a tisztviselők száma sem. A döntő többségben agrár lakosságú Kecskemét szemmel láthatóan a különféle feudális kötöttségek és szolgáltatások felszámolásának mértékéhez és gyorsaságához szabta az új kormányzatnak előlegezett bizalmát. Egyértelmű a város polgárainak az ismételt anyagi áldozatvállalásban lemérhető elkötelezettsége, amit még kölcsönök felvétele árán is teljesítenek a szabadságharc utolsó hónapjaiban, amikor már a városok többsége elfordult Kos- suthéktól. A győztes forradalom másnapján, mivel a sor- katonaságot a beavatkozástól eltiltották, az „éji csend fenntartására” szervezett erőről kellett 84
