Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Lengyel András: Buday György halálára
donban élt, ahol az angol fametszés egyik kiemelkedő s többszörösen is elismert vezető művészeként dolgozott. 1938-ban már a királyi réz- és fametszőtársaság kültagja, majd néhány év múlva rendes tagja lett. A háború alatt az angliai magyar emigráció egyik igen aktív tagja volt, Károlyi Mihály munkatársa, a BBC magyar adásait irányító ún. agytröszt egyik tagja; a háború után pedig a londoni Magyar Intézet megszervezője és igazgatója. 1947-ben, annyi év után, a demokratizálódó közélet reményében hazalátogatott, de a politikai viszonyok hamarost bekövetkező súlyos elkomorulása végleges emigrációba kényszerítette. Magyar állampolgárságától kétszer fosztották meg; előbb, még 1941-ben az országot háborúba sodró miniszterelnök, Bárdossy László, majd a Rákosi-éra. A Magyar Intézettől megválva (1949) közéleti szerepet ő, a született közéleti ember többet nem vállalt, csak művészi munkájának élt. 1956-ban, génjei végzetétől determinálva, de nem függetlenül az akkori magyarországi eseményektől, beteg lett. Kedélye elkomorult. S bár még évtizedekig élt, szinte a legutolsó időkig dolgozott, az 1956 utáni évek egy jelentős pálya hosszan „lecsüngő” végső szakasza lett. Mint művész elsősorban — s 1931-től csaknem kizárólagosan — a fametszés technikájával élt; e — tudatosan önkorlátozó, de mégis csodálatos lehetőséggel bíró — „műfaj” keretei között mozgott. A művészet természetes létmódjának nem az egyediséget, hanem a széles körű hozzáférhetőséget biztosító, azonos minőségű műveket eredményező sokszo- rosítottságot tartotta. Fametszetei ezért zömmel könyvek kísérőinek, sajátos értelmezéseinek készültek, bár — kivált Angliában már — szóló lapokat, könyvektől független sorozatokat is készített. Mint könyvművész: mint könyvek „elgondolója”, tipográfusa és illuszt- rálója is jelentősét alkotott. A Szegedi Kis Kalendárium kicsiny kötetkéi például bibliofil remekléseknek bizonyultak, példányai ma is gyűjtők féltett kincsei. 3 A „hadköteles évszázadunk” e sokat megélt fia, e változatos életű művész és közéleti ember életútjában századunk magyar történelmének nagy törésvonalait is fölfedezhetjük. Az Osztrák—Magyar Monarchiában született, a királyi Romániában serdült föl, a Horthy kormányzó (s Bethlen István) nevével fémjelezhető király nélküli magyar királyságban alkotta meg saját közéleti s művészi arcélét, s a konfliktusok, melyek itt kikerülhetetlenül eléje meredtek, abba az Angliába, abba a világbirodalomba vezették, amely — bár a modern demokráciák bölcsője volt — éppen Buday életében vesztette el nemzetközi súlyának jelentős részét. Életének nagyobbik felét, több mint fél évszázadot szülőföldjétől és — hazájától — távol, egy nyelvében, szokásaiban, kultúrájában a mienkétől olyannyira különböző világban élte le — jóllehet magát mindig magyarnak és erdélyinek vallotta. Egyik szép vallomásából tudjuk, alapélményei, melyekre minden későbbi élménye fölrakódott, az Erdélyben szerzett gyermek- és kamaszkori élmények voltak. De tudjuk azt is, „kijövetele”, 1942 óta soha nem tért vissza, látogatóba sem, szülőföldjére, s emberi lehetőségeinek természetes, számára leginkább elviselhető közege az „idegen” angol világ lett. Bizonyos, élete és pályája mérlegre tevőinek szembe kell nézniük e változásokkal. De hogy mi volt életútjában a kényszerű, el nem kerülhető lépés, s mi a „szabad”, csak az egyén vágyaitól és eszményeitől vezérelt döntés — ma még nehezen megválaszolható. Életútjának egyes stációi bizonyosan a „történelem” számlájára írhatók. Szülőföldjének elhagyása, Kolozsvárról Szegedre kerülése pl. egyértelműen a történelmi Magyarország széthullásával-széttörésével, illetve e trauma következményeivel magyarázható. Nagyobb s nehezebb kérdés Angliába költözése, hisz legközelebbi barátai közül az életükben veszélyeztetett Radnóti Miklós és Reitzer Béla is itthon maradt. Erre ma hiteles választ adni nem is tudunk. De megfontolás végett mérlegelendő, két egymást erősítő körülmény megemlíthető. 73
