Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Kiss Ernő: „Ebben a pillanatban elszabadult a pokol” (Az egykori 37/8. század parancsnokának Don menti emlékei - Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Szabó Péter)

Korotojak előtt 5-6 km-re megdöglött az a ló is, amelyik a gulyáságyút húzta. Ekkor az én hátaslovamat fogtuk be helyette. A korotojaki állásokban egy Hochdeutschland német ezredet váltottunk fel. Az a század, melyet én váltottam, a lebombázott doni hidat védte. Itt a Don nyugati partján 50 m-es magaslat húzódott, s ennek a tetején építették ki a védelmi rendszert. Tökéletesen fedett futóárkokat és kényelmesen berendezett bunkereket vettünk át. Az urivi álláshoz képest ez főúri kastélynak számított. Velünk szemben, a Don túlsó oldalán teljesen lapos rét terült el. Kb 15 km-re innen volt egy város, Davidovka. Előttünk mélységes csend és nyugalom. Mindent hó borított. Urivnál 60-80 m-re voltunk az orosz állásoktól, itt 15 km-re. Teljes biztonságban éreztük magunkat. A 2. magyar hadsereg parancsnoksága is jól tudta ezt, éppen ezért nálunk rendezte meg a karácsonyi ünnepséget. Felvonult a Magyar Híradó, Jány Gusztáv vezérezredes,17 a tábori püspök, színészek, zenekarok, újságírók, fotóriporterek. Délelőtt tábori mise volt, este szórakoztató műsor. Mindenki, még a legénység is pezsgőt ivott. Ki gondolta volna akkor és ott, hogy a háborút el fogjuk veszteni, és a frontvonal alig egy hónap múlva majdnem 600 km-re nyugatabbra fog húzódni.

Gondolni ugyan nem gondoltunk, de mi, akik végig az első vonalban voltunk, sokat láttunk és tapasztaltunk már. Az első, amit észrevettünk, az volt, hogy az oroszok nem is olyan gyengén vannak felszerelve fegyverekkel, mint otthon gondolták. Éppen ellenkezőleg, akkor, amikor az én századomban egyetlen géppisztoly sem volt, az urivi hídfőben az orosz csapatok legénységének zömét ellátták ezekkel. Nem beszélve a sok aknavetőről és a Sztálin orgonáról. A mi tüzérségünk még a támadás súlypontján sem volt fölényben az oroszokkal szemben.

Észrevettük az oroszok nagyobb elszántságát is a harcban. Mi semmiféle propagandatevékenységet nem folytattunk. Ők ellenben már Urivnál hangszórón, magyar nyelven állandó propagandát folytattak. Felszólítottak bennünket, hogy menjünk át hozzájuk, nem bántanak minket, a háborút el fogjuk veszíteni. A hangos propagandának persze hatása nem volt, mert nem tudok olyan katonáról a századomban, aki átment volna az orosz oldalra. Név szerint ismerték a magyar alakulatok parancsnokait és esetenként a nevekhez különféle — nem hízelgő — megjegyzéseket fűztek. Nem volt kellemes érzés hallani a nevemet és azt, hogy századom füle hallatára fenyegettek meg.

A korotojaki hídfőállásnál ilyesmire nem került sor. Ott egy látszólag 15 km-es lapos, hóval borított, fagyott síkság húzódott a két arcvonal között. Eleinte azt hittük, teljes lesz a nyugalom. A megfigyelő állásokból azonban a hómezőn gyanús jeleket vettünk észre. 1943 január elején tüzérségi távcsőn keresztül már nagy sürgés-forgást figyeltünk meg Davidovka környékén. Harckocsik jelentek meg, tüzérségi lövegek és sok gyalogság. Az egyik éjszaka az előretolt megfigyelő pontunkról, ahol két őrszem teljesített szolgálatot, az oroszok néma csendben, egy lövés nélkül elvitték embereinket. Mi is küldtünk járőröket Davidovka irányába, általunk gyanúsnak vélt pontokra, de azok eredmény nélkül tértek vissza.

Természetesen mindezeket jelentettük a zászlóalj-parancsnokságra és közöltük véleményünket, hogy az orosz csapatok támadásra készülnek ellenünk. Kértünk erősítést és téli felszerelést, mert egy mozgó háborúban a jelenlegi ruházatunk nem felel meg.18 Nekünk ugyanis csak az őrségben lévők részére volt meleg bundánk, sapkánk, kesztyűnk és halina csizmánk. A század legénységnek zöme nem volt ilyen felszereléssel ellátva.

Január 6-tól mindinkább nyilvánvalóbbá vált, hogy támadás készül. Az oroszok egyáltalán nem leplezték szándékaikat. Davidovkán olyan nagy lett a sürgés-forgás, mint egy vásáron.

Közben nálunk semmi sem történt. Mi állandóan jelentettük tapasztalatainkat. A parancsnokság válasza az volt mindig, hogy majd intézkednek és mögöttünk tartalékokat vonnak össze. Kezdtünk idegesek lenni. Nappal tisztán hallható volt Davidovka felől az erős motorzúgás. Éjjel néma csend. Teltek a napok roppant feszültségben.

Január 8-án számomra megérkezett a szerencse. Üzenetet kaptam az ezredparancsnok- ságtól, hogy január 10-től szabadságra mehetek, jutalomból, mivel szeptemberben sebe57