Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Kiss Ernő: „Ebben a pillanatban elszabadult a pokol” (Az egykori 37/8. század parancsnokának Don menti emlékei - Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Szabó Péter)
Sőt a támadás súlypontja is mi lettünk. Az én századom éppen az urivi templomtorony irányába támadott. Feladatunk volt elfoglalni és kijutni a Don partjára, ahol azonnal védekezésre berendezkedni.10 Az ezred elkészítette a támadási tervét a hadosztály terve alapján. Ugyanezt tette a zászlóalj is. Mivel a mi zászlóaljunk került a támadás súlypontjába, vagyis a templom irányába támadott, így legtöbb erőt ide csoportosították. Az én századom haladt az élen, mögöttük a második vonal és a tartalékok több hullámban. A támadás reggel hat órakor indult, egy órás tüzérségi előkészítéssel. Hét órakor indult tehát meg a gyalogság a templom ellen, illetve az egész hídfő elfoglalására. Az éj leple alatt az alakulatok kb. 2 km-re közelítették meg tervezett harci rendben az urivi magaslatot. A hajnal egy búzatáblába rejtőzködve köszöntött ránk. Kis köd is volt, és bizony az egységet csak úgy tudtam ellenőrizni, hogy gyalog megközelítettem ezeket, s halkan szólítottam a szakaszparancsnokokat. Megnyugtattak, hogy minden rendben van. Mivel a hajnali ködben a templomtornyot nem lehetett látni, tájolóval állítottam be a szakaszokat a megfelelő irányba. Reméltük, hogy hét-fél nyolcra felszáll a köd és nem keverednek össze a szakaszok. Reggel hatkor óriási dübörgéssel megszólaltak a hátunk mögött felállított ágyúk és lőtték a templomdombot. Néhány lövedék, sajnos, vészesen a közelünkbe csapódott be. Pár repülő is felszállt valahol hátul és bombázta a ködbe burkolt környéket. Sok repülő nem is a templomdombot találta el, ugyanis a bombák köztünk és a templom között robbantak. 7 órakor már alig volt köd, s felsejtődött a templom körvonala, mikor a búzatáblában szuronyt szegezve haladtunk előre. A túloldalról néma csend fogadta az előrenyomulásunkat. A tüzérség is abbahagyta az előkészítést, mert a gyalogság már olyan közel volt a dombhoz, hogy esetleg eltalálhatta volna. Nagy csend borult a vidékre, csak a parancsnokok hangját lehetett hallani. Én már arra gondoltam, hogy az oroszok kiürítették a támadásunk előtt a hídfőt, s könnyű dolgunk lesz. Csak az esetleges aknamezőre kell ügyelnünk, nehogy sok legyen a veszteségünk. Én az első szakasz mögött haladtam a tisztilegényemmel és egy hírvivővel, pisztollyal a kezemben. Már nyolc óra felé járt az idő, és a templomot egészen közel, mintegy 60-80 m-re megközelítettük. Ebben a pillanatban elszabadult a pokol. Körülöttünk mindenütt aknák robbantak, géppuskák zakatoltak és géppisztolyok szórták ránk a világító lövedékeket. Azonnal megtorpantak az első sorok és lefeküdtek a búzatáblába. Hiába kiabáltam a katonáknak, hogy „előre”, azok ugyan meg sem mozdultak. Sokan kiabálni kezdtek, hogy megsebesültek és vigyék őket a segélyhelyre. Saját szememmel láttam, mikor Ambrus századost", a géppuskás század parancsnokát egy puskagolyó eltalálta és azonnal meghalt. Ebben a helyzetben csak az segített volna, ha harckocsik támogatásával a tartalékokat bevetik és azok rajtunk keresztül támadták, s elérhették volna a templomot. Harckocsi nem volt és a tartalék sem jött.12 Egy kis lélegzetvételnyi szünet után, mikor az oroszok sikeres össztüze csitulni kezdett, felálltam, illetve meghajolva a búzatáblában előrementem az első szakaszparancsnokomhoz, hogy megbeszéljem vele, mit csináljunk. Ekkor akna robbant mellettem. Egy nagy ütést éreztem a jobb felső combomon. Elestem. Éreztem, hogy megsebesültem. Mikor óvatosan lenéztem, láttam, hogy a nadrágomon át szivárog a vérem. Nem fájt túlságosan. Mellettem a tisztilegényem ordítani kezdett, hogy segítsek rajta, mert megsebesült. Éreztem, hogy menni valószínűleg tudok, de megmozdulni sem lehetett, mert az oroszok a templomdombról, mint valami páholyból azonnal és pontosan lőttek. Kiadtam a parancsot, hogy „beásni”, hogy a további veszteségeket elkerüljük. A gyalogsági ásóval mindenki, én magam is 1-2 óra alatt kiástuk a lövészteknőket a kemény földben. Olyan hosszú volt, mint a katona saját maga és kb. 50 cm mély. Az ásást csak hason fekve lehetett végezni. Alig kezdtük meg a beásást, egyszer csak valami, eddig soha nem hallott távoli és közeli iszonyatos süvítés után mély, orgonaszerű hangot kiadó robbanások hallatszottak mögöttünk 200-300 méterre. A robbanások hatalmas porfelhőt kavartak. Ilyen fegyvert még nem 55
