Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - dr. Lakatos István: Hontalanság - 1945 (Részlet a „Két világ tanúja voltam” című emlékiratból)
A vonat megérkezett, az alezredes felszállt, és én is felszálltam a vagonunkba. Nem reméltem semmit, mert tudtam, hogy több Lakatos ezredes is volt akkor a magyar hadseregben. Aligha lehetnek ők. Mintegy fél óra telhetett el, már szundikálni kezdtem a vagon szalmáján, amikor egy német vasutas a forgalmi irodába hívott a telefonhoz. Ott a forgalmista a kezembe nyomta a kagylót — és meghallottam apám hangját, majd anyám sírását. A váratlan örömtől én is alig tudtam megszólalni. Miután elhangzott, hogy mindhárman a lehetőségekhez képest jól vagyunk, apám azt tanácsolta, hogy Szécsey századostól kérjek engedélyt, hogy a legközelebbi vonattal néhány órára átmenjek Mallnitzba, ahonnan még éjféltájban vissza is érkezhetek, hogy reggel a sebesülteket elkísérhessem Salzburgba. Ki tudja, egyébként mikor találkozhatunk? Szécsey orvos százados, hivatásos katonatiszt, azon az estén levizsgázott az emberiességből. Ő is tudta, hogy a háborúnak hamarosan vége lesz, értelmetlen dolognak tűnik az emberi, családi kapcsolatokat megértés, segítőkészség hiányában a rideg szolgálat szabályai szerint szétrombolni. Kérésemre ugyanis kijelentette, hogy nem engedélyezi az utazásomat, sőt megtiltja, hogy egyáltalán a vagonomat is elhagyjam. De nem teljesítette azt a kérésemet sem, hogy a nyílt parancsomat változtassa meg, és ne kelljen a salzburgi gyűtőtáborban jelentkeznem, hanem térhessek vissza legalább Dorfgasteinbe, ahol mégis csak közel lehetek a szüléimhez. Az elkeseredés és düh fojtogatta a torkomat. Visszamásztam a vagon szalmájára — és csak nagy sokára tudtam elaludni. Amikor felébredtem, a vonat, amelyhez a mi három vagonunkat is kapcsolták, már javában haladt észak felé. Kint esett az eső. Az egyik állomáson átmentem a sebesültek kocsijába, és kártyázni kezdtünk. Huszonegyeztünk, és én másfél óra alatt több mint húszezer pengőt vesztettem el. Schwarzach, Bischofshofen, Werfen, Hallein állomások maradtak el, és a vonat Salzburg mellett, Aigenban állt meg. A légitámadásoktól megrongált vasúti pálya és a romos állomás miatt a vonatokat nem engedték be Salzburgba. Az eső elállt, a nap ragyogóan sütött, és az aigeni állomásépület elől, közel száz kilométeres távolságból látszott a Gross- glockner 3787 méteres csúcsa. Itt, Salzburg környékén még előrehaladottabb volt a tavasz, mint a Gasteini-völgyben. Már üde zöld volt minden, nyíltak az orgonák. A reggeli hűvösség után gyorsan melegedett az idő, és minden vonatérkezés után az utasok hosszú karavánja indult gyalogosan Salzburg felé, amely mintegy három kilométerre volt. Mi a délelőttöt az aigeni állomáson töltöttük, az irányításra vártunk, hogy melyik kórház veszi át a sebesülteket. A ragyogó tavaszi időben a két vöröskeresztes nővérrel és az egyik sebesült hadnaggyal sétára indultunk abban a szép kis kertvárosban. Az utcák rendezettek és sűrűn fásítottak voltak, az ízléses villák körül gondozott kertek, bennük sok nyíló virág. Összevissza kószáltunk Aigen utcáin. A légiriadó a közeli kis erdő fái közé kergetett bennünket. A légiriadó alatt a látható és hallható környékről nem érkezett bombázásra utaló jel, a gépek magasan szálltak észak felé. A riadó lefújása után az állomás közelében lévő kis Gasthausba tértünk be. Sajtot, vajat, sonkát hoztunk magunkkal, teát kértünk és kenyeret. Azonban hiába lobogtattuk kenyér jegyünket, a városban már napok óta nem lehetett kenyeret kapni. Szemtanúi lehettünk viszont, hogy a német hadsereg katonái hogyan takarékoskodnak a kenyérrel. A hangulatos Gasthaus egyik velünk szomszédos asztalánál két német őrmester telepedett le. Teát kértek ők is, majd mindketten kis fehér vászonzacskót húztak elő, amelyből kis barna kenyér, vékony fadeszka és kés került elő. A deszkán a késsel néhány hihetetlenül vékony szelet kenyeret vágtak le és azokat vajjal megkenve, azt is vékonyan, fogyasztották el a cukortalan teával. A végén a deszkáról a morzsát is a zsákba szórták, mielőtt azt eltették. Amikor kijöttünk a Gasthausból, furcsa repülőgépzúgást hallottunk. Az eget kémleltük, de először nem tudtuk felfedezni a hangokhoz tartozó gépeket. Csak lassan jöttünk rá, 44
