Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Erdélyi cigány epikus énekek (Mujkálo Zlotári; Dermenka) - Bari Károly gyűjtései és fordításai
Híres Jankó táncba indult, Dermenkával perdült, fordult, tizenkét percig táncoltak, ötszáz övét elszaggattak. Gonosz rabló így szólt akkor, gonosz rabló így szólt akkor: Készülj, Jankó, bajvivásra, harcolgassunk, vagdalkozzunk, udvar füvén csapjunk össze, udvar füvén csapjunk össze! Szép Dermenka esedezett, bátyja előtt térdet vetett. Arra kérlek, kedves bátyám, ne öld meg a kedvesemet, halálba megyek utána, halálba megyek utána! Dermenko és Híres Jankó udvar füvére lépkedtek, vaskardjukat elövonták, vaskardjukat elövonták. Rabló akkor így kiáltott, rabló akkor így kiáltott: Híres Jankó, ütött órád, időd eljött, halál vár rád, utolsó kérésed mondjad, utolsó kérésed mondjad! Világrémisztő Dermenko, keresztúti gonosz rabló, tőled én csak egyet kérek, tőled én csak egyet kérek! Vaskardoddal hogyha megölsz, testem hogyha szétmetéled, végtisztességet úgy adjál, udvar zöld füvén ne hagyjál, átalvetö zsákba rakjál, átalvető zsákba rakjál! Atalvető zsákot fogjad, lovam nyergére akasszad, küldjél haza jó apámhoz, fölnevelő anyácskámhoz! Keresztutak martalóca kardját akkor megmarkolta, Híres Jankót megrohanta, rikoltozva szúrta-vágta. Darabjait összeszedte, átalvető zsákba tette, ló nyergére rákötötte, ló nyergére rákötötte. Gombos végű korbácsával szürke lovat megcsapkodta, hazafelé indította, hazafelé indította. Mendegélt a daruszín ló, utak hosszát lassan lépte, Jankó összevágott testét szomorúan, lassan vitte. Szép Dermenka fölzokogott, életéről határozott, szobájába lépegetett, viaszos vásznat keresett, magát talpig betekerte, magát talpig betekerte. Vásznat akkor meggyújtotta, lángoszloppá lobbantotta, halálát a tűzben lelte, halálát a tűzben lelte. Mikor bátyja betoppantott, szoba földjén szörnyűt látott, égő húsú emberroncsot, égő húsú emberroncsot. Szép Dermenka úgy szeretett, kedveséért halálba ment. Gonosz bátyja felkiáltott, gonosz bátyja felkiáltott: Jaj, húgocskám, mért haltál meg? Gyászos végzést miért tettél? Irgalmatlan gondolattal fekete világba mentél! Oly sok embert öltem már meg, könnyet értük nem ejtettél, soha senkit nem szerettél, soha senkit nem szerettél! Nem hittem, hogy Jankó lesz az, kiért életedet adod, kiért magad föláldozod, kiért magad föláldozod! Ha ezt előbb tudtam volna, ujjal sem bántottam volna! Jankó lova lépegetett, kapu elé megérkezett, vén rézműves észrevette, hangos szóval felkiáltott: Eredj, asszony, nyissál kaput, gyermekünket hazahozták, karddal összekaszabolták, átalvetö zsákba rakták! 14
