Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1. szám - Ö. Kovács József: Bognár Zoltán: Szilády Áron
egyik legigényesebb Móra-levélkiadást tarthatjuk kezünkben Kőhegyi Mihály és Lengyel András munkája révén. Elismerés illeti a borító tervezőjét, a tipográfust, Pócs Péten és a kecskeméti Petőfi Nyomdát a tartalomhoz igazított ízléses forma megvalósításáért. Fazekas István Bognár Zpltán: Szilády Áron Szerény kivitelben, ám annál gazdagabb belső tartalommal látón napvilágot e könyv. Bognár Zoltán gimnáziumi tanár kutatási eredményeinek összefoglalását Szilády Áron (1837—1922) születésének 150. évfordulója, s a valóban joggal elvárható szintetizálás igénye ösztönözte. Már a bevezető néhány oldalának mondanivalója egyértelművé teszi: a XIX. század jellegzetes tudósaként ismert Szilády élet-, pálya- s mondhatnám, személyiségrajzának alkotója igen tekintélyes elméleti-gondolati és tényismerettel rendelkezik. Egyszóval: egy szépen megírt művet ajánlhatok az irodalmárok, a nyelvészek és a történészek figyelmébe, de ugyanígy élénk érdeklődéssel olvashatják e munkát az egykor Szilády- nak több évtizedig otthont adó Kiskunhalas lakói is. Bálint Sándor 1926-ban íródott, kissé túlzó — bár így is alapvető — pályarajzában még a források, a múlt tanúinak szűkszavúságára volt kénytelen hivatkozni, s jelen korszakunkban Németh G. Bélának is volt oka a Szilády-kutatás hiányosságaira utalni, amikor éppen Bálint dolgozatát jelölte meg a legjobb munkának. Ennek ismeretében is felerősödik Bognár Zoltán kötetének jelentősége, melynek újszerűségét többek között abban látom, hogy elutasítja és tárgykörén kívülinek ítéli a jó- vagy rosszhiszemű, egyáltalán hitel nélküli legendákat, amelyek gyakrabban hasonlították Sziládyt például bibliai lényhez, mint földi halandóhoz, s végre írásos megnyilatkozások tükrében fogalmazza meg véleményét. A romantikus ködképeket eloszlatva állítja: „egyik legutolsó képviselője ő annak a múlt századi kisnemesi tudós értelmiségi rétegnek, amelyik vidéki papi állást töltött be, de egzisztenciáját a magángazdálkodása alapozta meg, ugyanakkor több irányú kutatásával jelentős hatást gyakorolt egy tudományág egészére.” Szilády naplót vagy önéletrajzot nem hagyott az utókorra, magánéletét egyébként is igyekezett a tudomány érdekeinek alárendelni, s így arról jóformán nem nyilatkozott, vagy ha igen, akkor levélben. S ez a levélgyűjtemény (egy részét Szilády maga rendezte) volt a szerző rekonstrukciós műveleteinek alapbázisa, amely minden bizonynyal a jövőben is az ilyen irányú vizsgálatok kincsestára lesz. Az áttekinthetőség kedvéért célszerű rögzíteni a munka fejezetenkénti tagolódását: Gyermekkora, családja és iskolái (1837—1859); A pályakezdés évei, az első publikációk (1859—1863); Halasi papként a közélet és orientalisztika vonzásában (1863—1872); Tudományos kibontakozása a magyar nyelvészetben (1872—1876); A pálya csúcsán (1876—1890); A visszavonulás évei (1900—1913); Élete végén (1913—1922). A konkrét tényanyag és szakirodalom mennyiségétől, minőségétől függően, a munka egészében genetikai elemzésnek lehetünk tanúi. Bognár Zoltán nagyon jó érzékkel válogat a forrásokból, melyeknek gyakori közlései mellett ügyel arra is, hogy a rekonstrukció hiányzó mezőiről se feledkezzen meg: ezzel kapcsolatos megállapításai, több — különösen a jegyzetekben jelzett — kutatási témát nyújtanak. A családi indíttatás, az iskoláztatás, a külföldi tanulmányutak meghatározó jegyeinek bemutatása után még inkább tapasztalhatjuk az általa is említett kapcsolattörténeti munkák fontosságát, elég, ha csak a tudományos pálya vagy az első publikáció, a Firdauszi- részlet közzétételének segítőiről és méltatóiról olvasunk: Toldy Ferenc, Arany János, Budenz József, Hunfalvy Pál. S talán e kérdéskör további elemzésének segítségével bizonyosabbá válik, hogy közvetlenül Világos után, majd az 1850— 60-as években vidékre húzódó alkotói-szellemi körben milyen jelentős szerepük volt a Duna— Tisza közén élőknek. Arannyal együtt ide sorolható elsősorban a többi „nagykőrösi”: Szilágyi Sándor, Salamon Ferenc, Szabó Károly, Mento- vich Ferenc stb., vagy a kecskeméti levéltáros- történész Homyik János, aki szintén kötődött e gondolkodói-történetírói csoportosuláshoz és a hódoltság kori munkája számára török okleveleket fordító Szilády Áronhoz. Az ok-okozati, illetve kölcsönhatás-vizsgálat egyébként a szerző egyik igen nagy erőssége: a puszta regisztráláson messze túlmenő értékeléseiben körvonalazza és elemzi a társadalom-, a politika- és irodalomtörténeti hátteret, az alkotó életkörülményeit, egyáltalán a művek korabeli meghatározóit. Vizsgálja a Sziládyt befolyásoló élményeket, a romantikus és pozitivista szemléleti hatásokat, s így jut el a tudósi munkásságot összefoglaló megállapításhoz: Szilády pályája a XIX. századi magyar tudománytörténet két nagy korszakával érintkezik, „indulása a még hagyományosan feudális-patriarchális szerkezetű időszakra esett az 1850—60-as évek fordulóján, tevékenységének jelentősebb része” ... azonban 94
