Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9. szám - Tóth Ágnes - Kőhegyi Mihály: Telepítések Katymár községben 1945-1948

a kollektív felelősség elvének alkalmazása a szlovákiai magyar kisebbséggel szemben —, valamint a belpolitikai erőviszonyok változásának hatására 1945 decemberében Magyarországon is megszületett a német nemzetiségű lakosság kitelepítésére vonatkozó rendelet, amely — mint ismeretes — a kollektív bűnösség elvét tette meg a felelősségre vonás alapjául, s csak a kivételeken keresztül adott némi engedményre lehetőséget.12/3

Bács-Bodrog vármegye területén a rendelet végrehajtása 1946 tavaszán kezdődött el, amikorra az egyes községek helyzete — főként a határ mentén — az eddigieknél is válságosabbra fordult, amiben a gazdasági termelés visszaesése is nagy szerepet játszott. Aggodalom és nyugtalanság érezhető ki a bácsalmási járás főjegyzőjének soraiból, aki 1946 januárjában a területén lévő szőlőbirtokok megmentése érdekében kért sürgős intézkedést. A háborús évek okozta károkat a permetezőszerek hiánya, a nem megfelelő művelés már eddig is tovább növelte, de most a kitelepítések megkezdésével az elhagyott területek nagyságának jelentős növekedése, valamint a telepesek hozzá nem értése azzal fenyegetett, hogy mintegy 7200 kát. hold gyümölcsös és szőlő fog elpusztulni rövid idő alatt.13

A sváb kitelepítések gyakorlati előkészítésekor és végrehajtásakor felerősödött egy, a felszabadulás óta jelenlévő törekvés is, ami ekkor erőteljesen nemzetiségi színezetet nyert. „Mint [arra] már előbbi jelentésemben is kitértem, súrlódások a pártok között csak a sváb lakta községekben van[nak], A szlávság nagy része a kommunista párt tagja. Azonban tevékenységét ott nem annyira a kommunista eszmék kifejtésére, mint inkább nemzetiségi, mondhatni soviniszta céljai elérésére fordítja. A legutóbbi délszláv összeírások során törvényhatóságom egész területén számuk pontosan 6478 fő. Ezek közül horvát 89, bunyevác 6046, szlovén 25, szerb 318 anyanyelvű és ezeknek is csak igen kis hányada vallotta magát nyíltan délszláv nemzetiségűnek, ugyanakkor pedig a községi elöljáróságokban és népi szervekben túlsúlyra törekszenek. így Bácsalmás, Gara, Katymár, Herceg- szántó községekben fejtenek ki tevékenységet Jugoszláviához való csatolásuk érdekében. .. ” — írta a vármegye szociáldemokrata alispánja 1946. május 15-én kelt jelentésében.14

Ezen a napon kezdődött el Bácsalmáson a német nemzetiségű lakosság kitelepítése, s ekkor fejezte be működését a járás területén tevékenykedő I. és II. számú német nemzeti igazolóbizottság is.15 A kitelepítési akció elkezdésekor a legfontosabb feladat a határ menti falvak helyzetének javítása, a túltelepítéssel küszködő községek tehermentesítése volt. Ezt elsősorban a Délvidékről menekült svábok — számuk még ekkor is állandóan növekedett — kitelepítésével igyekeztek elérni. Legnagyobb számban a bácsalmási járás területén tartózkodtak, s ennek megfelelően elszállításuk is itt kezdődött meg. Villányi, a IV. sz. Áttelepítési Oszlop Miniszteri Biztosa, május 21-én a következőképpen intézkedett sorsukról: „Kelebián, Tompán, Tataházán és Mátételkén elhelyezkedett Délvidéki svábok Bácsalmáson kerülnek berakásra. Az említett községi elöljáróságokat kérem utasítani arra, hogy a községben tartózkodó svábok a legrövidebb időn belül Bácsalmásra továbbíttassa- nak.

... Főjegyző úr járásában lévő többi községek, amelyekben délvidéki svábok tartózkodnak, a községek kitelepítésével együttesen kerülnek elszállításra.”16

A májusban meginduló kitelepítések során a jánoshalmi és bácsalmási járás területén tartózkodó délvidéki svábok elszállításán túl a helyi német nemzetiségű lakosság kitelepítése is elkezdődött. Előbb Bácsalmáson, ahol június végére fejeződött be a kitelepítés, majd Kunbaján hajtották végre. Egyik helyen sem volt jó a kitelepítési szerveknek és a helyi elöljáróságoknak, valamint a lakosságnak a kapcsolata, elsősorban azért, mert a kitelepítést végző mozgó csoportok mind a fennálló rendelkezéseket, mind a helyi adottságokat figyelmen kívül hagyták. így volt ez Katymáron is, ahol az elkövetett visszaélések, a panaszra okot adó hátrányos megkülönböztetések már jóval a kitelepítés megkezdése előtt feszült hangulatot teremtettek. Az igazságtalan nemzethűségi igazolások eredményeként áprilisban a FIB által elkezdett leltározások váltottak ki először fölháborodást. A község jegyzője rosszallással, de tehetetlenül szemlélte az eseményeket, hisz a jelentéseiben kért hathatós intézkedések hónapról-hónapra elmaradtak. A legfőbb gond az volt, hogy a

85