Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Károlyi Júlia: Beszélgetés Szilágyi V. Zoltán grafikusművésszel
Beszélgetés Szilágyi V. Zoltán grafikusművésszel 4»^zilágyi V. Zoltán grafikusművész, animációs filmrendező szülővárosában, Marosvásárhelyen végezte el a képzőművészeti középiskolát, diplomáját 1976-ban szerezte Kolozsváron, a képzőművészeti főiskola grafikai szakán. 1976—85 között Bukarestben az ANI- MAFILM rajzfilmstúdió munkatársaként írt s rendezett három rajzfilmet: 1980-ban született a Gordiuszi csomó, 1982-ben az Aréna, 1983-ban pedig a Monológ című alkotás, melyek a legkiemelkedőbb szakmai minősítések mellett megkapták a legrangosabb külföldi fesztiválok — Oberhausen, Chicago, Bilbao, Zágráb, Szófia — elismeréseit is. Képgrafikájával, metszeteivel, rajzaival a főiskola befejezése óta részese volt minden országos tárlatnak, és díjazottja több jelentős külföldi kiállításnak (Frankfurt, Barcelona, Annecy, Varsó, Krakkó, Moszkva). Párhuzamosan több szépirodalmi könyvkiadó megbízásából is készített illusztrációkat. 1987 októberében települt át Romániából Magyarországra, azóta a Pannónia Film Vállalat kecskeméti műtermének munkatársa. A Kecskeméten töltött másfél esztendő alatt az egyéni megbízások, reklámfilmek, forgatókönyvötletek, társrendezőként készített sorozatok mellett két egyedi filmjét is befejezte. Az Origó című produkció nem kis részben kötődik a korábbiakhoz is, melyeknek tartalma társadalmi, emberi elkötelezettségekről árulkodik; torz jelenségeket, magatartás- mintákat ír le sok mozgással, élményszerű, új kódokban is szívesen fogalmazó vizualitás- sal. Másik filmje különleges technikai, kísérleti problémákat érint részben azzal, hogy a rajzok egy élő ember bőrére kerültek. Mint egy korábbi beszélgetésünk során említette, a tetoválás nem egy különféle társadalmi rétegekhez tartozó embereket érintő periférikus jelenségként volt számára érdekes, elsősorban a rajzok kifejezőkészsége, jelentéshordozó lehetőségei vonzották. Szilágyi V. Zoltánnal eddig minden alkalommal animációs filmekről beszélgettünk, legutóbbi találkozásunkkor arra kértem, legyen főszereplő ezúttal a kevésbé közismertebb grafikai munkássága, mellyel pedig a műfaj rangos hazai és külföldi kiállításain több alkalommal is komoly szakmai elismerést szerzett. Pontosabban arról kérdeztem, mennyire szigetelődhet el egymástól e két tevékenység? A filmek és grafikák mindenesetre kölcsönhatásról beszélnek, nemcsak világnézetük, gondolkodásmódjuk, de hatásrendszerük is sok hasonlóságot mutat. — Jelenleg az új filmemen dolgozom, és a munka abban a stádiumban van, amikor az előre megtervezett forgatókönyv alapján másolom szinte „szó szerint”, s részletesen saját magam. Ami bizonyos fokig mechanikus tevékenység. A kezem szinte önállóan csinálja (volt ideje megszokni), tehát az agyam szabadabb és elkalandozhat. Ilyenkor legjobb lenne ahhoz fogni, ami épp eszembe jut, és amit a spontaneitás átütő erejével az átlagos tempónál gyorsabban meg is lehetne valósítani. Persze erre az esetek többségében nincs lehetőségem. Akár bevallja, akár nem, szerintem minden képzőművész vágyik arra, hogy ne kelljen ilyesféle elvárásoknak eleget tennie, s hogy csak belső indíttatásaival ritmizált életet éljen. — A filmkészítés ideális esetben képes meghagyni a grafikusi szabadságod? — Nem is tudom. Biztosan van annál ideálisabb helyzet, mint amilyenben eddig én valaha is dolgoztam, de úgy gondolom, végül is ez a konfliktus bennünk van, ezért aztán nem szívesen hivatkozom külső okokra. — Az animációs munka közben rögzíted más műfajú ötleteidet? — Filmkészítés közben mindig rengeteg gyors vázlat, hányódó papírdarab vesz körül. Egy-egy nagyobb munka befejeztével átlapozom ezeket, és előfordul, hogy magam is meglepődöm az eredményen. Végül is ezek azok a kis „szelepek”, amelyek ha jól működnek, az embernek normális marad a közérzete. 91
