Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9. szám - Tóth Ágnes - Kőhegyi Mihály: Telepítések Katymár községben 1945-1948

váltott ki nemtetszést. A kitelepítést követően, június második felében Katymáron 95 családot helyeztek el: Szentesről 72, Jászkisér községből 9, Budapestről és környékéről 5, Gara községből 9 család érkezett. A Délvidékről ide költözött családok száma elérte a 130-at.21

Megdöbbenve tapasztalta 1946 őszén tett ellenőrző körútja során Bercelly Imre, az Országos Földbirtokrendező Tanács körzeti felügyelője, hogy az ország egyik „legkényesebb” vidékén mennyire nem a rendelkezések szerint történtek a kitelepítések utáni juttatások, a birtokba helyezések. Az OFT által a bácsalmási járás községeibe kiküldött szakemberek munkájukat gyakran felfokozott hangulatú, népgyűlésekre emlékeztető körülmények között voltak kénytelenek végezni, s több helyütt „az egybegyűlt politikai pártok bunyevác lakossága és a telepesek határozott, követelődző, erőszakos fellépése miatt a bizottság tagjai testi épségüket veszélyeztetve látták s ezért nem merték valódi javaslatukat jegyzőkönyvbe mondani.”22

A Katymáron már hónapok óta fennálló helyzet 1946 őszére tarthatatlanná vált, hisz hathatós intézkedések híján csak a megoldatlan gondok halmozódtak, s a gyűlölet növekedett az egyes csoportok tagjaiban. Többször szót emelt ez ellen Papp Béla református lelkész is, aki személyes kapcsolatai és indulatos levelei, beadványai révén szinte ostromolta az Országos Földbirtokrendező Tanácsot. Igen sérelmesnek találta, s a kialakult helyzet legfőbb okát is abban látta, hogy eredeti lakóhelyükön a telepesek kiválasztásakor — a meghirdetett elvekkel ellentétben — nem a jelentkezők alkalmassága, hanem pártpolitikai szempontok játszották a főszerepet. A végrehajtott telepesfelülvizsgálat pedig az OFT tehetetlensége miatt szükségszerűen nem hozhatta meg a kívánt eredményt. Papp Béla szerint a kiválasztáskor az egyedüli és döntő szempont az volt, hogy az illető tagja-e a Kommunista Pártnak vagy sem. Nyilván volt igazsága a katymári lelkésznek — hisz megállapításait megtörtént esetekkel és saját tapasztalataival támasztotta alá —, de véleményünk szerint ennél bonyolultabb volt a helyzet, hisz éppen ezekben a községekben fordult elő, hogy pártpolitikai nézetként jelentkeztek nemzetiségi törekvések is. Katymáron is jelentős számú volt a bunyevác lakosság, s a felszabaduláskor nagy részük a Magyar Kommunista Párt és az ún. „antifasiszta blokk” köré csoportosult. A telepítések kezdetekor pedig minden valamire való házat a maguk számára igyekeztek lefoglalni. Érdekeik biztosítását ők is a községi Földigénylő Bizottság — ahová mind nagyobb számban igyekeztek bejutni — s a Kommunista Párt által látták, és így sok esetben a pártérdekre történő hivatkozás csupán a nemzetiségi és gazdasági érdekérvényesítés álcájául és fegyveréül szolgált.

Tovább nehezítette a már meglévő ellentétek megoldását, hogy 1946 decemberében s a következő év első heteiben a menekültek újabb hulláma érkezett Jugoszláviából. Ezek a német anyanyelvű, de jugoszláv állampolgárságú személyek a magyar hatóságoknál történt jelentkezésükkor elmondták, hogy ez ideig munkatáborokban dolgoztak, de most a táborban közhírré tették: „... akik Magyarországra akarnak átkerülni, szedjék össze holmijaikat és sorakozzanak fel estére a tábor kijáratánál. A jelentkezőket jugoszláv határőrség kísérte a magyar határig, ahol azután szabadon bocsátották őket.”23

Katymárrra 500-600 ember került, akik a közellátást nem terhelték, mert mindenféle munkaalkalmat készséggel megragadtak, s a falu lakossága — nemcsak az itt maradt németek, de a magyarok és bunyevácok is — befogadta őket, elsősorban szorgalmuk és megbízható munkájuk miatt. Éppen ezt nehezményezték az idetelepített szentesi családok, akik még nem kaptak földet, így ők is alkalmi napszámból próbáltak megélni. Az ő munka- és kereseti lehetőségeit rontották hát a Jugoszláviából átkerültek.24

Ezen a helyzeten igyekezett „segíteni” a községi Földigénylő Bizottság, amikor 1946 decemberében a Bács—Bodrog vármegyei Földhivataltól kapott írásos utasításra hivatkozva elkobzásra írta ki azoknak a német anyanyelvű, de magukat magyar nemzetiségűnek valló katymári lakosok ingatlanát, akik a június 7-i áttelepítéskor mentesítést kaptak, és így vagyonuk is megmaradt. Ez az elkobzási javaslat 63 családot érintett, a visszamaradt sváb származású lakosságnak csaknem minden tagját.

87