Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9. szám - Mészáros Sándor: Hangok az önlehallgatóból

Nem gyújtasz fordítva cigarettára, ugyan. Már-már profi kihúzó vagy, így hízelegsz magadban. A lépcsőházban, a megszokhatatlan büdösben, eszedbe jut, amit egyik barátod írt: „húzni csak pontosan és szépen, ahogy Csilla megy a jégen, úgy érdemes.” Szerencsére idézetet mindenre lehet találni, hisz a szépirodalom, ami a lélek gyönyörűségére és ápolására való, oly gazdag; de talán mégsem beteg telkeknek való füves kertecske. Cenzúrázatlan írás nincs, csak szabad. Pontosabban: szabadságra törekvő. Egy pillanatra kiborulsz, alkalmi bulgársza- tyor. Fényes nappal futásnak eredsz a Lenin körúton. Majd levezető séta és heves önigazolási kényszer. Megmaradt-e, kérdezed a konyhában, a szöveg szemantikai telítettsége? Tele vagy, legalábbis torkig. Ne fogadkozz, ne sértődj meg. „Kézit csókolom, ez egy sértett ország.” Mindenképpen muris vagy egy kicsit. Ezzel számolni kell. Leviszed a szemetet. Aznap sose jön posta.

I’ll go to prove my soul — igen, lemész a boltba, a zöldségeshez vagy a trafikba, esetleg a postára is, hátha most nem vernek át. Hátha, ez elég csúnya szó, de fontos.

— Az angyalok az Isten besúgói.

— Hogy mondhatsz ilyet?!

— Mert minden angyal iszonyú.

— Ne beszélj így! Ez rosszabb, mintha káromkodnál. . .

— Jó, nem beszélek.

— Ne feleselj!

— Minden este meglékelik a fejem, kikutatnak benne mindent, és elmondják neki.. .

— Fejezd már be!!

— Befejezem.

— Ne feleselj!

— Jó, nem feleselek.

A mérhetetlen, kis, gonosz félelem. Kelet-európai perisztaltika: a gyomor alig észrevehető liftezése.

Plusz búvártea.

A szemináriumi teremről járta az a hír, hogy lehallgatókészüléket építettek be a radiátorba. Már harminc éve. Ezt biztosan senki nem tudta, de a tapasztaltak többsége, tehát majdnem mindenki, meg volt győződve róla. A végigmondhatat- lan, hóttuti történet, amit lehetőleg természetes hangon kell előadni, kitalálhatat- lan konkrétumokkal. „Kisfiam, tegnap este ráállították a Szojuz 23-at a házunkra, mert mumo-vizsgára készültünk!” Gumibotosok a gyóntatószékben. A postáról apa osztálytársának a fia szólt, hogy valami enyhén kattog.

Mindegy, valahol van. A lámpában. A linóleum alatt, a függönykamis mögött vagy az elegánsan megkötött nyakkendőben. így telik el tíz év, nem olyan rettenetes, inkább szelíden röhejes. „A következő kérdésem az lenne, meg lehet-e bocsátani Haynaunak?” Nem világos a kérdés. „Mert, ugye, ezekhez képest a bresciai hiéna talpig úriember volt!” Újra ezek és azok, ez is a tíz évhez tartozik. El kellene végre már felejteni.

Egyébként mindig az derül ki, Winnetou volt az áruló.

Russzova elvtársnő különösen azon háborodik fel, hogy Mikulina elvtársnő „félrevezette Sztálin elvtársat”. Feltétlenül elismerés illeti meg Russzova elvtársid