Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Iszlai Zoltán: Pokoltornác

Ez az életrevaló akasztófahumor átsegített bennünket megalázó helyzeteken, titkolandó értelmiségi nyomorúságainkon. Mindaddig, amíg körülbelül tíz évi házasság után felelősen gondolhattunk arra, hogy csinálunk magunknak egyetlen gyereket. Ha tíz évvel korábban születik tanulmányai közepén tartó Eszterünk, akkor Erzsébet a fiatal nagymamák örömében is részesülhetett volna haldoklása előtt.)

— Légzőfelülete kicsiny — folytatta tovább a vezetőorvos a mondanivalóját. — Ezt különösen akkor veszik észre az ápolók, amikor előkészítik mosdáshoz, és visszaigazítják az ágyába. Ilyenkor akaratlan szorításuk miatt Erzsébet valósággal kapkodja a levegőt.

Amikor óvatosan megcsókoltam beszélgetésünk befejezése után feleségem fülecskéjét, arra gondoltam: jól teszek így. Ölelésemmel (vagy szorításommal) nem veszem el tőle a levegőt. Amiből egyre kevesebbet hagy neki bénulása.

Délelőtt tizenegy óra felé indulok vissza a kórházból a szerkesztőségembe. Kedves íróbarátom sántikál kifelé a kórházajtóból az autóbusz irányában. Porckopása van. Itt kezelik. Elmondom, én mit keresek ebben a szép kórházban, immár több mint egy hónapja. Megdöbben.

Amikor elbúcsúzom barátomtól, jégoldó sprayt veszek a Moszkva téri Start alkatrészüzletben. Délután kettőre a bőven adagolt spray-vel s egy lapos fakanállal kifeszegetem a középkorú Skoda befagyott ajtaját.

Miközben Eszter lányomra várok, aki édesanyja ötvenharmadik születésnapjára gyönyörű kis zserbótortát rendel, én felhívom az ismerősöket és rokonokat, hogy dísztávirataikat ne feledjék el. Legyen úgy minden, mint tavaly. Meg tavalyelőtt.

Húgom nem érkezik meg időre. Két hét után egyedül megyek be a kocsival. Hát ki van az én kis — állandóan szundikáló betegemnél? Mária húgom. Az isten százszoros áldását érdemli meg mindenért, amit velünk tett ezekben a víz alá nyomott heteinkben.

Erzsébet mindenekelőtt megbizonyosodik arról, hogy szóltam-e jogász kollégájának, L. Gyulának. Meg kell tárgyalniok néhány hat hete függőben maradt szerzői jogi problémájukat. Fogat mosunk. Megnyugtatom. Elalszik. Mi beszélgetünk egy keveset a fáradt kórtermiekkel. Utána kilopakodunk a folyosóra. Az autóban sirógörcsöt kapok. Húgom hagyja, hogy végigcsináljam rohamomat. Elindulni tíz perc múlva enged.

Január 23., péntek. Reggel semmi baj. L. Gyula délelőtti látogatása után erős köhögés bántja. Ebédelni azért még hajlandó volt. Vacsorázni nem. Narancslevemet még elfogadta, de fogmosás nélkül aludt el. Nem akartam fölkelteni, eljöttem. Mi lesz?

Január 24., szombat, az ötvenharmadik születésnap előestéje. Reggel megint álmából zavarom fel. Azt kérdezi tőlem, vajon megszülte-e már unokahúgunk, a kis Ágnes azt a bizonyos kisfiút.

Unokahúgunk akkor valóban a nyolcadik hónapját viselte erőben, egészségben. A kisfiú, név szerint Olivér születéséről Erzsébet e világon nem értesülhetett. A személyeket és neveket egyébként egy-két napja keveri.

Eszterünk délután egyedül megy be a tortával köszönteni az édesanyját. Külön virágját holnap viszi be. Este a Taurus gyárban kell lennie; beosztották egy nagy nemzetközi fogadásra az Erzsébet Szálló gyakorlatos főiskolásai közül a talpraesettebbeket. Gyönyörű virágcsokrot viszek be este a kórházba a húgommal. Erzsiké örül neki. Odatesszük szeme elé az asztalra; csillapuló köhögéssel elalszik. Előtte megeszik néhány darabka őszibarack- befőttet. Mosunk fogat is, alaposan. Úgy, mint a hónap elején, vagy közepén, rutinszerűen.

Naplómban ezen a ponton kusza verskezdetet találok. Soha nem lesz belőle vers. De az érzelmi igazságtartalma talán megvan:

„Viszed az életünket, szárnyatlan madárkám, az öröklétbe, mint az ölyv...”

Január 25., vasárnap. Az ötvenharmadik születésnap. Reggel cikket kell írnom. Nem tudok bemenni. Esztert fölkeltem. Későn jött haza a Taurusból, de az ibolyacsokrát már előkészítette. Bemegy, tizenegy óra körül megérkezik.

Édesanyja kicsit összevissza beszél, de jó színben van. Cikkemet gyorsan befejezem, fél tizenkettőkor a kocsiban vagyok. Húgom — az ellenkező irányból, termoszában erőlevessel — ugyanabban a percben érkezik a főbejárathoz.

68