Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Varga Zoltán: Döglött hal (elbeszélés)
is a börtönideje alatt elvált a felesége, nem volt hát különösebb akadálya az ilyenféle szívességeknek, ám ennek a korszakomnak végetértével, legfeljebb véletlenül, ha összefutottunk, egyszer-kétszer beültünk valahová, de a lakásán többé meg se fordultam. Úgyhogy mégha akartam volna se nagyon mondhattam volna semmi érdekeset Bujdosóról, legalábbis nem olyat, amit ők annak találnak, azonkívül, amit Bujdosó senki elől sem titkolt: hogy az elítéltetését, amiben a Mikiké tanúvallomásának nem kis része volt, igazságtalannak tartja, hamis vádakon alapulónak. Na meg arról is mesélt egyszer, hogy útlevelet hiába kér, pedig már pert is indított, ellenük, micsoda szentségtörés! szegény Bujdosó Laci, mintha betegévé vált volna az egész ügynek, képtelen volt magát túltenni rajta, sőt ezt mintha túlságosan is hirdette volna, ezért is szaglásztak szüntelenül körülötte és hívogatták be a barátait és ismerőseit, főleg a nőismerőseit, mert erről is mesélt nekem. . . ám én még így is hajlamos voltam ezt túlzásnak hinni, hogy sok dologban talán képzelődik, sőt bizonyos élvezettel híreszteli el, hogy a városban őt tartják első számú közellenségnek, így keresve kárpótlást, amiért írásait, hosszabb-rövidebb történelmi vagy inkább helytörténeti dolgozatait sehol sem közlik. Csak hát most kiderült, hogy szó sincs itt üldözési mániáról, vagy akár túlzásról, mert amikor kiszaladt a számon, hogy ugyan mit akarnak már megint tőle, a Mikiké fölényesen kezdett nevetni: ohohó, nagyon is komoly dolgokról van itt szó Bujdosó körül, ne beszéljek olyasmiről, amihez nem értek, látod ezt?, emelt föl az asztalról egy vaskos dossziét, ezt mind a te Bujdosó barátodról gyűjtöttük össze, közben meg a másik, akit egyszer Mikiké mintha Gojkónak szólított volna, jelentőségteljesen bólogatott, igen, így van, alapos a gyanú, hogy Bujdosó a Monarchia felújításán munkálkodik. . . igen, igen, jól hallottad, a káundkáén, az Osztrák—Magyarén, mert azt emlegették, az egészet, nemcsak a halat, de azért a legszívesebben azt kérdeztem volna meg tőlük, miért idegesíti őket annyira az a szerencsétlen döglött hal, vagy talán sült hal inkább, mert ha az egésznek, mármint ennek a jobblétre szenderült birodalomnak a térképét nézzük, hát az leginkább egy tálon heverő nagy kövér sült pontyra emlékeztet, körülrakva sült krumplival, pároltrizs-kupacokkal, hagymakarikákkal, zöldpaprika- és paradicsomszeletekkel, tejfölösen, végeredményben még gusztusos is lehet, rég el is fogyasztották már, ki hinné, hogy némelyek még ma is szálkát éreznek a torkukban, ja kérem, a mohóság megárt, halételek esetében meg különösen ajánlatos az óvatosság. . . mert persze a legszívesebben azért elröhögtem volna magamat vagy ugyanazt mondtam volna, amit egyszer mondtam már: eszem azt a csöpp szádat, Mikikém, hogy mondhatsz ekkora butaságot, de csak a szemem nyílt tágra. Persze ezt blöffnek szánták, bármennyire igaz volt is, hogy Bujdosót, mint történészi álmokat melengető történelem szakost, nagyon is érdekelte ez a néhai soknyelvű és -népű ország, történetének legutolsó szakasza mindenekelőtt, az oszlásáé, a felbomlásáé. Nem tudom különben, féltem-e nevetni vagy inkább annyira meglepődtem, hogy nevetni is elfelejtettem azon a halálos komolyságon, amellyel egyre az ügy komolyságát ismételgették, főleg, hogy nem akármilyen per is lehet belőle, legjobb, ha mindent elmondok, még jobb, ha szépen leírom. Ám hogy mit is írtam?. . . arra emlékszem csak, hogy először röviden és semmitmon- dóan próbáltam írni, majd mikor a Mikiké kijelentette, hogy ennél azért többet vártak volna tőlem, hosszabban és semmitmondóan, töltelékszavakkal nyújtva meg a szöveget, hogy legalább a terjedelemre ne legyen panasz, csak hát ők mindenáron azt szerették volna megtudni tőlem, hogyan akarta szegény Bujdosó 5
