Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Varga Zoltán: Döglött hal (elbeszélés)

előbb hallottam, ám még ha nem is hallottam volna, nyilván akkor sem bírom, éppen a kicsi szájáért. . . Eszem azt a csöpp szádat, Mikikém, mondtam neki egyszer, hogy mondhatsz ekkora butaságot, pár hónapig volt a kollégám csak, félévnél tovább semmiképpen se, mielőtt kiemelték volna közülünk, elképzelhető, hogy éppen a Bujdosó Laciéhoz hasonló ügyekben tanúsított buzgólkodásai jutalmaképpen, vagy mert ott az iskolában már nem használhatták. Vagy mert ő sem bírta tovább, hogy valahányszor benyit, az abbamaradt beszélgetés helyett, pillanatnyi csend után nagy hanggal csap föl a látszatkönnyed másról beszélés, na meg pedagógusi fizetésből akkor se lehetett már nagyon ugrálni, bár én Béla mellett egészen jól megvoltam, és hát amíg a Mikiké nálunk volt, albérletben lakott a feleségével meg a két kislányával, ám miután oda átkerült, nem telt bele egy hónap és megvolt a lakás, mégsem hiszem, hogy egyedül ezért. .. nem, ez a Mikiké valahogy súlyosabb eset, talán mert egészen lentről tört fel, mondhatjuk a nyomorból, s úgy érezte, ennek a rendszernek köszönheti, hogy tanulhatott, j^ogy ő a szegény tanyasi gyerek valaki lett, vagyis hát lehet, hogy a kötelezőnek efzett hálát keverte össze a meggyőződéssel, de azért ez lehet valahogy kóros is, a meggyőződéses emberek nem nyüzsögnek éppen manapság, soha nem is nyüzsögtek, Csákos szerint legalábbis gondolkodó embernek nincs szilárd meggyőződése, ha egyszer megszilárdul, vége a gondolkodásnak, ez a Mikiké meg épp ilyen lehet, valamikor valamiről meggyőzték, hagyta magát sínre tenni, mert ő aztán sohase érezhette, amit én ott kinn a stégen éreztem. Akárcsak Béla sem, mert mikor az esetet neki elmeséltem, csak a fejét csóválta és nézett rám a fantáziátlanul hűséges és biztonságos menedéket sugárzó tekintetével, félek, hogy van is némi hasonlóság közte és eközött a Mikiké között, akárhogy haragudna is Béla, ha ezt most hallaná, szóval ez a Mikiké, úgy tudom, tanyasi gyerek volt eredetileg, tanyasi szépfiú, aki az elegáns bajuszkája és a fizikatanári diplomája ellenére mindig is megőrzött magában valamilyen parlagias darabosságot— azzal együtt, hogy van nép és a népnek rendszere is, amihez hűnek kell lenni, na meg ellenség is minden bokorban. Engem kezdettől fogva nem állhatott különben, nemcsak amiért gyakran lemikikéztem, hanem mert megérezte bennem a külön utakon járót, úgyhogy mikor kezemben az idézéssel beléptem, volt is valami elégedetten „ugye megmondtam!” a tekintetében, bármennyire igyekezett is szívélyes lenni. Pár kérdés csak, kezdte, melyik nyelven beszéljünk?, amelyiken kívánom?, ha mindegy, annál jobb, elsősorban a főnöke miatt, a másikat, a kövéret nem ismertem, keveset szólt, majdnem semmit, inkább nézett csak, szúrós és átható „mese nincs!” tekintettel, amitől egyszerre mintha csak odakint lettem volna a stégen, kinn a hullámverésben. . . Igaz-e, hogy irodalom helyett történelmet tanítok, kérdezték, nem, de irodalomtörténetet tanítani történelmi háttér nélkül mégsem megy, rendben van, ám azt a térképet, azt azért mégsem kellett volna kitennem, az ilyesmi visszatetszést kelt, érkezett is egy bejelentés, nekik azt kivizsgálni kötelességük, most elmehetek, de majd beszélgetünk még, nem tudom már, mikor is hozták szóba először Bujdosó Lacit, lehet hogy csak a második alkalommal, mindenesetre hamar kiderült, hogy az én esetem a döglött hallal tulajdonképpen mellékes, akár ejthetik is, ám ez tőlem függ, mert rövidesen nyilvánvaló lett, hogy elsősorban Bujdosó Laci érdekli őket. Hiába mondtam, hogy mostanában ritkán találkozunk csak. Ami részben igaz is volt, mert miután Bélához hozzámentem, kiestem a nála összejövő társaságból, egy időre legalábbis, mivel később Csákossal többnyire nála törtük a házasságunkat, Bujdosótól ugyan4