Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám - Katona Imre: „Aki utoljára megy ki, oltsa el a villanyt...” (Közéleti vicceink 1987-ben)

2. Két cigány a karzatról hallgatja a parlamenti vitát. Az egyik odaszól a másiknak: — Na gyere! Unom már ezt a „magyar kérdést”! (1987. nov. 18. és dec. 20.) Mennyire „újak” az 1987-ben feljegyzett viccek? Akik mesélik és hallgatják, általában meg vannak győződve az épp elhangzott viccek újdonságáról, csak kevesen szoktak rá emlékezni, hogy azt vagy ahhoz hasonlót korábban már hallottak. A valóság bizonyíthatóan ellenkezik e közvélekedéssel: az 1987-ben feljegy­zett viccek 2/3-a bizony „szakállas” volt, és csak 1/3-a volt új, ill. az utóbbiakról gyűjtemé­nyemben nem találtam korábbi feljegyzést. Abban viszont a közvéleménynek van igaza, hogy szóról szóra megegyező régi és új viccek kisebb számban akadnak, mert a régieket némi változtatással szokták felújítani, ill. többet össze is vonhatnak, vagy kiemelik egy részletét és abból alkotnak újat. Szóbeli jelenségről, (városi) folklórról lévén szó, ezen a hagyományos és egyszersmind rögtönző-újító eljáráson egyáltalán nem csodálkozhatunk, inkább az lenne szerfelett különös, ha azonos vicckereten belül a nevek, a helyszínek és más motívumok is évtizedeken át változatlanul fennmaradnának. A folklórnak e meglehetősen bonyolult fennmaradása-változásai miatt az 1987-es év vicceinek előzményeit kénytelen voltam három csoportba sorolni: egyező-közeli és távoli rokonok kategóriájára. A teljesen egyező és a még fölismerhető, de nagyon távoli párhuza­mok együttvéve sem tesznek ki akkora hányadot, mint a közeli változatok. Az ide-oda sorolhatóság miatt azonban itt számokkal azért nem érdemes bíbelődni, mert az egész „felmenő” rokonság együtt mond csak valamit, kisebb csoportjaik nem. Kiderül pl., hogy a legtermékenyebb évek nagyobb számú vicceiből — magától értetődő módon — több a rokon is: 1979: 347 viccből 1987. évivel rokon 25 típus 1980: 320 viccből 1987. évivel rokon 15 típus ______1981: 325 viccből 1987, évivel rokon 18 típus ______ összesen: 992 viccből 1987. évivel rokon 58 típus Ez azonban korántsem egyértelmű és nem is gépies jellegű szabály, mert pl. egy másik közeli, ugyancsak 3 éves időszak majdnem hasonló mennyiségű vicceiből legfeljebb felé- nyi-egyharmadnyi e rokonság: 1976: 243 viccből 1987. évivel rokon 8 típus 1977: 416 viccből 1987. évivel rokon 9 típus 1978: 247 viccből 1987. évivel rokon 8 típus összesen: 906 viccből 1987. évivel rokon 25 típus Első gondolatunk is az lehetne, hogy a mához közeledve lesz mind több párhuzam is, ám ez a „szabály” is csak félig igaz, mert az 1987-et közvetlenül megelőző 3 év vicceinek rokonsága sem valami kiterjedt, igaz, az említett 6 (ill. 3 + 3) év termésénél jóval kevesebb típusról van szó: 1984: 88 viccből 1987. évivel rokon 10 típus 1985: 74 viccből 1987. évivel rokon 7 típus 1986: 45 viccből 1987. évivel rokon 6 típus összesen: 207 viccből 1987. évivel rokon 23 típus (Az 1986. évi gyűjtés egy része — remélhetőleg, csak ideiglenesen — elkallódott.) 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom