Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1. szám - Károlyi Júlia: Dokumentumfilmes vallomások - (Beszélgetés ifj. Schiffer Pál-lal)
tisztviselők. A pártfogóiméi már problémák voltak, mert érdekelmek csak az ifjúságvédelmet tekintették, így az ankétok száma hatvan-nyolcvanra csappant. Aztán elkezdtük folytami A paraszti élet változásai című sorozatot, és kövemi kezdték egymást a produkciók, melyek a legkevésbé sem tematikusak, ennek következtében aztán az ankétok száma évi kettőre-háromra csökkent. És most tartunk az érdeklődés újraéledésénél, a produkciók egy részének utóéleténél... Az ember tulajdonképpen mindig reménykedik abban, hogy filmjei nem süllyednek el, de hogy mikor, melyik emelkedik ki, azt mindig nagyon nehéz megjósolni. A pártfogókat egyébként A következő évtized munkacímmel forgattuk. Akkor azt mondták, túlságosan pesszimista vagyok a nyolcvanas éveket illetően, ám a nyolcvanas évek túlszárnyalták szerény jóslatom, s a Kitka Jancsik évtizedenként számos meglepetést tartogattak. Az 1981-ben elkezdett A paraszti élet változásai című sorozat minden szempontból új szakaszt jelentett az életemben. Már az indulás, a kiinduló helyzet is szokatlan volt, ugyanis a tudományos dokumentációhoz tartozó filmes anyaggyűjtésben a társadalomtudósoké volt a főszerep. Ami természetes is, hisz ők ismerték a terepet, mi inkább csak a „technikusok”, a folyamat lebonyolítói voltunk, akik legfeljebb ahhoz értettek, hogy megmondják, mit lehet, mit érdemes az anyagból filmre vinni. Ugyanakkor egy aranybányára is bukkantunk közben, mert a filmdokumentáció három helyszínén értékesebbnél értékesebb anyagokra akadtunk. A három, különböző jellegű, előzőleg már feltárt helyszín mindannyiunk számára sok kellemes meglepetést tartogatott. Az alapkoncepció szerint meg kellett próbálnunk nyomába eredni annak a parasztpolgárságnak, amelyről nem sokat beszélt — érthető okokból — a harmincas évek (még kevésbé a későbbiek) falukutatása, nem volt központi kérdés számukra, hiszen ott volt a szegényparasztok, zsellérek, cselédek mérhetetlen nyomorúsága. így aztán végül is senkit nem érdekelt igazán a parasztpolgárság kialakulásának folyamata, illetve a tendencia megrekedése. Juhász Pálék elsősorban arra próbáltak figyelni — amihez örömmel csatlakoztam —, hogy milyen folyamatok indultak el és rekedtek meg; az erőteljesebbek a hatvanas években hogyan folytatódtak, ha egyáltalán folytatódtak. A baranyai helyszín ebből a szempontból különösen izgalmasnak bizonyult, ott ugyanis volt egy kialakulóban levő polgárosodás, körvonalazható volt egy parasztpolgár réteg. E gazdákat azonban sváb voltuk megakadályozta abban, hogy 1945 után ezt a folyamatot tovább építsék. Az 1945- től 48-ig terjedő időszakban sokukat kitelepítették, helyükre felvidékieket hoztak, teljes családokat, ezzel aztán menthetetlenül felbomlottak az eredetileg létrejött, organikus közösségek. A következő helyszínünk Szentes, a kertészváros volt, ahol a szakmai tradíciók a kisebb törések ellenére — az éppen uralkodó politikai szellemnek megfelelő formát fölvéve — lényegében tovább éltek. A forma változásai alatt ugyanaz a kertész- és vállalkozói kultúra próbált meg valamilyen módon életben maradni, sőt továbbfejlődni. A harmadik forgatási helyszínünk Dunapataj volt. Induláskor csak annyit tudtunk, hogy egy átlagosnak számító középparasztközség — nagyon fejlett (református) öntudattal, ahol ráadásként hosszú időn át, a negyvenes évek második feléig érintetlenek maradtak a polgárosodás intézményei: a gazdakörök, legényegyletek, a dalárda, a kulturális egyesületek. A paraszti élet változásai című filmdokumentációs munkából végül is öt önálló, teljesen különböző „egyéniségű” film született. Az első — Nyugodjak békében címmel — egy lírai portré. A Földi paradicsom egy család drámájának története — keveredik benne az interjú és a szituációs módszer. A Kovbojok egy klasszikus, nem fikciós játékfilm — eseményei egyidejűleg „íródnak” a forgatással, s egy nagyregény szerkezetét öltik fel. A televízió által megrendelt Dávid család egy interjúmódszerrel készített sorozat. A legutolsó, A Dunánál című munkámban sikerült először elérni, hogy egy riport- (azaz interjú-) módszerrel készített film egyúttal elbeszélő is legyen. A módszer lehetőséggé válására tulajdonképpen sokféle mintát kipróbáltunk. Hogy mindez mennyire az anyag függvénye, s hogy sokszor mennyire nem is tervezhető, arra jó példa A Dunánál című produkció forgatásának S3
