Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 7. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (A nyolcvankilences esztendő IV. rész)

földkéreg alatt. Teljesen eltávolodott Európától, leszakadóban van a Körösök és a Fekete-tenger közötti diktatúra; felért egy rengéssel Dubcek megjelenése is a Magyar Televízióban. Közben megjelent a lapokban, a szakmai vitákban a „spanyol változat” fogalma: miképpen lehet egy diktatúrából békés úton átvándorolni a demokráciába?

A prágai tavasz és a spanyol út együtt; igen, összetartoznak. A prágai hatvannyolc magyar ügy is. Nemcsak az oda vezényelt magyar csapatok miatt. Azoknak a nemzedékeknek, amelyek ötvenhatos tapasztalatokkal közvetlenül nem rendelkeztek, a prágai tavasz leverése nyomán kialakult helyzet határozta meg a közérzetét, az életútját. És most a spanyol váltás, egy monolit-hatalmi szerkezetből való vértelen átlépés sikerével vonzza magához Kelet-Közép-Európa figyelmét.

Érkeznek tehát a hírek Hispániából. De megint egy pillanat, hogy valamit katasztrofálisan félreértsünk, netán hagyjuk, hogy félreértelmezhető legyen. Aki járt Spanyolországban, láthatta egyszerű gyalogmenetben, már az üzlethelyiségek, a házak fölirataiból is, hogy Madrid a bankok városa; aki járt Spanyolországban, tapasztalhatta a piacgazdaság hagyományait. A szakembereknek a mélyebb mozgatóerőket is ismerniük kell az ottani váltás sikerének indítékait mérlegelve. A legfontosabb: Spanyolország szerződésekkel, vagy azok nélkül a piacgazdaságot, a demokratikus államberendezkedést (különböző változatokban) megteremtő, (nem zuhanásos helyzetben lévő) európai környezet része.

Nálunk mások a külső és belső körülmények. Vizenyős alapokon, alulfejlett, szegény, tönkretett, válságban őrlődő gazdasági-társadalmi rendszerekhez hozzáláncolva indul a változás. A kifutásától se reméljünk látványos hasonlóságokat. A lineamentumok, a föld alatti törésvonalak, a geológia törvényei szerint hasadnak. Igaz, az új történelmi helyzeteket ismeretlen, „rejtélyes” erők kiszámíthatatlanabb ütközései hozzák létre. De nálunk éppen az alapzat töredezettsége, a környezettől való elszakadás lehetetlenülései, a hagyományok hiányai miatt optimális esetben is félformák és álformák keverékéből alakuló hibridek jönnek majd létre. De milyenek? Ezt volna jó előre tudni? Boldogságot egyelőre sem a terhek elől menekülők, sem a terheket az új porondra lépve a vállukra emelők arcán nem látok.

(A lehetetlen megkisértése, avagy egy posztpolitikus politikája.) Április bemutatta (az egy évtizedig a támadott, tiltott szamizdat lapokban publikáló, egy éve még csak az értelmiség szűkebb rétege által megbecsült, ma már az ország közvéleménye előtt is ismert filozófust) Tamás Gáspár Miklóst. Pályájának, szívós, lebilincselő szellem járásának talán nem legtartósabb, de bizonyosan az egyik legfelkava- róbb teljesítménye a Beszélő 26. (immár az utcán is vásárolható) számában megjelent Búcsú a baloldaltól című politikai esszéje. Ahhoz, hogy az esszé margójára néhány gondolatot merészeljünk írni, először is sűrítenünk kell, hogy mit mond itt el Tamás Gáspár Miklós.

Világtörténelmi mértékkel mérve Kelet-Európa egyetlen eredeti találmánya a bolsevizmus; 1945 után (egy-egy szélsőséges restaurációs magot leszámítva) lényegében minden párt tele volt szocialista illúziókkal, „nem volt olyan ,polgárinak’ titulált párt, amely ne bírálta volna a sosem volt kapitalizmust”, és „még a kommunista értelmiség egy része is abban bizakodott, hogy a Szovjetunió orien- tális csábjaival és borzalmaival szemben itt valami európaibb szocialista képlet fészkel meg a rommezőn”; a ma színre lépett demokratikus csoportok is mind

42