Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (A nyolcvankilences esztendő IV. rész)
giós regényekben olvastam. Most láthattam, hogyan olvad vörösre a verítékben az arcbőr. Mégis, a tiszt arcára harminchét év távolából élesebben emlékszem. Azzal a rémülettel nézte foglyát, amilyennel számolni kezdett bennünket. Pedig (mintha) ő szabad lett volna. 2. Ma jól haladtam a regényírásban: házkutatás a hetvenes évek végén egy budapesti lakásban. Azt hiszem, megtaláltam a mondatokban a dimenziókat, és jól mozgatom a két civil ruhás belügyest is. De még hiányzik az, amivel bele kell égetni a jelenetbe a rutinjuk, a brutalitásuk, a gőgjük mögött a bizonytalanság cseppjeit, az arcukon nem látható, bennük feketéllő félelmet. Délben a rádióban Gereben Ágnes Variam Salamovról beszél. Most kiadják a novelláit, ezeket a Szolzsenyicinénél kopárabb lágernovellákat. Gereben Ágnes elmondja, hogyan veszítette el önmagát Salamov szabadulása után, hogyan szűkült be a tudata, mégis mennyire rettegett az írásaitól a szovjet hatalom. 1972-ben szürke darócban ül Salamov a menhely vaságyán, teljesen leépülve, ételes tálkában kotor, néhány nap múlva ideggyógyintézetbe lökik majd, de előtte még fölverik a roncs ember zugát, szétdobálják az ételes tálkát, a maradék holmiját, és házkutatást tartanak nála. Második változatban gyorsan megírom újra a regényrészletet. Már nem vagyok vele elégedetlen. 3. Lengyel József közel két évtizeden át a haláláig írta másfél ezer oldalas Naplóját. Azzal hagyta a Lengyel József Kollégiumra, hogy addig is, amíg megjelenhet, helyezzék el nyilvános könyvtárban. Ehelyett a süllyesztőbe, páncélszekrénybe, az Akadémiai Levéltár titkosított dossziéiba helyezték. A kollégium vezetői és tagjai félhettek attól a kézirattól, amit Lengyel József (bízva bennük és holtában megcsalatva általuk) rájuk hagyott; és tartottak a művelődéspolitika (évtizedeken át) irányítójától, aki fölkérte és orientálta őket, (s aki bizonyára maga is félt a Napló nyilvánosságra hozásától). A kollégium író tagjai, irodalomtörténész tagjai így végigasszisztálták a Napló befagyasztását. (Egyedül Major Ottó, az alelnök próbálkozott néhány részlet publikálásával, de ő is képviselte a teljes Napló kiadhatatlanságának álláspontját.) 1988-ban tíz hónapos kérvényezés után különengedélyt kaptam. Elolvastam az Akadémiai Levéltárban a teljes kéziratot. Többször (nem egymagám) szót emeltem a teljes szöveg kiadásáért. Úgy tudom, az 1989-es könyvhéten megjelenik. De (ahogy hallom), mégsem a teljes Napló. Vajon a kötet címlapján ott lesz-e a fölirat: Részletek Lengyel József Naplójából? Nem hiszem, ám ha ott is lenne, fölmerül a kérdés: kinek van joga egy író naplóját megcsonkítani? A válasz egyszerű: senkinek. A másik kérdés: mi az oka a csonkításnak? Ugyanaz a félelem, amit én annak a hajdani alhadnagynak az arcán láttam, és a regényjelenetben mozgó házkutatóknak a tekintetéről leírtam? Az feketéllik a művek, a dokumentumok elhallgattatásában? Egyik sem szabad, sem a hajdani tiszt, sem a regényben megjelenő alkalmazott, sem a könyv letiltó ja, megcsonkítója. Miközben a napra állít valakit, miközben fenyegetően szétdúl egy lakást, miközben elrejt egy kéziratot, vagy akár néhány mondatot csak, ő a saját félelme foglya. Ami alól a belső számadás szabadíthatja csak fel. (Visszavonhatatlan elmozdulások.) A föld mélyében húzódó nagy törésvonalak mentén a kezdeti elmozdulásokat jelzik a lézerek. Pontosabbak a bennünk működő érzékelőszervek. Április nagy vonzásokat, nagy távolodásokat jelez az európai 41
