Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Tóth Ágnes: Gondolatok egy könyv ürügyén (Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950)
Tóth Ágnes Gondolatok egy könyv ürügyén Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945—1950 „Hallgatjuk, mint miséről kintrekedtek, a történelem törött ablakai alatt a józan ráció orgonazenéjét. ” (Bolyai János jegyzeteiből) M X r -JLa már nem csak a társadalomtudományokkal foglalkozók, de a társadalom egésze számára is nyilvánvalóvá válhatott, hogy rossz alkut kötöttünk, amikor lemondtunk a politizálás, a beleszólás jogáról arra számítva, hogy így a politikán kívüli élet lehetőségei szinte a végtelenségig bővíthetők. Agyonismételgettük a költő szavait, miszerint, „növeli, ki elfödi a bajt”, s eközben múltunkhoz, nemzetünk életéhez szervesen kapcsolódó eseményekről, tényekről, történelmi önismeretünkről mondtunk le, nagyon is kétesértékű, rövid távú előnyökért. Becsaptak minket és becsaptuk magunkat. S mindezekért nemcsak az eddig fizetett ár — társadalmunk tudathasadásos állapota — tűnik igen nagynak, de az elkövetkezendő idők áldozatvállalása is. S természetesen itt nem elsősorban gazdasági jellegű áldozatvállalásainkra, nyomorainkra gondolok, sokkal inkább arra: képesek leszünk-e ránkszakadó elhallgatásainkkal, a társadalmi tudatalattiból feltörő tényekkel, eseményekkel, elfojtott indulatokkal, jogos sérelmekkel és mélységes fájdalmakkal úgy szembesülni, hogy a reális önismerethez vezető úton végre bűntudat, elkeseredettség, önfeladás nélkül magára találhasson e nép. Hitem szerint igen. Már csak azért is, mert történelmi tapasztalatként szögezhetjük le: nem a nemzet képességeivel, sok esetben a számára adatott lehetőségekkel, vagy inkább kényszerekkel van a baj. Hisz csak az elmúlt 45 év eseményei, helyzetei közül is jó néhányat sorolhatnánk, amikor maga a történelmi szituáció volt olyan, hogy szükségszerűen és csaknem kizárólagosan zsákutcás, kényszeres választások születhettek. Ez azonban nem ok arra, hogy az egyes folyamatokban játszott egyéni vagy közösségi felelősséget igyekezzünk elfedni — akár csak kisebbíteni is —, az elkövetett bűnöket pedig meg nem történtté tenni, vagy egyszerűen a történelem számlájára írni. Sőt úgy vélem: minél szűkebbek cselekvési lehetőségeink, annál inkább ügyelnünk kell tetteinkre. S a másik dolog, amit nagyon fontosnak ítélek múlt és jelen összefüggésében egyaránt, hogy minél megoldatlanabbnak tűnik egy-egy történelmi szituáció, annál inkább törekednünk kell a folyamatok lehetőség szerinti legteljesebb árnyalt, sokoldalú feltárására. Nem pusztán tanulságai, de amiatt is, mert — meggyőződésem szerint — csak úgy óvhatjuk meg magunkat az egyoldalú ítélkezéstől, bűnösök helyett bűnbakok keresésétől, attól, hogy immár ne az igazságon, de annak egyetlen útján legyen a hangsúly. Mindezeket azért bocsátottuk előre, mert mi magunk is 1945 utáni történelmünk néhány olyan kérdéséről szeretnénk szólni, amelyeknek nemcsak indulatoktól mentes elemzése, de bizonyos értelemben a történtek föltárása is — egészen az utóbbi évekig — nehézségekbe ütközött. 88
