Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám - Bosnyák Sándor: Összhangban a természettel - (Beszélgetés Makovecz Imre építésszel)

hanem az is, hogy ezekkel az emberekkel egy időben Európában, aki csak számítón, mind így gondolkodott. Otto Wagnertől Saárinenig, vagy akár vissza az angol iskoláig — ez egy időegyenértékben működő mozgalom volt Magyarországon. Rendkívüli erejű szellemi forradalomnak a kora ez, amely arra is rámutat, hogy miért lett olyan súlyosan tragikus kimenetelű a magyarság számára az első világháború. De hozzá kell tennem, hogy soha nem volt ambícióm, hogy olyan házat építsek, mint Lechner Ödön, vagy mint Kós Károly. Ilyen értelemben nekem nem volt példaképem egyik sem. A kor, annak a légköre, annak a szélsőséges forradalmi ereje, az viszont rendkívüli hatással volt rám.

De a hajlamaim is erre vezettek, mindenképpen egy organikus rendszerben akartam gondolkodni és ebben a törekvésemben nem is olyan gyorsan találtam rá az előképekre. Nem úgy kezdtem el dolgozni, hogy azt mondtam, Kós Károly építészete nekem nagyon tetszik és olyant csinálok én is, hanem mikor már dolgoztam, akkor találtam rá saját előképeimre, ami nagy örömmel töltött el. Amikor személyesen is megismerkedtem Kós Károllyal, örültem, hogy ismerem, és mindent megtettem, hogy találkozzam vele rendszeresen, de nem utánoztam Kós Károlyt. Nekem az ő személye mérhetetlenül fontos volt, egész emberségében, egész szerepkörében, abban, hogy mit vállalt föl és mit vett a nyakába. Ebben volt mérhetetlenül fontos és ugyanígy vagyok Lechnerrel is. Lechner magányossága, kisemmizettsége, meg nem becsültsége, az a fantasztikus angyali tisztasága, munkaszeretete és óriási tudása az, ami rám sokkal nagyobb hatást gyakorolt, mint mondjuk az Iparművészeti Múzeum részletmegoldásai.

Vannak-e rajtad kívül, akik ennek a szerves építészetnek az elkötelezettjei, s előreláthatóan a jövő építészetét ez a törekvés határozza-e majd meg?

Vannak és nem is kevesen, körülbelül harmincöt-negyvenre tehető azoknak az építész- mérnököknek a száma, akik az úgynevezett szerves vagy élő építészetet szeretnék csinálni, vagy csinálják. Közöttük természetesen nagy különbségek vannak felfogásban, ez azonban a lényegen csak annyiban változtat, hogyha egy törekvés sokféleségben jelenik meg, az annak a törekvésnek a gazdagságát jelenti. Elegen vagyunk ahhoz, hogy ez a felfogás elég erős tudjon maradni. Közöttük nagyon jelentős és fontos személyiségek vannak. Ilyennek tartom Csete Györgyöt, Jankovics Tibort, Mezei Gábort, Dévényi Sándort és még sok más személyt, akik az országban különböző helyeken dolgoznak. „Meg vagyunk áldva” ellentétekkel is egymás közt, amelyek természetesen létrejöhetnek emberek között, a fontos csak az, hogy az összetartozásunkat ne homályosítsák el. Hogy ez a törekvés mennyire lesz erős és mennyire határozza meg a jövőt, azt nem tudom, mert attól függ, hogy Európa — és akár tágabban is mondhatom — a világ változásai kedvünk szerint zajlanak-e le? Napról napra folyó küzdelem ez, amelynek vannak látható és láthatatlan megnyilvánulásai. Hogy előre tudunk-e haladni, az kizárólag rajtunk múlik és természetesen azon a környezeten, ami körülvesz bennünket. Nem tudom, hogy a jövő mit hoz, csak azt tudom, hogy ami tőlem telik, azt megteszem.

A XX. században az európai építészek legjobbjai a humanizmus alapállásából kiindulva akartak emberszerű építészetet teremteni. Le Corbusier alapelvei: emberre szabott méretek, zöld környezet, napfény. Mi az, ami ezekből az alapelvekből napjaink építészetében megvalósult?

Az első világháború szokatlan méretű kataklizmája után a művészi csoportosulások a megújulási lehetőségeket keresték. Két ágon egy-egy rendkívül erős impulzus érvényesült, az egyiket Doesburg, s a másikat Mondrian nevével lehet jelezni. A Doesburg-féle és a Mondrian-féle is eredetét tekintve okkult területről, a theozófia és a kabbalisztika területéről vált világivá. A Walter Gropius által szervezett Bauhaus műhelyszelleme prekoncepció nélkül jött létre. Gropius azt mondta, hogy sokféle egyéniségnek kell összejönnie egy műhelyben, hogy az az úgynevezett tiszta művészet létrejöjjön, amely megszabadul minden eklekticizmustól, minden történelmi anakronizmustól és belekerüljön végre egy olyan szociális gondolkodás is, amely korábban hiányzott. A Bauhausnak végsősoron az építé43