Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Pályi András: Jönnek a filmesek (ikernovella)
a férfihoz, bevágta az ajtót. Neki kiserkent ajkán a vér, szipogott. Hogy tehetted ezt meg egy ilyen emberrel! Erre emlékszik, ezt mondta még utólag az anyja, aki ebben az emlékben összemosódott Ilával. Dr. Ernoch Dezsőt ismét elfogta az a könyörtelen féltékenység, ami a vendéglőben, amikor az ujjai a téglavörös asztalterítőn vibráltak. Csöngettek. Élesen, hosszan. Összerázkódott. Ilonka ajtót nyitott, a gyerekek visongtak. Figyelte a hangokat. — Apa-pipa! — hallotta kintről a neki szóló tréfás kiáltást, ami Melinda találmánya volt. — Apa-pipa, megjött a stáb! — Miféle stáb?! — Apa-pipa! Jó, hogy itthon vagy, legalább te is látod a produkciót! Ilonka bejött, mentegetőzött. Valóban, úgy volt, hogy ő vidékre megy. Azért nem szóltak neki a filmesekről. És azok már cipekedtek is, hozták be a kamerát, a jupitereket, több láda holmit, kábelt, csatlakozókat, effélét. Neki csak odabiccentettek. Végre a zsiráfnyakú, kék szemű fiatal rendező is előkerült. Látásból ismerte. — Mi készül itt? — Dr. Ernoch Dezsőnek száraz volt a torka. — Kérlek szépen, felvétel — mondta a taknyos rendező. — Nem értem. — Próbafelvétel. — Miért itt?! A stúdióban szokás! — Kérlek szépen, ez egy különleges valami. . . egy extrém ügy. Érted? Nem értette. Három szobájuk volt. A középső nagy, kétablakos volt az ő dolgozója, és itt állt a franciaágy is. Jobbra Marci és Frici gyerekszobája, balra Melindáé. A filmesek a nagyszobában rendezkedtek be, Melinda ajtaja felé fordítva a lámpákat és a kamerát, bár az ajtó csukva volt. Ilonka rábeszélte: üljön vissza a fotelba, s forduljon ő is arra, akár egy színházteremben. Dr. Ernoch Dezső feszélyezetten figyelte a volt táncdalénekesnőt, azt hitte, ő fogja produkálni magát. De hát miért maradt itt vele? Akkor mégsem ő? Ilonka elmerült a másik fotelban, s várakozóan nézte a csukott ajtót. — Próba mint felvétel! — kiáltotta a zsiráfnyakú. Belülről kinyitották a lányszoba ajtaját. Sötétség. Úgy látszik, odabenn sűrűre leeresztették a redőnyt. Melinda jó ideje, mióta nagylánnyá serdült, kerülte, hogy nevelőapja ruhátlanul lássa. A filmesek bekapcsolták a vakító jupitereket, s a lány ott állt most előtte, anyaszült pucéran. Gesztenyehaja a vállára omlott, melle enyhén ringott, mint két eleven eperpuding, csípője kívánatosán gömbölyödött, a bőre meghatóan rózsaszín volt, akár a bárányhús, szemérme épp csak mint párnából kiszedett tollpihe. És a két visító csöppség, Marci és Frici vörös ördögsipkában! Odadörgölőznek a mezítelen Melindához, kis himbálózó szarvacskáikkal körbecsiklandozzák a szemérmét. Dr. Ernoch Dezső lábán és nyakán izzadtan tapadt a mustársárga öltöny, első osztályú zefíringe olyan fülledten lucskos lett, mintha nejlon lenne. Nem jött föl hang a torkán. Odakinn zörgettek az előszobaajtón. Nem is kellett kimenni, máris nyílott a nagyszoba ajtaja. A főtörzs. Jelentőségteljesen lóbázta a gumibotot. A meztelen lány meg arcátlanul kacér pillantásokat vetett a botra. Az ördögök visongtak. A főtörzs ütött. Melinda rózsaszín popóját, combocskáját, kecses vállát. Dr. Ernoch Dezső elnyúlt a fotelban, egyik percről a másikra feloldódott benne az 22
