Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Pályi András: Jönnek a filmesek (ikernovella)

iménti feszültség, gyönyörködött a rögtönzött színházban. Valójában mélyről jövő elégedettség töltötte el, amiért a főtörzs nemcsak a rendet állítja helyre, hanem erkölcsi igazságot is oszt. A lány a földön hevert és jajgatott. A főtörzs letépte az ördögfiókák sipkáját és széttaposta a csizmájával. A filmesek közben eltakarodtak.

Egyszerre összerezzent. Úgy tűnt, Ilonka megelégelve a dolgot, nagy zajjal felpattant a háta mögött a fotelból. De nem, mégsem. Nem is szólt, nem is mozdult, mint akinek semmi köze az egészhez. Ezt különösnek tartotta. Várt még egy ideig, aztán összehajtotta az újságot, amibe az előbb belétemetkezett, és hátrafordult.

— Mi van, kedvesem, elszundítottál? — kérdezte gyöngéden a feleség. — Rosszat álmodhattál. A kényelmetlen testhelyzet miatt. Dőlj le az ágyra.

Dr. Ernoch Dezső hebegett valamit. Odakünn már havas eső szitált.

Valóban álmodta volna?

Melinda szobájának ajtaja félig nyitva. Ez is így volt, amikor kézbe vette az újságot? Nem emlékezett. Várt, tűnődött. Valami fogódzót akart, valami konkrétumot, amiből megérti, mi történt. Kis szünet után a lány kidugta a fejét az ajtón, kilépett. Egy szál bugyiban, a melle elé törülközőt szorítva. És a rózsaszín bőre hurkás volt a gumibottól. Sűrű szempillája alól ráemelte a tekintetét. Kihívóan nézte, sokáig, szó nélkül. Minden elesettsége és szemérmessége ellenére volt valami arcátlanság a pillantásában. Mintha felelősségre akarná vonni az ügyvédet. Végre megszólalt:

— Apa-pipa, miért csináltad ezt? Mire volt jó?!

Dr. Ernoch Dezső nem tudott mit felelni. Begipszelt lábfeje zsibbadt és viszketett.

(1964, 1987)

Lakodalmi ebéd

23