Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Pályi András: Jönnek a filmesek (ikernovella)
ellustuló férjet még az igazán kritikus napokon se tudta visszautasítani, ha az jelét adta vágyának, s így átlag minden évben művi vetélésre kellett jelentkeznie. Gyerekeket nem szült, mert sokáig egyszobás lakásban éltek, később viszont, amikor már elcserélték nagyobbra, úgy érezte, népgazdasági és vállalati érdek, hogy vezérigazgatójától, akinek minden tekintetben megbízható titkárnője volt, ne váljon meg hosszabb időre, és kötötte a sok mozgalmi tennivaló is. Arra azonban minden körülmények közt ügyelt, hogy égőpiros körmeinek hosszú oválisa jó karban legyen; rendszeresen manikűröztette, ez volt a gyengéje. Dozsek Ernő a konyha melletti étkezőben, ahová napközben betűzött a lakótelepi verőfény, s így a falra akasztott cserepekből buján ömlöttek alá a napimádó aszparágusz kunkorai, zöld ágacskái, jó étvággyal elfogyasztotta a kívánatosán felszeletelt hideg libamájat, amit falusi anyósa küldött a minap így, zsírjában kisütve, lágy tepertővel és pirított hagymával ízesítve egy épp Pestre látogató rokon útján. Ica drága pénzen vett üvegházi paradicsomot, omlós zsömlekenyeret szervírozott mellé, s nem mulasztotta el bekapcsolni a kis ülőkén tartott magnetofont, amelynek kígyóként tekeredő szalagjáról egész vacsora alatt Vico Torriani zümmögött a fülükbe. A férfi, befejezve az étkezést, nyelt még egy utolsót, és jóleső fintort vágott, ami felszökött kissé puffadt arcára, pillanatra grimaszba vonva érdesen vöröslő arcbőrét, majd kikerülve a közöny fátyla mögött mélyen ülő szemét, a homlok redőiben tűnt el. Az osztályvezető megtörölte duzzadt, kissé előrebiggyedő ajkát az odakészített virágmintás szalvétával, aztán ujjait is beledörzsölve kis papírgolyót gyúrt, s ráejtette a tányérra. Amióta osztályvezetői kinevezését megkapta, nem szívesen vette le otthon sem a nyakkendőjét, most is inkább csak lazított rajta egyet, és alatta kipattintotta az ing legfölső gombját. Húsos tenyerével megsimította az asszony fehér ujjait, és gyöngéd szavakkal szólt arról, hogy igazán ínyére való falat volt ez a libamáj. Hála jóanyádnak, mondta, s kifejezte reményét, hogy a nap hátralévő részét nem kevesebb élvezettel töltik az új, nagyképemyős tévé előtt, kedvenc italukat szopogatva. Föltűnt az első jégtáncos pár a képernyőn, lélegzetelállító ívben szálltak a pályán. A férfi táncos a jobb lábát, a nő a balt emelte magasba és tartotta rezzenetlenül vízszintesen, a megtévesztésig elhitetve a nézőkkel, hogy ez a levegőben párhuzamosan sikló két láb egy törzsből ered. Aztán egy szembetűnően bravúros mutatványsor következett, amiben a férfi inkább csak segédkezett, ám a nő meglepő könnyedséggel bizonyította teste briliáns hajlékonyságát és cirkuszi artistákat megszégyenítő ügyességét. Dozsek Ernő fejét kissé meg is emelte a nem túl kényelmes, de ugyancsak modem vonalú fotelban, kitáguló pupillával nézte a karcsú, törékeny női testet, amelynek körvonalait már-már túlzottan is leplezetlenül elárulta a szoros, rászabott, csípője körül csak kis miniszoknyaszerű fodorral díszített korcsolyaöltözék. Egy régimódi, lestrapált, Üllői úti házban nőtt fel, s kamaszkorában hosszú időn át, hacsak fenn bírt maradni, késő este kiszökött a sötét fürdőszobába, halkan kinyitotta a szűk világítóudvarra néző ablakot, és kilesett. A pókhálós-mocskos, vakolatlan falú lichthofban örökös huzat volt, ilyenkor mindig élesen megcsapta a rothadásbűz és a macskapisi fura keveréke. Megfelelő szögben elhelyezkedett, kihajolt. Az alattuk lévő emeleten egy nyurga, kontyos egyetemista lány lakott albérletben a cselédszobában, s ennek ablaka szintúgy a világítóudvarra nyílt. A lány többé- kevésbé mindig ugyanabban az időpontban készült lefeküdni, az ablakán nem volt függöny, égette a villanyt, de a viselkedéséből ítélhetően szentül meg volt 13
