Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - In memoriam Weöres Sándor - Thinsz Géza: W. S.-sirató - Tüskés Tibor: A Kútbanéző
szörnyeteg, vagy — hogy máshonnan is vegyünk párhuzamot — a mindújra arcot, alakot cserélő Protheus és a maga vad igazságát érvényesítő, önbíráskodó, emberfaló Szaturnusz. Azaz hogy mindezeknek ura, irányítója, a rendtevő Prospero, aki, miután az betöltötte hivatását, összetörte és tengerbe dobta varázspálcáját. Mindent fölhasznált, amire szüksége volt költői hatalma kiterjesztéséhez, életműve gazdagításához, de alig van ebben egy vonás, amit fölismerhetően idegen kéz rajzolt, s olyan sincs benne semmi, ami szabadon lemásolható volna. Olyan sugalmazó lett, aki nem másolásra, de gyönyörködésre, megtermékenyülésre és bátor kezdeményezésre buzdít és ad példát. Thinsz Géza W. S.-sirató Nem téged, magunkat gyászolom, Sándor Kiszolgáltatott volt, akár a gyertyaláng, kínok mellett gyötörte a kimondás kényszere. Mit tegyen vele? Temesse el, némán, amúgy eleve? Dekát még a másvilágról is megkísért majd. Béke vele! Tüskés Tibor A Kútbanéző A i.halál új dimenzióba, más minőségbe helyezi a jelenségeket. Lecsupaszít, a lényegre mutat. Az élet és a mű folytathatatlanná válik. A képzőművész alkotásainak értéke egyszerre megnő; a költő szavának súlya megváltozik, megemelkedik. Weöres Sándor meghalt. Weöres Sándort mondták életében mitikus költőnek, orfeuszi költőnek, abszolút költőnek, költői költőnek, de nem mondták soha nemzeti költőnek. Most, hogy meghalt, rádöbbenhetünk, hogy ez a nemzeti kérdéseken, sorsproblémákon fölülemelkedő, örök emberi tartalmakkal foglalkozó, létkérdésekkel és egyetemes problémákkal viaskodó költő mennyire magyar és nemzeti költő volt. A kérdésre — A pusztai múzsa avagy a magyar irodalmat mért nem fogadja be a világirodalom? — csak az tud ilyen tévedhetetlen pontossággal és fájdalmas öniróniával válaszolni, aki — bár számos idegen nyelvre lefordították 3
