Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Goór Imre: Orosz János vallatása

az erőszakolt előadásban. A festmények ott vannak a falon, azok beszéljenek helyettem. Aki egy hullámhosszon van velem, az megért. Ki tudja olvasni belőlük, milyen iskolát jártam, mi a véleményem emberekről és viszonylatokról, kapcsoló­dásokról; érzelmi s értelmi összefüggésekről, félelemről és rettegésről, lelkiállapo­taimról. Megtudhatja igazságaimat. Még arról is értesülhet, hogy munka közben, tanult és megtalált elméleteim miként segítenek nekem, ha bizonytalanság fog el, vagy netán elakadok. Ezekről nehéz lenne megfogható an-értelmeset mondani azoknak, akik nincse­nek otthon az állandó szellemi jelenlétet követelő alkotói világban. Ilyen gondolatok közt fogtak karon s cipeltek a terem közepére, hogy ajánló­magyarázó beszéde elmondtával a kiállításmegnyitó Nagy Lászlónak legyen kivel kezet fognia. Ez a beszélgetés is olyan bemutatóféle, amelyikben alig megközelíthető dolgokat próbálunk megfogalmazni. — — ígérem, nem fogunk magyarázkodni és kézfogásra sem kerül majd sor, hiszen példabeszéded világos. 0 — Sokszor elgondolkoztam azon, hogy a zene miért áll közelebb az emberhez, mint a festészet. Talán, mert egyik fő eleme, a ritmus, már a magzati létezés idején az anya járása, a szívverés és a keringés által bennünk él; s később a bonyolult matematikai rendszerekbe, így a műbe is beépül. Persze ugyanez igaz lehet a képzőművészetekre is; de itt az elemi, velünk született képességeinket lerontják a gyenge rajztanárok: a romlatlan emberpalánták ízlése, képolvasása általában a felnőtteké felett áll. — — Töprengéseid igényességről tanúskodnak. Ugyanezek feszítik műveidet a robbaná­sig. A robbanás képeid, rajzaid lényege. Kiegészítő színek, vagy fekete-fehér ellentétek gazdag variációjában teremnek az életerős formák, legtöbbször telten, érzékien és érzékle­tesen, szűk árkádos, vagy kiélezett vonalas rendbe fogottan. Munkáid monumentális létét vizsgálom. Sokan azzal érik el ezt a hatást, hogy kompozíciójuk külső vonalait a keret közelében vezetik; te a kép közepére állítod a drámát, s addig engeded a szélek felé kizengeni, amíg a tér is jelentős marad. Nem hagysz négyzetcentimétemyi fölösleges hátteret sem: a pozitív formák erejének küzdelmével robbantod szét a határokat. A nehe­zebb megoldást választottad ... — Őseim, szüleim parasztok, munkások. Nem kapták könnyen az életet. Én is esztergályos előélet után kerültem a főiskolára, ahol a szocreál dühöngött. Kerülő úton szereztem tudomást a modern művészetről. Bár a főiskolának ragyo­gó francia impresszionista reprodukcióanyaga volt, a könyvtár elzárta elölünk. Megrovásnak számított, hogy olykor „berényes”-nek, vagy „derkovitsos”-nak ítélte tanulmányunkat a mester. Rjepin és Munkácsy voltak a követendő példák. Szinnyeit dekadensnek és formalistának hirdette a művészetpolitika; míg Derko- vitsot témáiban szocialistának, formájában enerváltnak, polgárinak mondták. Szerencsére barátokra, társakra találtam. Ők jelentették azt az erkölcsi-szelle­mi közösséget, melynek íratlan szabályai közt a művész felelőssége első helyen állt. Tehetségünk fáradhatatlan kimunkálása a baráti kötelék mércéje volt. 1957-ben nyert diplomát. Valamelyest szabadabb lett a művészeti élet, a hatalom mással volt elfoglalva ... A Der­0 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom