Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám - Rónay László: A hazától búcsúzó Márai

„Ami akkor vers volt, ma számomra az egyetlen lehetőség.” Ezek utolsó itthon írt szavai.

Bár írói pályája nem szakadt meg, s magyarul írja műveit, melyek a nyugati emigráció

kiemelkedő alkotásai, a magyar irodalommal való kapcsolatát mégis teljesen megszakította. E szakítás sem neki, sem irodalmunknak nem válik javára (19).

Jegyzetek

1. V. ö. Keszi Imre: Ihlet és nemzedék. Magyarok 1946. 552-554.

2. Uo. 554.

3. Irodalom és demokrácia (1947). 169—189.

4. Soós László: Márai Sándor: Medvetánc. Diárium 1947. 92-93.

5. Erdődy Edit: Márai itthon. 1945—1948. Vigilia 1982. 942-947. és Uo. 1983. 41—45.

6. Illyés Gyula: Franciaországi változatok. Nyugati kiadás 1947.

7. Föld, föld! (Toronto 1972.) 195.

8. Uo. 199.

9. Uo. 203.

10. Dénes Tibor: A megnemtalált Nyugat. Magyarok 1947. 657—659.

11. Napló (1945). 287.

12. Márai Sándor: Sértődöttek. I. A Hang. Új magyar kultúráért (1948). 221-229.

13. A Common Sense szerkesztőjének. Thomas Mann: Wagner és korunk (1965). 155-163.

14. Thomas Mann—Julius Babnak. 1911. szeptember 14. Uo. 30.

15. Thomas Mann: Richard Wagner és a Niebelung gyűrűje cimű tanulmányában (Uo. 133.) írja a következőket:». . . a goethei látomás hatalmasságából teljességgel hiányzik a patétikus és tragikus hangsúly. Nem ünnepli a mítoszt, hanem játszik vele, gyöngéden és bizalmas ingerkedéssel kezeli, a legapróbb és legtávolibb részekig áttekinti és vidám, ötletes szavak segítségével olyan pontosan láthatóvá teszi, hogy az már inkább komikusán, afféle paródiaként hat, mintsem emelkedetten. Valóságos mitikus szórakozás ez, nagyon is illő a Faust-költemény világrevü jellegéhez. Semmi sem lehet kevésbé wagneri, mint Goethe mítoszidézésének ironikus módja . . . Wagner esetében „katharzisos folyamatról van szó, a megtisztulás, a felszabadulás és átszellemülés folyamatáról, amelyet emberileg annál magasabbra kell értékelnünk, mert egy végtelen szenvedélyes, heves és sötét ösztönökkel teli, félelmetes hatásra, hatalomra és élvezetre törekvő természet volt az, amely magára vállalta és rajta keresztül tette magát teljessé.” (1937.)

16. Az író számára alapvetően fontos volt e kérdés. A Sértődötteknek épp ezt a jelenetét adta közre a Magyarokban (1946. 732-735.).

17. A Kosztolányi-regényre utaló párhuzamot Vajda Endre vetette fel: Márai Sándor: Sértődöttek. Magyarok 1948. 251-252.

18. Passuth László: Garren-trilógia. Vigilia 1948. 188-190.

19. Márai további pályájának alakulására vonatkozóan lsd. Márai az emigrációban (Vigilia 1984. 439-449); Untergang des Bürgers (Kritika 1985. 4. 19-20) című tanulmányainkat és A nyugati magyar irodalom 1945 után című kézikönyv (1986) általunk írt Márai Sándor című fejezetét (79-103).

37