Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Haza és nemzeti önismeret - Lakitelek 1979-1989 (A fiatal írók találkozójának tizedik évfordulójára) - Fekete Gyula: Sorskérdések - tíz év múltán
változik, éspedig aszerint, hogy melyik közeg, közösség kerül a nevelés epicentrumába és melyiknek az erőtere a leghatékonyabb.” Első nyilvánossága volt a jövő kizsákmányolása kifejtésének is a fiatal írók lakiteleki találkozója. Szaporán igazolódik a teória azóta is a civilizált világban. Egyre inkább e jelenérdek és a távlati érdek polarizációja jellemzi a legélesebb ellentmondásokat a politikában, a gazdaságban, a társadalomban. Igazolják az új kizsákmányolási forma terjedését pl. a Római Klub azóta nyilvánosságra hozott vizsgálatai, pl. Naisbitt Megatrendek c. munkája, pl. közvetve Theodore Schultz fejtegetései az emberi tökébe történő beruházásokról. Sok dokumentumot, forrásanyagot összegyűjtöttem, készülőben már a kötet is. Legutóbb a Inosztrannaja Lityeratumajában jelent meg egy hosszabb tanulmány, a 88/5. és 6. számban közölve A jövő megrablása címmel. Magyarul nem adtam még le közlésre, az alábbi részlet az első magyar nyelvű publikáció: Röviden: egy olyan új veszedelem hatalmasodik el a civilizált világban, amely békés viszonyok között is minden eddigi háborúskodásnál nagyobb pusztítással fenyeget: a jövő kizsákmányolása, fölélése, föláldozása a jelennek, a mai napnak. Alattomosan terjed és hódít ez az új elsajátítási, élősködési forma, épp a legmodernebb civilizációval együtt hódít; minden eddigi élősködő-kizsákmányoló rendszernél veszedelmesebb, minthogy kórokozói magát a társadalmi újratermelést támadják meg, károsítják, gátolják, teszik fokról fokra lehetetlenné. Ez a most születő új élősködési forma oly mértékben károsítja a társadalmat, hogy végső soron elpusztítani is képes. Minthogy a folyamatosan szűkülő újratermelés a tény észtalaja, uralkodó formaként el sem kerülheti a pusztulást. Óriási, szinte áttekinthetetlenül szétágazó kérdéskör, egy egész kutatóintézetnek is évekre adna munkát csupán a terep alapos fölmérése is. Könyvtárakat fognak összeírni az elkövetkező évtizedekben, noha ma még ott sem tartunk, hogy magát a kórismét megfogalmazták volna a szaktudományok. Eddigi közléseim, nyilvános előadásaim visszhangja azt jelzi, részletesebb okfejtésre kell vállalkoznom. — A jövő kizsákmányolása? — Ó, igazán tetszetős publicisztikai fordulat, afféle bonmot — vélik, szinte általánosan. Holott én kezdettől fogva nem publicisztikai fordulatra gondoltam, hanem világtörténelmire. Az emberi történelem nehéz pillanata érik, a civilizáció sorsáról van szó. Túl nagy fa az én fejszémnek s karomnak. Meglehet, maradék életemet teljesen rá kellene szánnom, de ismerem annyira magam: a szépirodalomról nem mondhatok le. Akkor pedig nincs más választásom: ki kell írnom magamból — újabb nekifutásra — egyelőre ezt a bővebb vázlatot. Vállalva a félreértést meg a félremagyarázást a járatlan úton a bizonytalankodás miatt, az eleve vállalt vázlatosság miatt. Bízom benne, hogy annyit belőle, amennyi arra érdemes, továbbvisznek, felhasználnak az érintett szaktudományok. Elnézést kell kérnem azoktól, akik netán szárnyaló és gyönyörködtető irodalmi szöveget várnak tőlem. Nem vállalkozhatom ennek a gubancnak a fölfejtésére, az irodalom anyanyelvén. Semmiképp sem nélkülözheti az okfejtés a közgazdászlogikát, olykor a szakmai zsargon is beszüremlik óhatatlanul. Alaptörvény Axiómából indulok ki. Az emberi lét első számú és legmagasabb rendű törvénye: az élet fenntartásának s továbbvitelének a parancsa, szüksége, kötelessége. Olyan alaptörvény ez, amely az emberi-társadalmi lét semmilyen más törvényének nem rendelhető alá, viszont amelynek minden más törvényt alá lehet, sőt végső esetben alá is kell rendelni. Áthatja ez az alaptörvény az emberi világot minden részletében. Elsődlegesen határozza meg, alakítja ki, minősíti az ilyen-olyan rendező elvet, értékrendet is. 59
