Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Haza és nemzeti önismeret - Lakitelek 1979-1989 (A fiatal írók találkozójának tizedik évfordulójára) - Huszár Tibor: Lakitelek
oldali humanizmus válaszolhat csupán erre a kihívásra, akkor is, ha gazdasági okokból hátrányba került, s erkölcsi tekintélyét most az önvizsgálat, a múltelemzés keserves exhumációival kell visszaszereznie. De ne feledjük el, hogy a baloldal kényszerítette liberalizálódásra, demokráciára, jóléti intézkedésekre az erős jobboldali kormányokat is. Lehet, hogy maga a baloldaliság ma nem tudja megmutatni a megoldás mikéntjét, csak a célját; de azt csak ő tudja megmutatni. S a másik oldalon is ő a megoldáshoz közelebb vivő kényszerítő erő, a társadalomkontroll, figyelmeztetés, vétó, alulról ható hasznos akarat. Radikális önbírálatához az is hozzá tartozik, hogy az emberi jogokért indított nemzetközi mozgalmat jórészt ő kényszerítette ki a másik világ részéről is, saját, érte és nem ellene haragvó követőiből is, azzal, hogy ignorálta az emberi jogokat. Napjainkban ismét méltó partnere ennek az ügynek a baloldali mozgalom számos kis és nagy országban. S ez korunk vezéreszméje: az emberi jogok; „volt bárkié a szándék, / maga az Isten se tudhatta másképp”. Huszár Tibor LAKITELEK JL JLz emlékezet csalóka, az emlék képlékeny. Ezúttal mégis emlékeimre hagyatkozom. Mert, ha az ember egy történés cselekvő résztvevője volt, már nem semleges az „ellenőrzött tények” csoportosításában sem. S a társadalmi tények nem egyszerűen dátumhoz kötött események; viszonyrendszerek egyben; különféle célok, szándékok, érdekek, értékirányok, érzelmek fókuszálódnak egy eseményben. Utóéletüket is ezek a kapcsolódások határozzák meg; — különösen, ha társadalmi-szellemi csoportosulásokat tömörítenék vagy osztanak meg. Lakitelek ilyen esemény volt. Az előadások, hozzászólások egy része már megjelent: a Forrás — a jegyzőkönyv alapján — segítségével áttekintést közölt a tanácskozásról. Ám a legjobb gyorsirat sem képes magát a légkört „közvetíteni”; s az egykori résztvevők „olvasata” nem független a személyes emlékektől. Ezért vállalom a szubjektív visszaemlékezés kockázatát. Azokra testálva az emlékezés és az ítélkezés jogát (esélyét?), akik megfelelő „távolságból” és függetleneb- bül kísérlik meg majd értelmezni e tanácskozást. * * * Lakitelek nem idegen táj számomra. Feleségem Ókécskén született, rokonai ma is e vidéken élnek; a titokzatos Tőserdőben — még mielőtt pompázatos fürdőtelep lett — magam is gyakran megfordultam. Ez alkalommal azonban Lakitelek más arcát mutatta. Mikor megérkeztünk, már harminc-negyven fiatalember — költők, írók, kritikusok — töltötte be a kultúrház előtti teret. Közöttük elvegyülve Bács megyei notabilitások, miniszteriális s más hivatalos emberek. Zám Tibort és Hatvani Dánielt ismertem a legrégebbről s talán legjobban a vendéglátók közül. Az autók felkavarta por s a motorzúgás most megfosztotta a tájat megszokott bensősé- gességétől. Kietlennek, sőt ridegnek tűnt — legalábbis így rögzült bennem —, akár a kultúrotthon; mintha mindenütt műanyagborítás lett volna, s a székek is kényelmetlenek. Az előadói emelvény, pontosabban a színpad, amelyre a tanácskozás egyik előadójaként kerültem, csak tovább fokozta az idegenségérzést. Pedig a vendéglátók jó szívvel fogadtak, sokféle figyelmességgel kedveskedtek. 52
