Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - „Úgy látszik, több fából ragasztottak össze” Herceg János íróval beszélget Kovács J. Béla

Az történt ugyanis, hogy a könyvtár volt úgyszólván az egyetlen hely, ahol nemzeti és felekezeti hovatartozás nélkül mindenki tag lehetett, és könyveket vihetett ki. Szerbek és zsidók egyformán jártak a könyvtárba. Egy idő múlva már — negyvennégy elején — azzal jött a tisztviselő hozzám, hogy ő felfedezett valamit: szerb fiatalok sifrírozott üzeneteket küldenek egymásnak könyvek útján, úgy lászik, hogy kommunista propagandát fejtenek ki. Leintettem, azt mondtam, hogy hagyja békén őket, hogy ki mit csinál, nem a mi dolgunk. Ezek a fiatalok vérszemet kaptak, s a végén a Vörös Segélynek kértek már tőlem is pénzt. Ezek a fiatalok valóban egy bázist alakítottak ki a városi könyvtárban.

— A felszabadulás után a Híd szerkesztője, majd a Rádió irodalmi osztályának szerkesztője volt. Mikor is volt ez pontosabban? Kérem, beszéljen az akkori munkájáról!

— Azt már elmondtam, hogy negyvennyolcig nem írtam. Aztán pedig, miután a Híd szerkesztői a felszabadulás után, majdnem azt mondanám, hogy pártutasításra szerkesztettek, sőt pártmegbízatásból kerültek oda, az irodalomhoz nem sok közük volt, apparátcsi- kok voltak, megindult egy csendes mozgalom az irodalom berkeiben, legyen végre író szerkesztője a folyóiratnak. 1952/53-ban Majtényi Mihály barátom s írótársam lett a Híd szerkesztője. A viszonyok azonban olyan gyorsan változtak, hogy a fiatalok, akik látták, hogy országszerte egy új szellemi áramlat indult meg, háttérbe szorítva minden szemellenzős szocialista elképzelést, Majtényit sem tartották megfelelőnek, s addig-addig ügyködtek, míg aztán a felelős magyar pártvezetők nem álltak oda, hogy engem kérjenek fel.

Kézzel-lábbal tiltakoztam. Nem akartam szerkesztő lenni. Egyrészt láttam, hogy milyen kialakulatlan légkörben élünk, mert más volt az Belgrádban, Zágrábban vagy Ljubljanában élni azokkal a jogokkal, amelyet Tito ellenállása váltott ki, mint nálunk, mondjuk alagsorban, vidéken és kisebbségi relációban. Elegem volt a Kalangyából is, és különben is akkoriban szakítottam a politikai szereplésemmel, vettem a baranyai házamat, azzal, hogy nem akarok politikus lenni, író vagyok és író szeretnék lenni. Addig-addig erőltették a dolgot, végül már nagyon erélyesen, míg elvállaltam.

Erre ugyanazok a fiatalok, akik sokkal tisztább viszonyokat szerettek volna a jugoszláviai magyar irodalomban, engem támadtak, ami nagyon könnyű volt, mert én nem voltam párttag. Nem újítottam fel negyvennégy őszén a párttagságomat, így aztán, főleg a fiatalok, s nem is főleg, csak a fiatalok részéről állandó támadásnak voltam kitéve. Végül két év múltán mégiscsak hajlottak a szóra, hagytak engem elmenni szerkesztői tisztségemből.

Nagyon megnehezítette szerkesztői munkámat a kialakulatlan szellemi légkör, mert mint mondtam, a nemzetiségiek nem tudtak olyan könnyen és bátran — legalábbis nem az idősebb nemzedék — alkalmazkodni az új viszonyokhoz, mint a szerbek, horvátok vagy szlovének.

így szabadultam meg a Híd szerkesztésétől, és tértem vissza. Tudniillik korábban már, amikor a városi könyvtárosi állásomról leváltottak azzal, hogy a Tartományi Végrehajtó Tanács utasította Zombor városát, engem helyezzen rendelkezési állományba, ugyanakkor pedig a Testvériség Egység Könyvkiadó szerkesztői állására mellékelte a kinevezést.Mint ennek a könyvkiadó vállalatnak egyik szerkesztője mentem át az akkoriban megalakult Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségébe, s onnan a Híd szerkesztője lettem, s visszatérve a Híd-szerkesztői állásom után megint elfoglaltam helyemet az Újvidéki Rádió irodalmi szerkesztőjeként. Én Zomborból soha nem mozdultam el, kivéve a nyári tartózkodásaimat falun, távolból szerkesztettem a folyóiratokat is, meg a rádiót is, nem voltam hajlandó Zomborból elmenni.

— Zombort említette többször is. Mit jelentett Herceg János számára Zombor?

— Zombor? Azt hiszem mindent. Mindenekelőtt a gyökereimet jelentette Zombor. Onnan indultam el, és oda tértem vissza. Ott nőttem fel, megszoktam Zombort, mint konglomerátumot.

Zombor rajtam hagyta a bélyegét minden tekintetben, jó és rossz hatásait is. Talán-talán ha időnként vidékiesnek tűnök, akkor ezt is Zombornak kell tulajdonítani. Ha többet jártam külföldön, mint az átlag zombori, megint Zombornak kell tulajdonítani, mint afféle kitörést vagy menekülést egy nagyobb és csillogóbb világba.

40