Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Buda Ferenc: Falak könyve (versek)

Elszivárgó fiatal éveim s egy nemzeti kataklizma utórezgéseinek életben maradt tanúi ezek a versek. Húsz esztendőt alig betöltvén, a debreceni megyei börtön, majd az állampusztai rabgazdaság elítélt lakójaként írtam őket. E két jeles helyre államrend ellenes izgatás vádjával utaltak be kerek egy esztendőre. Az izgatást ’56 késő őszén — már az „események” után — írott verseimmel követtem el. Ami október 23. és november 4. között történt, azt én akkor sem tartottam, most sem tartom ellenforradalomnak, sokkalta inkább népfelkelésnek, nemzeti szabadságharcnak. Ebbéli meggyőződé­sem akkortájt született verseimből is kiolvasható. A rendőrhatóság s a bíróság ki is olvasta belőlük, nem véletlen ért hát a fönt említett ítélet. Több mint három évtized telt el azóta. Ideje lassacskán közreadnom korábban meg nem jelent ifjúkori verseimet, hisz a ki nem mondott avagy csupán félig kimondott szavak a lélekben tovább kövesedve csak a közös bajt tetézik-. Ezidáig fejben tartogattam a verseket, amíg győztem. Szívből köszönöm Für Lajos barátomnak, hogy egy példányukat harminc év hányódásai közepette írásban is hűségesen megőrizte. Buda Ferenc 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom